2023. december 4. hétfő

dec. 4
11:51
Orbán-Fico találkozó lesz januárban (ATV)
Az Orbán-Fico napirendjén a határmenti infrastuktura-fejlesztés lesz - közölte Szijjártó Péter.
dec. 4
11:53
Az orosz veszély miatt tartott hadgyakorlatot a magyar honvédség, állítja a vezérezredes (ATV)
Megtartották az elmúlt 30 év legnagyobb magyar honvédségi hadgyakorlatát, de a valódi célját inkább titkolják.
dec. 4
12:03
Kiderült, hogy milyen nyugdíjemelés várható 2024 januárjától (SzMo)
Akiknek idén év végéig állapították meg az ellátását, azoknál 6 százalékos emelést kell végrehajtani január elsejétől.
dec. 4
12:03
A kilencéves fiú végighallgatta, ahogy édesanyját megfojtja az élettársa (Telex)
Miután a férfi elviharzott a lakásból, a kisfiú a konyhában talált rá a holttestre.
dec. 4
12:15
Csák János: Mi nem cancelözünk és woke-olunk (Telex)
Mit jelent a szexualitás öncélú ábrázolása? – kérdezték a minisztert a kulturális bizottságban, aki új kulturális szabályozást fog benyújtatni: a színházak ne csak az államra támaszkodjanak, növeljék a jegybevételüket. Csák nem fog támogatni, tűrni, tiltani, a gyerekvédelmi törvény pedig szerinte a teljes magyar életvilágra vonatkozik.
dec. 4
12:27
Így trükköznek egyes szállodák a bevételnövelésért (ATV)
A szobaárakat már nem nagyon lehet emelni, ezért más megoldást kellett kitalálni.
dec. 4
12:27
Szijjártó arra utalt, nem akartak gátjai lenni a tervezett Porosenko-Orbán találkozónak (Telex)
A külügyminiszter bizottsági meghallgatása után beszélt arról, hogy Orbán bárkivel szívesen tárgyal, de azt nem árulta el, mi lett volna a meg nem valósult találkozó témája a volt ukrán elnökkel. Beszélt egyebek mellett az orosz-ukrán háború következményeiről, a gázai-izraeli konfliktus állásáról és a Magyarországra érkező ázsiai vendégmunkásokról
dec. 4
12:33
Megdőlt egy budapesti rekord vasárnap (Infostart)
A viharos szél miatt.
dec. 4
12:39
Menczer Tamás: Pressman nem tiszteli a magyar emberek döntését (Demokrata)
Az államtitkár David Pressman amerikai nagykövet szavaira reagált.
dec. 4
12:45
Teljesen leáll a személyszállítás az északkeleti vasútvonalon: sokan érintettek (Blikk)
Az intézkedés következtében teljesen megszűnik a közösségi közlekedés a jelentős részben magyarok lakta Észak-Partium városai és a szomszédos magyarországi városok között.
dec. 4
12:45
Teljesen felborult a vonatközlekedés: káosz, késések vannak ma is egész nap (Pénzcentrum)
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint hétfőn is több vasútvonalon nehezíti, lassítja a közlekedést a hétvégi intenzív ausztriai és németországi, München környéki havazás, ezért jelentős fennakadások, késések tapasztalhatók a távolsági és regionális vonatforgalomban - közölte a MÁV
dec. 4
12:45
A kormány stratégiai szövetségesként tekint a külhoni gazdálkodókra (Demokrata)
A baloldal együttműködés, összefogás helyett kitagadást hirdetett.
dec. 4
12:51
"Az életvégi döntések kérdése nem fekete-fehér" – A magyar püspök szívszorító sorai az Als-ben haldokló Karsai Dánielnek (Blikk)
Fabiny Tamás evangélikus püspök úr megható sorokat fogalmazott meg Karsai Dániel eutanáziáért tett törekvései láttán. Köszönetet mondott a halálos betegségben szenvedő Dánielnek azért, mert rávilágította őt arra, hogy változtasson a véleményén.
