Hivatalos; Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD. “Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre" - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Megjelent a Máltai Szimfónia karácsonyi videóklipje. A videóban fellépnek a Felzárkózó települések program helyszínein zenét tanuló fiatalok és tanáraik, a klipben elhangzó verset előadja: Csuja Imre, Jászai Mari – díjas színművész.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) sem hagyta szó nélkül a Budapest-bérlettel kapcsolatos híreket, közösségi oldalukon összefoglalták a változtatás lehetséges következményeit is.
A Felzárkózó települések program 64 falujába visz ajándékot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Csillagszóró akció keretében 1720 nehéz sorsú gyermek kap személyre szóló karácsonyi meglepetést
A karácsonyi ünnepek alatt változik művelődési központ és a játszóház nyitva tartása, a téli szünet után pedig a Vigadóba költözik a kulturális intézményben működő több mint harminc közösség, hívta fel a figyelmet Repisky Dániel ügyvezető a napokban. A művelődési központ karácsony előtt, december 22-től bezárja a kapuit, a Játszóház ünnepi nyitva t
Két ittas járművezetőkkel szemben is intézkedtek a rendőrök Békés vármegyében. Egyiküket Szarvason, a Vasút utcában állították meg 2023. december 21-én 10 óra körül. Személygépkocsit vezetett és a helyszíni alkoholmérés eredménye pozitív lett nála. A másik autós Gyulán, a Jókai utcában közlekedett 2023. december 22-én 2 óra 30 perc körül, amikor el
A 2023-as év jelentős változásokat hozott a családok otthonteremtésének segítését célzó támogatási rendszer vonatkozásában a babaváró hitel kondíciói viszonylag kisebb, míg a CSOK kondíciói igen jelentős mértékben lettek átírva az év során. Az alábbiakban végigvesszük, hogy mik ezek a változások.
A Mol szerint elegendő az üzemanyag ahhoz, hogy kiszolgálják az igényeket, azonban ha több megrendelést is kapnak egyszerre, akkor hosszabb logisztikai futamidővel kell számolniuk a kutaknak.
Drámai pillanatok zajlottak le az M3-as autópálya bagi lehajtójánál, amikor egy 6 hetes gyermek légzése leállt. Szerencsére épp ott volt egy rendőr, aki megmentette a kisbaba életét.
A kelet-közép-európai régió hat vizsgált országából a magyar háztartásokban nőtt a legnagyobb mértékben - 28 százalékkal - a megtakarítások összege - közölte az MTI-vel pénteken az Erste-csoport.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tisztában van azzal, hogy az emberek többségének gyomra görcsbe rándul, ha rájuk gondolnak: ezt pedig tréfa tárgyává is teszik legújabb, karácsonyi TikTok-videójukban.
Évek óta akarták már a felhasználók, hogy a Meta lépjen, és megváltoztasson bizonyos funkciókat a Messengerben. Most eljött a pillanat, a legújabb verzióban már elérhető az egyik legjobban várt változtatás.
Kiemelkedő tudományos munkássága és társadalmi tevékenysége elismeréseként idén a Nobel-díjas Krausz Ferencnek ítélte oda a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjat - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.
A hihetetlen sebességgel feltörő kínai BYD alapmodellje 11.000 dollárba, azaz mintegy 3,9 millió forintba kerül – igaz nem itthon, hanem odahaza, Kínában. A márkanév egy angol nyelvű rövidítés: Build Your Dream – Építsd fel az álmodat. Az elnevezés idén már több mint 2,3 millió eladott autó hátulján szerepel. Mint arról az atv.hu is beszámolt, Szeg
Az elmúlt években hatalmas népszerűségre tettek szert a családi fotózások, terhes fotózások, karácsonyi képek, vagy csak a portréfotózások. Ezek pedig nemcsak a közösségi oldalakon mutatnak remekül, de egy örök emléket kapunk velük, így nem véletlen, hogy egyre többen választják ezt karácsonyi ajándéknak. Az viszont koránt sem mindegy, hogy hol és
Sportolás közben esett össze a 15 év körüli fiú, akinek a társai és a mentők is küzdöttek az életéért. Sikerült stabilizálni az állapotát, kórházba szállították.
A bababoltjában, az ODU-ban gyűjtött adományokat, kinőtt, nem használt, de jó állapotú gyerekdolgokat, melyeket az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a rászorulók kapják meg.
Az ATV YouTube-csatronáján fut Rónai Egon Húzós című portrésorozata, melynek legújabb vendége a sokadik nagy korszakát élő 85 éves sztár, Korda György.
2024-től már választható tárgyként sem tanulhatják a diákok a művészettörténetet, film- és médiaismeret tárgyakat a gimnáziumokban. Az MTA szerint ez rövid és hosszú távon is rendkívül ártalmas.
Ha valaki 40 évet ledolgozott Magyarországon, mindig minimálbérre bejelentve, annak a nyugdíja ma 120 ezer forint - árulta el Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke a 24.hu-nak Varga Mihály pénzügyminiszter egy alacsony nyugdíjakat firtató kérdésre adott válaszát.
Péntek délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Balatonalmádiban a Szabadság úton ketten is rosszul lettek szén-monoxid miatt. A tűzoltók azonnal kivonultak a kétszintes családi házhoz, amelynek a két tetőtéri szobájában szellőztetés közben is erős szén-monoxid-koncentrációt mértek.
Bombákat is gyártott otthonában a prágai lövöldöző, de ezeket végül valamiért nem vetette be. A történelemszakos fiatalt mintadiákként jellemezték, aki rajongott a fegyverekért és utálta a világot. Mielőtt halálos ámokfutásba kezdett volna az egyetemen, a történelem szakos hallgató megölte saját apját otthonukban, és sms-ben közölte barátnőjével, h