2023. március 10. péntek

márc. 10
12:39
Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire (hirado.hu)
Ebben az évben az 50 jelölt közül a legtöbb szavazatot begyűjtő kapja a kétmillió forinttal járó Highlights of Hungary elismerést.
márc. 10
12:51
Szakértő: csapdahelyzetben a Washingtonban tárgyaló Ursula Von der Leyen (Infostart)
Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke pénteken fogadja a Fehér Házban Ursula Von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A megbeszélésről Rada Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa-tanulmányok Tanszékének docensét kérdeztük.
márc. 10
12:57
Technikai hiba miatt volt hiányos a kecskeméti szentmise-közvetítés (hirado.hu)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a hibát javította.
márc. 10
12:57
Varga Judit szerint Magyarország komoly sikereket ért el az igazságszolgáltatásban (ATV)
A pénteki brüsszeli igazságügyi tanácsülésen napirenden szerepel az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés; "hazánk ezen a területen az elmúlt években komoly sikereket ért el"; Magyarországon a bíróságok hatékony működésének feltételei adottak és kiválóan megfelelnek a modern kor elvárásainak is - írta az igazságügyi miniszter a Facebookon.
márc. 10
13:09
A Pázmány lett a legnépszerűbb, hatalmasat nőtt a jelentkezők száma (Infostart)
Soha ennyien nem jelentkeztek még a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára, mint a 2023-as általános felvételi eljárás során - adja hírül az egyetem.
márc. 10
13:09
Óriási veszély leselkedik a kutyákra, nagyon figyeljenek oda! (ATV)
Az elmúlt időszakban több kutyát is életveszélyes állapotban vitték orvoshoz a gazdák, miután mérgezett diót ettek az állatok.
márc. 10
13:21
Késő avar sírokat tártak fel Nagykőrös közelében (Blikk)
Késő avar kori temetkezés nyomaira bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a M44-es autóút nyomvonalának régészeti mentesítése során. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. megbízásából végzett feltárást a Nagykőrös-Kovács-tanya területén, a Ferenczy Múzeumi Centrummal közösen végezték.
márc. 10
13:27
Századvég: a magyarok elítélik a háborúpárti nyilatkozatokat (hirado.hu)
A Századvég felmérése szerint töretlen a magyar társadalom békepártisága.
márc. 10
13:33
Reprezentatív palotába költözik az Alkotmánybíróság (Infostart)
A Várban most újjászülető József főhercegi palotában kaphat új otthont a testület.
márc. 10
13:36
Videó: A Gellért-hegyet is ellepték a hajléktalanok (Demokrata)
A hajléktalanok azt mondták, hogy már évek óta ott laknak, és a Dunában fürdenek.
márc. 10
13:45
Megújult a gyermeksürgősségi járóbeteg-ellátás Miskolcon (hirado.hu)
Tíz szakrendelőt, fektetőket, elkülönítőket, kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki, és jelentősen bővültek a váróterek is.
márc. 10
13:48
Leállt a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés (SzMo)
Az időponttal rendelkező érintett ügyfelekkel a kormányablakok új időpontot egyeztetnek.
márc. 10
13:48
Amikor Áder vakondot talált a parlamentben, Schmitt pedig nem lett ellensúly (Telex)
Egy éve választották köztársasági elnökké Novák Katalint. Az utóbbi évtizedek emlékezetes parlamenti voksolásait és mondatait gyűjtöttük össze.
márc. 10
13:51
Hatalmas bajba került a beteg gyerekekkel foglalkozó pécsi alapítvány: a csőd szélére kerültek, sürgős segítséget kérnek! (Blikk)
Kérdéses, hogy tudja-e folytatni munkáját a Nevetnikék Alapítvány! Hiába van egy ház Pécsen, amit közösségi összefogással vásároltak meg és újítottak fel a önkéntesei. Hiába tartanak ott játékkészítő műhelyeket, és a kórházlátogató önkéntesek képzéseit.
márc. 10
13:51
MÁV: Tavaly 1,2 millióan szállítottak kerékpárt vasúton (hirado.hu)
A MÁV-Volán-csoport leányvállalatainak egyre több járművén van lehetőség a bicikliszállításra, már nem csupán vonaton, hanem néhány távolsági buszjáraton is.
márc. 10
13:57
A kínai kereskedelmi vonal elvágása "lefejezéssel" érne fel - magyar vélemény (Infostart)
Szijjártó Péter Stockholmban jár a kereskedelmi miniszterek tanácskozásán.
márc. 10
14:00
Orbán szerint csak ő és a Vatikán akar békét, Ferenc pápa mégis másképp gondolkodik a fegyverküldésről (Telex)
A miniszterelnök szerint a fegyverküldés már háborúpártiság. Ferenc pápa szerint viszont erkölcsileg legitim, ha a nemzetek fegyvereket szállítanak Ukrajnának, hogy segítsenek az országnak megvédeni magát az orosz agresszióval szemben.
