“Abszolút indifferens!” - jelentette ki Takács Péter az atv.hu-nak nyilatkozva arról, hogy 33 ezren léptek be a Magyar Orvosi Kamarába. Az egészségügyi államtitkár elárulta: ma délelőtt is volt egy megbeszélés az alapellátás finanszírozási terveiről, és a MOK képviselői is ott ültek. Takács Péter fenntartja: a Kamara tiltakozása az új ügyeleti rend
A balatonfüredi görög falu üzleteinek tulajdonosaival nem tudott megegyezni az önkormányzat, ezután kisajátította az ingatlanokat. Csak éppen a megállapított összeg alig több, mint amennyit a tulajdonosok három évtizeddel ezelőtt fizettek az üzletekért.
Példaértékű elszántsággal mentette meg édesapja életét egy fiatalember Hajdúszoboszlón. A lenyűgöző történetről az Országos Mentőszolgálat számolt be a közösségi oldalán.
A felzárkózás térségenként eltérő támogatásokkal gyorsítható, a fejlesztéspolitikának tehát a helyi adottságokhoz legjobban illeszkedő segítségre kell törekednie - mondta az Egyensúly Intézet Magyarország 2030 címmel rendezett keddi konferenciáján Budapesten a területfejlesztési miniszter.
A négy alpolgármesterből mindössze ketten maradtak, de több önkormányzati cégvezető is otthagyta munkahelyét az utóbbi időben. Van, aki mérgező politikai légkörre panaszkodott.
Tragikusnak nem nevezhető, de mindenképpen elszomorító eredményeket látni Magyarországról az OECD nemek közti egyenjogúságról szóló tanulmányának, a ’SIGI 2023’ keretében közzétett adatokat elnézve.
A Balaton nyugati térségében a foltos nádiposzáta és a barkóscinege egyedein az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes kullancsfaj összesen tíz példányát azonosították az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) közös kutatócsoportjának tagjai - közölte az ELKH kedden.
Az olimpiai bajnok vízilabdázó ügyében eltűntek ugyan adatok, kicseréltek merevlemezeket, de sikkasztás nem történt a bíróság szerint. A vád bejelentette fellebbezési szándékát.
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton – közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját – közölte a GVH kedden az MTI-vel.
A húsvéthoz és a közelgő pápalátogatáshoz kapcsolódó műsorok mellett irodalmi összeállításokkal, istentiszteletek élő közvetítéseivel, különleges riportokkal valamint ünnepi zenei műsorokkal is várja hallgatóit a közmédia valamennyi rádiócsatornája a hosszú hétvégén.
Az első negyedévben több személyautó állt forgalomba Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában - derült ki a Datahouse adataiból. A márkák között a jópár éveg piacvezető Suzuki visszaesett. A modellek versenyében az S-Cross még tartja magát az első helyen, de nem húzott el olyan messzire a riválisoktól, mint a korábbiakban, sőt. Mint kide
Tudomásul vettem, hogy kisebbségben van az én álláspontom, ezért új utat kell keresni, ha tenni akarok valamit – indokolta lépését érdeklődésünkre az MSZP egykori elnöke, aki elhagyja a szocialista pártot, és új politikai közösséget épít.
Március 31-ével felkerültek a kormány honlapjára a Belügyminisztérium felső vezetőinek tavalyi digitális vagyonnyilatkozatai. Pintér Sándorét és Rétvári Bencéét már ismerjük, most Takács Péterét, Maruzsa Zoltánét és még három államtitkárét böngészhetjük végig.
Átlagosan mintegy 10%-os keresetfejlesztésről állapodott meg a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postás Szakszervezet, valamint a Magyar Posta vezetése 2023. január 1-jétől visszamenőlegesen.
A World Population Review a WHO adatai alapján összeállította a top 10-es listáját azokról az országokról, amelyeket a legsúlyosabban érint az alkoholizmus. Sajnos Magyarország a lista élén áll - közölte az Index.
Tavaly júliusban vezették be az új formátumú azonosítókat, de még ki sem futottak az első, AA-val kezdődök, már el is kezdték kiadni az AE kezdetű rendszámokat.
A kereszt tanúságot tesz a szeretetről, és amellett, hogy utat mutat, az élet győzelmét hirdeti a halál felett – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Ózdon.
Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka kedden hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét és Szaszák János vezérőrnagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettesét.
Három évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) – tájékoztatta a médiahatóság kedden az MTI-t.
Rogán Antal propagandaminiszter vagyonnyilatkozata – mivel országgyűlési képviselő is – január vége óta nyilvános. Államtitkárai közül azonban többeknek most került fel a kormányzati weboldalra a vagyonnyilatkozata, ezekből böngészgettünk.
Az ukrán tárcavezető meghívása a NATO tanácsülésére sérti a szövetségesek egységének elvét – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Elektromos járművek hatékony tűzoltását segítő eszközt adtak át kedden a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon: a többször használható tűzoltó takaró megvásárlását Székesfehérvár Önkormányzata és a Jövő Mobilitása Szövetség támogatta.