dec. 4
12:54
Meggyújtották az első gyertyát, megkezdődött az advent (Gyulatelevízió)
Kulturális és szórakoztató programok tették teljessé a vasárnapot Gyula belvárosában. Több más mellett az ünnep fényeiről és a várni tudás nehézségéről beszélt vasárnap este, a Harruckern téren rendezett, városi adventi ünnepségen Görgényi Ernő. Gyula polgármestere úgy fogalmazott, adventi várakozás a remény felindítását jelenti. Merényi Zoltán b
dec. 4
12:56
Hiányzott egy kereke a kamionnak (Gyulatelevízió)
Üvegtörmeléket szállító teherautó imbolygott 2023. december 1-jén este Békés vármegyében, a Nagyszénás és Orosháza közötti úton. Kiderült, hogy a sofőr azért nem tudta egyenesben tartani a járművet, mert a pótkocsi műszaki hibás volt. Az egyik tengelyen befogott és füstölt a fék, ezért a férfi leszerelt egy kereket és úgy akarta célba juttatni a
dec. 4
12:57
Szijjártó elismerte: Porosenkot Orbán Viktor miatt nem engedték át az ukrán határon (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, nem engedték át az ukrán határon Petro Porosenko volt ukrán elnököt. Porosenkot a lengyel határon állították meg, s ugyan volt engedélye elhagyni az országot, ezt azonban egy titokzatos levélre hivatkozva időközben visszavonták.
dec. 4
13:03
Állatorvosok és kutyakereskedők hálózatát kapcsolták le (Telex)
Úgy kaptak kisállat-útleveleket a tenyésztők, hogy az állatorvosok a kutyákat meg sem vizsgálták, és oltásokat sem kaptak.
dec. 4
13:09
Szijjártó Péter: a külpolitika az ország fizikai és gazdasági biztonságát garantálja (Infostart)
Súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe ma Európa, a helyzet hatékony kezeléséhez pedig a magyar külpolitika szuverenitásának fenntartására, a nemzeti érdek érvényesítésére van szükség minden külső nyomásgyakorlás ellenére is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői meghallgatásán.
dec. 4
13:09
Ungár Péter élő adásban hívta meg vasárnapi ebédre Donáth Annát az édesanyjához (ATV)
Még mindig nem tudni, hogy a volt közlekedési államtitkár lesz-e Karácsony kihívója. Az LMP által “felkért" főpolgármester-jelöltségről Vitézy Dávid ma az atv.hu-val közölte: nincs az ügyben új mondanivalója. Ungár Péter élő adásban hívta meg vasárnapi ebédre Donáth Annát az édesanyjához.
dec. 4
13:15
A Mi Hazánk tíz újabb választási reformjavaslatot terjeszt elő (444.hu)
Eltörölnék a mentelmi jogot, kötelezővé tennék a jelöltek vitáját és írni-olvasni tudáshoz kötnék a szavazati jogot.
dec. 4
13:15
Milliókat buktak azok a magyarok, akik így vettek lakást: jól döntött, aki kivárt - most kell lépni? (Pénzcentrum)
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, október hónapra vonatkozó, háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések forgalmi és árazási adatsora. Az alábbiakban ebből fogjuk ismertetni a háztartásoknak nyújtott lakáshitelekre vonatkozó adatokat. Újdonságnak mondható, hogy elkezdett csökkenni az olló az idei
dec. 4
13:15
Újabb tíz választási törvénymódosítót nyújt be a Mi Hazánk (Telex)
A politikusok állampolgárságát nyilvánosságra hoznák, a szavazójogot pedig írni-olvasni tudáshoz kötnék.
dec. 4
13:17
Pottyondy Edina Bayer Zsoltról: Ez az I. kerületi várlakó burzsuj vén csoffadt fasz nekem magyaráz vidékiségről? (444.hu)
Így reagált arra, hogy Bayer Zsolt betámadta őt, amiért szerinte nem szereti eléggé a magyar válogatottat.
dec. 4
13:33
Szijjártó a svéd NATO-csatlakozásról: ő nem hallotta, hogy a törökök év végéig megszavazzák (ATV)
“Én ilyen kijelentést, hogy a török nagy nemzetgyűlés az év végéig megszavazza a svéd NATO-csatlakozást, nem hallottam" - nyilatkozta Szijjártó Péter az ATV kérdésére a NATO tanácskozásról, hozzátéve: még bizottsági döntés sem született Ankarában. A kormány célja, hogy “ne mi legyünk az utolsók", “de a parlament dönt".
