Székesfehérvár polgármestere az utóbbi napokban többször szemléltette már, hogy az energiaválság miként hat a városra, és ez várhatóan milyen változásokkal jár a település költségeire nézve. Ezúttal egy konkrét intézkedést is említett, amely szerint a Vörösmarty Színházat két hónapra is bezárhatják a rezsiárak miatt.
A szeged.hu hétfőn írta meg egy meghívó alapján, hogy miniszterelnök Szegedre látogat. Orbán sajtósa szerint ez hírlapi kacsa volt. A főszerkesztő most megmutatta a meghívót.
Életének 95. évében, szeptember 6-án elhunyt Erdős Tibor akadémikus, Széchenyi-díjas magyar közgazdász, az infláció és a gazdasági növekedés kérdéseinek neves kutatója – írta a Magyar Közgazdasági Társaság, amelynek Erdős az elnöke volt.
Levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor miniszterelnök Liz Truss új brit kormányfőnek kedden – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Tihany, Balatonboglár, Balaton-felvidék csak egy pár azon Balatoni helyek közül, ahol a párok egészen biztosan egymásra tudnak hangolódni. Állítja Goztola Kristina színésznő.
Épphogy beköszöntött a szeptember és végre búcsúzhattunk a tikkasztó hőségéggel és aszállyal járó melegtől, újra jelentősen megemelkedhet a hőmérő higanyszála. A héten visszatér a hőség, nem is akárhogy, az előrejelzések szerint ismét akár 30 fok feletti hőmérséklettel tombolhat az „őszi nyár”.
Szerintük ez újabb lépést jelent a jogállamisági eljárás lezárása és a helyreállítási alap forrásainak megnyílása felé, az ATV Híradónak arra a kérdésére viszont nem válaszoltak, hogy miért döntött a kormány úgy, hogy egy teljesen új hatóságot hoz létre és nem az Európai Ügyészséghez csatlakozik.
Megy, vagy nem megy Orbán Viktor pénteken Szegedre? - ez a kérdés mozgatja az ország harmadik legnagyobb városát, ahol pénteken ünnepi keretek között több száz határvadászt fognak felavatni. A Miniszterelnökség sajtótitkára hírlapi kacsának tartja és nemrég közölte, hogy nem fog a magyar kormányfő megjelenni az eseményen, Szeged alpolgármestere vis
Magyarország nemzetközi összevetésben jól teljesít a klímavédelem területén - jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter, a Portfolio fenntarthatósági konferenciáján Budapesten.
A pár korábban közös éttermet tervezett nyitni. Miután szakítottak, a műsorvezetőnő elállt az ötelttől, de Tusup úgy döntött, egyedül is belevág. Érdekes adalék, hogy az üzlethelyiség terasza arra lakóparkra néz, ahol Szabó Zsófi is lakik.