márc. 10
14:00
Most adtak ki riasztást a meteorológusok: veszélyes, ami jön! (BorsOnline)
Az érintett területeken jégeső eshet, és károkat okozhat az erős szél is.
márc. 10
14:03
48 perc: A vita végső soron arról szól, hogy rá lehet-e kényszeríteni az európai elit jóról és rosszról alkotott felfogását a magyar emberekre (hirado.hu)
„Arról szól ez a vita végső soron, hogy rá lehet-e kényszeríteni az európai elit jóról és rosszról alkotott felfogását a magyar emberekre” – hangzott el a magyar gyermekvédelmi törvény brüsszeli megtámadásával kapcsolatban a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor második részében. A vendégek, Schittl Eszter, a CitizenGO kampányigazgatója, Kov
márc. 10
14:06
Nem úszta meg a TV2, 16 valótlan híresztelést kell beismerniük Juhász Péterről a Tényekben (Telex)
Ötszázezer forint végrehajtási pénzbírságot is ki kell fizetnie a csatornának.
márc. 10
14:09
Járvány: ennek a csoportnak javasolja a maszkviselést az immunológus (ATV)
Még mindig sokan fordulnak orvoshoz felső légúti megbetegedés miatt Magyarországon. Lisziewicz Julianna immunológus az ATV Start című műsorában azt mondta: a járvány felszálló ágában vagyunk, ez júniusban csenghet le teljesen.
márc. 10
14:12
Megjelent az Agro-ökológiai Program részleteit bemutató kiadvány (Demokrata)
Az AÖP a termelők számára évente választható, önkéntesen igényelhető támogatási forma.
márc. 10
14:15
Mérgezés! Kutyások, figyelem: súlyos veszélyben négylábú társaink (Blikk)
Rengeteg hír látott napvilágot az elmúlt időszakban mérgezett kutyákkal kapcsolatban. Mint kiderült, a falánk négylábúak felették a tavaly ősszel lehullott diót a földről, és ez okozta a tömeges megbetegedést.
márc. 10
14:21
24 órás leállás jön a Magyar Postánál (Infostart)
Egy informatikai karbantartás miatt számos szolgáltatás nem lesz elérhető a hétvégén.
márc. 10
14:24
A közrádió archívumából kivágták, hogy egy tanár nehéz helyzetéről beszélt egy misén Finta József plébános (Telex)
Bár vissza lehet hallgatni a teljes misét, abból készült egy vágott verzió is.
márc. 10
14:30
Gyertek, olcsó a csoki! – Végre megtörtént, amire ezrek vártak a Facebookon, megnyitott a Lidl Zentán (Telex)
A közösségi médiában évek óta várták a helyi Lidl megnyitását a többségében magyarok lakta vajdasági településen, ahol végül csütörtökön vágták át a szalagot. Sokan már reggel hatkor a nyolckor nyitó bolt előtt várakoztak.
márc. 10
14:45
Jótékonysági koncert a törökországi-szíriai földrengés károsultjaiért a Hagyományok Házában (hirado.hu)
A helyzet a régió fővárosában, Antalyában a legsúlyosabb, itt az épületek 90 százaléka lakhatatlanná vált.
márc. 10
14:51
Néhány nap múlva újra teljes vonalon fog járni a hármas metró (ATV)
Az M3-as metró több mint 5 éve tartó felújítása hamarosan befejeződik. Két hónappal azután, hogy a Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomások átadásával visszatért a kék metró a belváros közlekedésének vérkeringésébe, újabb két állomás, az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar kapcsolódik be az utasforgalomba. Újpest-központ és Kőbánya-Kispest
márc. 10
15:03
Modern röntgendiagnosztikai eszközöket kapott a nyíregyházi kórház (hirado.hu)
A kórházban megvalósuló fejlesztések értéke 184 millió forint volt, az új gépekkel magasabb színvonalon tudják ellátni a betegeket.
márc. 10
15:09
Gondozóházat avatott Esztergomban a Baptista Szeretetszolgálat (hirado.hu)
A Baptista Szeretetszolgálat pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali ellátásával foglalkozó gondozóházat adott át 140 millió forintos beruházással Esztergomban.
márc. 10
15:15
24 órára leáll a Magyar Posta (Blikk)
Informatikai karbantartás miatt ideiglenesen nem lesznek elérhetők egyes postahelyek, illetve a posta.hu weboldal.
márc. 10
15:21
Segítsük a méhek munkáját idén is: ma van a beporzók napja (Blikk)
Idén ötödik alkalommal ünnepeljük március 10-én a beporzók napját Magyarországon. A természetvédelmi nap polgári javaslatként indult, amikor 2018-ban az ELTE TTK szakemberei elhatározták, egész napos programsorozattal hívják fel a közvélemény figyelmét ezen állatok fontosságára.