dec. 4
13:51
Bejelentést tett az MVM: minden ügyfelet érintő változás jöhet (ATV)
Az MVM a jövőben egyszerűsítené a számlázási folyamatot egy egységes informatikai rendszert létrehozásával.
dec. 4
14:00
A többszörös véradók köszöntötték Gyulán (Gyulatelevízió)
Péntek délután a többszörös véradókat köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezete a gyulai tagkórház Árvay-termében. A véradók napján az önzetlen segítségnyújtókra és a véradás kiemelt társadalmi ügyére irányult a figyelem. Gyulán több éves hagyománya van a véradók köszöntésének, ebből az alkalomból péntek délután a gyulai tagkórház Árvay
dec. 4
14:03
Figyelem! Változhat az Mvm számlázási gyakorlata (SzMo)
Már dolgoznak az MVM számlázásának átalakításán. Korábban nem mindig sikerült összehangolni az MVM számlázásifolyamatait például a jelleggörbés elszámolásnál, amibe a fogyasztási szokások megváltozása, illetve az egyes hónapok átlaghőmérsékletének alakulása is bekavart.
dec. 4
14:09
Lavrov szerint Szijjártó Péter nem gyáva, ellentétben sok politikussal (Demokrata)
Az orosz külügyminiszter szerint az Európai Unió "erőszakos politikai projektté" vált.
dec. 4
14:15
Szijjártó Péter: az Orbán Viktorral való találkozót Petro Porosenko kezdeményezte (Infostart)
A külgazdasági- és külügyminisztert az Országházban a hétvégén nyilvánosságra került találkozótervről is kérdezték.
dec. 4
14:27
Bejelentés: az egyik nagy könyvesboltlánc is zárva tart december 24-én (Infostart)
Minden budapesti és vidéki üzletét zárva tartja idén december 24-én a Libri.
dec. 4
14:27
Megnyitott az eplényi sípálya - sok a változás (ATV)
Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a Síaréna Vibe Park közösségi oldalán hétfőn.
dec. 4
14:30
Újabb fekete övesek - sikeres vizsgákat tettek a taekwondosok (Nyíregyháza)
A hétvégén rendezték a vizsgákat.
dec. 4
14:39
A magyar pékeket ötször annyiszor ellenőrzik, mint az albánokat (ATV)
A hazánkban forgalmazott albán pékáru azért népszerű, mert melegen árusítják, vélekedik a Pékszövetség elnöke. Viszont ha a vásárlók egyszer átmennének az albán kenyérbolt és az üzem közötti ajtón, biztosan másképp viszonyulnának ezekhez a termékekhez – tette hozzá Septe József az ATV Start című műsorában. Az elnök szerint a magyar pékségeket sokka
dec. 4
14:39
Újabb brutális havazás tarolja le Magyarországot: errefelé 15-20 centi is hullhat + térkép (Pénzcentrum)
Csütörtökig főleg a Dunántúlon hullhat nagy mennyiségű csapadék, a Győr-Nagykanizsa vonal mentén akár 30-40 milliméter.
dec. 4
14:39
Orbán Balázs az Oroszlánkirállyal magyarázta el, miért különutas Magyarország (Telex)
A miniszterelnök politikai igazgatója beszélt arról a Magyar Külügyi Intézet megalakulásának 50. évfordulóján, hogy miként tért át gyűjtögetőről vadászó életmódra a magyar külpolitika, amely szerinte ebben az évtizedben a konstruktivitásról szól.
dec. 4
14:45
Felháborítónak tartja Márki-Zay Péter, hogy bejelentkezett Hódmezővásárhely belvárosának egy részéért a református egyház (SzMo)
A város önkormányzata a novemberi ülésén tárgyalt erről. A Fidesz képviselői támogatták, Márki-Zay Péter polgármester és az ő oldalán állók pedig elutasították az egyház követeléseit.
dec. 4
14:45
Ma már huszonegy egyetem hallgatói vesznek részt a Tanítsunk Magyarországért programban (Demokrata)
A cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon.
