„A 4-6 éves gyermekek részére eddigiekben kiküldésre került egy egész darab péksütemény helyett ezentúl egyes esetekben, figyelembe véve a termék súlyát, fél darabot biztosítunk.”
Eseményt szerveztek a szülők, amire a Dél-Budai Tankerület vezetőit is várták, hogy átadhassák nekik petíciójukat. Végül a vezetők nem jelentek meg, de átvették a levelet.
Könnyen lehet, hogy a légitársaságok valóban áthárítják az utasokra a magyar kormány által bevezetett különadót, ugyanis ezt nem tiltja semmilyen törvényi szabályozás. Erre hívta most fel a figyelmet az Európai Bizottság írja a HVG.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság arra kéri az érintetteket, hogy ne töltsék ki a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok intelligenciaszintjének online felmérét, mert jogsérelem veszélye áll fenn.
A magyarok szerint veszélyesek az energiaszankciók Európára – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. Kétharmados többség (66 százalék) gondolja úgy, hogy Európának jobban ártanak a szankciók, mint Oroszországnak, s az energiapiacot érintő szankciókkal sem értenek egyet.
A megvont állami támogatás és az új rezsiszámlák összességében hárommiliárd forint mínuszt jelentenek az intézmény költségvetésében - mondta az InfoRádióban Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
Ujhelyi István kérdezett rá az Európai Bizottságnál, hogy beleütközik-e bármilyen rendelkezésbe az, ha egy légitársaság az utasokra hárítja át a különadót.
A rendelkezés szerint az MNB nem számít intézménynek, így rájuk nem vonatkozik a fűtési korlátozás. A bank a Telexnek azt írta, hogy mivel „függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a Kormánytól, sem más szervezettől vagy politikai párttól”.
Drasztikus intézkedésekre kényszerül az XII. kerületi önkormányzat, mert jövőre tizenkétszeresére emelkedik a rezsiköltsége, vagyis 2023-ban az egyhavi számlája annyi lesz, mint most az egy teljes évi. Erről a kerület polgármestere beszélt az InfoRádiónak.
Életének 49. évében elhunyt Papp Péter, a Kancellár.hu Zrt. alapító vezérigazgatója. A férfi rövid, súlyos betegség után adta fel a küzdelmet vasárnap.
Két ember már biztosan várja a kormány képviselőit Balatonalmádiban, jól lehet, nem tárt karokkal, a devizahitelesekért jött tüntetni egy házaspár. A rendőrség megpróbálta elküldeni őket, hiába.