márc. 10
15:33
Geotermikus fűtési rendszert alakítottak ki Lenti közintézményeiben (hirado.hu)
A helyben elérhető megújuló energiaforrások felhasználása az út, hogy előreléphessünk Magyarország energiafüggetlensége felé.
márc. 10
15:39
Óriási veszekedés tört ki a sármos mentők miatt Budapesten (Blikk)
Nagy dráma alakult ki a fővárosban, miután egy 35 év körüli férfin próbáltak segíteni a mentőszolgálat munkatársai.
márc. 10
15:39
Tornacsarnokot avattak a komáromi Szent Imre iskolában (hirado.hu)
„Olyan fiatalokat neveljünk, akik a családot, a nemzetet, a hazát és Istent is szeretik” – mondta az államtitkár.
márc. 10
15:42
Három sávos lesz az M7-es autópálya Székesfehérvárig mindkét irányban (SzMo)
Már elkészültek a kiviteli tervek az M1-es autópálya M0-s és Bicske közötti szakaszának 2x3 sávosra bővítéséhez is.
márc. 10
15:44
24 órára leáll a Magyar Posta, korlátozott lesz a szolgáltatásuk (SzMo)
Március 11-én 18:00-tól március 12-én 18:00-ig országos informatikai adatközponti karbantartás miatt egyes szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.
márc. 10
15:45
Európai uniós forrásból napelemes rendszert telepítenek a Groupama Aréna tetőszerkezetére (hirado.hu)
A Ferencvárosi Torna Club otthonául szolgáló stadion tetőszerkezetére 1350 darab napelem panelt telepítenek, amely éves szinten 600 000 kilowattóra villamos energia előállítására lesz alkalmas.
márc. 10
15:45
Azbej Tristan: Magyarország az azonnali fegyverszünet és a béke pártján áll (Demokrata)
A Külügyek Tanácsa fejlesztési minisztereinek ülését március 8-9. között rendezték meg Stockholmban.
márc. 10
15:51
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a magyar helyzet miatt aggódik (Demokrata)
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pénteken közzétett ideiglenes határozatában aggodalmát fejezte ki.
márc. 10
15:53
Rengeteg új kormányablak-ügyintézővel lett gazdagabb Budapest (Demokrata)
Budapesten valósul meg az országban lezajló ügyek egyötöde – mondta Sára Botond.
márc. 10
15:57
Két állomás kihagyásával, de a teljes vonalon jár a hármas metró március 20-tól (444.hu)
Hétvégére azonban maradnak a pótlóbuszok.
márc. 10
15:57
Elindult a közönségszavazás az idei Highlights of Hungary-n (Demokrata)
A Highlights of Hungary hagyományosan kategóriák nélkül zajló seregszemle.
márc. 10
15:59
Megtámadták a Momentum aláírásgyűjtőit Egerben (444.hu)
A támadó először a pultot, aztán az aktivistát ütötte meg.
márc. 10
16:03
Megszólaltak a szülők az új szíves Fanni halála után: „Annak örülünk, hogy 19 évig a mi lányunk lehetett” (Blikk)
Kedd este feladta a harcot Fanni szervezete: a lány volt az első, aki külföldről kapott szívet, amivel 19 boldog évet élhetett.
márc. 10
16:03
Megnyitják a közúti forgalom előtt a szegedi rakpartot, mutatjuk, mikor (hirado.hu)
A rakpartot a Tisza áradása miatt március 1-jén kellett lezárni.
márc. 10
16:12
Hadházy Ákos: Már a szentmiséket is cenzúrázza az állami rádió (SzMo)
„Az ostoba, túlbuzgó és talpnyaló cenzorok arra nem gondoltak, hogy ugyanazt a misét a Katolikus Rádió is közvetíti és archívumuk nekik is van... Így viszont lebuktak és pontosan rekonstruálható, hogy mi történt” – írja a politikus.
márc. 10
16:21
Elnézést és türelmet kér a Miniszterelnökség (Infostart)
A szakrendszer hibája miatt a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség - közölte a Miniszterelnökség.
márc. 10
16:21
Azbej Tristan: Magyarország az azonnali fegyverszünet és a béke pártján áll (hirado.hu)
A Külügyek Tanácsa fejlesztési minisztereinek ülését március 8-9. között rendezték meg Stockholmban.
márc. 10
16:27
Ne féljünk a szavaktól – Aczél Petra kortalan kommunikációs tippjei (hirado.hu)
A globalizáció, a digitális és technológiai fejlődés egyaránt hatott anyanyelvünkre, ezért sokszor előfordul, hogy családon belül a különböző nemzedékek nem értik meg tökéletesen egymást.

Keresés