A Volánbusz felhívja az utazó közönség figyelmét, hogy az ünnepek alatt és a téli szünetben a Petőfi térről induló helyközi járatok menetrendje eltér a szokásostól.
Egy megözvegyült asszony több mint másfél év után tudta az elhunyt férje nevén lévő gázórát a sajátjára íratni, közben pedig brutális túlfizetésbe sodródott.
Hetven évig szolgálta a hódmezővásárhelyieket a műemlékekkel körbevett majolikacsempés közvécé, amit öreg korában politikai vitákban használtak eszközként.
Az OECD egy olyan globális szervezet, amelynek az a célja, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában és értékelésében. Jelenleg 38 tagja van, jellemzően gazdaságilag a legfejlettebb államok. Az OECD legfrissebb jelentése azt vizsgálta, hogy a világjárvány megváltoztatta-e a tagállamok polgá
Rakonczay Gábor közösségi oldalain számolt be arról, hogy milyen extrém küldetés elé állította magát. A férfi ismét az Atlanti-óceán átevezésére indult, méghozzá ma hajnalban, és szokás szerint egyedül.
Húszmillió forint sürgősségi támogatást nyújt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül.
Egy nappal az ünnepek előtt az ország jelentős részén szinte egész nap esett a hó, így sokakban éledhetett fel a remény, hogy esetleg végre fehér karácsonyunk lesz. Nos, a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint erre nem sok esély látszik.
Fodor Zsóka egy nemrég adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy néha elkeseredik amiatt, hogy egyedül él. Emellett azt is megemlítette, hogy ugyan gondol a halálra, de nem foglalkoztatja túlságosan a kérdés.
Az Összefogás Pécsért Egyesület színeiben képviselőjelöltként indul a következő önkormányzati választáson Jancsula Dezső tanár. A pedagógus arról lett ismert országosan, hogy egy diákkal történt incidens miatt elítélték, de köztársasági elnöki kegyelmet kapott.
Egy frissen megjelent jogszabály értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek, míg eredetileg a vételár 80 millió forintot meghaladó része után fizetni kellett volna. A változás a Bankmonitor számításai szerint 2,8 millió forint megtakarítást jelent egy 150 millió forintért megvásárolt ingatlan eset
Az intenzív havazás miatt késésekre, járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - tájékoztatta a Budapest Airport Zrt.
Ajándékokat készítenek gyermekotthonok lakóinak és karácsonyi műsorral készülnek az időseknek és a fedél nélkülieknek: mutatjuk, hogy járulnak hozzá a karácsony szelleméhez a büntetésüket töltő rabok.
Húszmillió forint sürgősségi támogatást nyújt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül.
Mostanára már hagyománnyá vált az állatkerti karácsony a fővárosban: a több mint 150 éves Fővárosi Állat- és Növénykert idén sokadik alkalommal rendez az állatoknak karácsonyi ünnepséget.
Karácsony Gergely az árvízi védekezésben részt vevő fővárosi vállalatok vezetőivel tartott egyeztetés után döntött az elsőfokú készültség elrendeléséről.
Drámai pillanatok történtek az M3-as autópálya bagi lehajtójánál: megállt egy hathetes kisbaba szíve, s egy arra tartózkodó és szolgálatot ellátó zászlós rendőr mentette meg a pici életét. A hős rendőr a kamerák előtt emlékezett vissza a drámai pillanatokra.