dec. 4
14:54
KiVi Ház – Újabb 24 bölcsődei férőhellyel gazdagodott a város (Nyíregyháza)
A Kicsik Vidám Háza Mini Bölcsőde ünnepélyes átadóeseményét tartották meg hétfőn. A bővítéssel újabb 24 bölcsődei férőhellyel gazdagodott a város, így segítve a szülőket a munkaerőpiacra való visszatérésben. Nyíregyházán prioritást élveznek az óvoda- és bölcsődefejlesztési projektek, az elmúlt években mind a 9 önkormányzati bölcsőde megújult, valam
dec. 4
15:03
Pintér Sándor: Jövőre nevelési kormánybizottságot hozunk létre, felülvizsgáljuk a Nemzeti alaptantervet (Telex)
Meghallgatták a kulturális bizottságban a belügyminisztert. Ellenzéki képviselők a tanárhiányról, a pedagógusbér-emelésről kérdezték Pintért, aki szerint jövőre központi téma lesz az oktatási rendszer digitalizálása.
dec. 4
15:09
Kórházi adósságrendezés – itt a lista, melyik intézmény mennyi pénzt kapott (Infostart)
A kórházak felhalmozódott tartozására most 90 milliárd forintot fordít a kormány: van, ahol több mint nyolcmilliárd forintra volt szükség, van, ahol csak 12 millióra.
dec. 4
15:09
A miniszterelnök politikai igazgatója az Oroszlánkirályból vett részlettel mutatott irányt a Külügyi Intézetnek (444.hu)
Orbán Balázs és Szimba.
dec. 4
15:09
Ma érkezik az előrehozott nyugdíj (Demokrata)
A hónapban már az emelt összeg érkezik a bankszámlára vagy a postástól.
dec. 4
15:11
Az aktív eutanáziáról szóló határozati javaslatot adott be a Momentum (444.hu)
Ha elfogadják, lehetőség lenne az aktív eutanáziára vonatkozó jogszabályok módosítására.
dec. 4
15:27
Megsemmisítette a bíróság a szombathelyi választókerületi beosztást (Telex)
Kevesebb választókerület lesz a lakosságszám csökkenése miatt, az új beosztásnál azonban a bíróság szerint a jegyző nem indokolta kellőképpen az aránytalanabb kerületek kialakítását.
dec. 4
15:33
Egy fontos alapképzettséghez kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk (Infostart)
Újabb választási javaslatokat nyújt be a Mi Hazánk az Országgyűlés szakbizottsága elé. Novák Előd, a párt alelnöke jelezte, hogy a többi között iskolai végzettséghez kötnék a szavazati jogot és választások idején megtiltanák a szavazók kisbuszokkal való szállítását.
dec. 4
15:33
Pikó: Rendelettel veszi el a kormány a beleszólási jogot az önkormányzattól a Pázmány Campus beruházása kapcsán (Telex)
A kormány a Magyar Rádió nyolc épületének bontása elől takarította el az akadályt a józsefvárosi polgármester szerint.
dec. 4
15:45
Már nem volt idő kórházba menni – Saját otthonában szült egy mátyásföldi anya (Blikk)
Otthon kényszerült megszülni gyermekét egy anya Mátyásföldön. A kiérkező mentősök vezették le a nehéz szülést.
dec. 4
15:57
Tovább módosítaná a választási törvényt a Mi Hazánk, mutatjuk a részleteket (ATV)
Mint mondták, ez "elsősorban a magyarországi cigányságot érintheti", ugyanakkor leszögezték azt is, hogy nem céljuk bárkit is etnikai alapon kizárni a választásból.
dec. 4
15:57
Orbán Balázs: Ez az évtized a konstruktív magyar külpolitikáról szól (Demokrata)
"Már létezik magyar modell és már a világrend átrendeződésével kapcsolatban is el tudjuk mondani véleményünket."
dec. 4
16:03
Pintér Sándor: Januárban tovább emelkedik a pedagógusok bére (Demokrata)
A cél a gyermekek tudásszintjének és versenyképességének növelése – jelentette ki a belügyminiszter.

Keresés