Több mint ötvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglalt le a rendőrség és tizenhárom embert állított elő egy négy vármegyére kiterjedő, összehangolt akcióban a napokban - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.
Nagy Gergely Sándor közleménye szerint a fiatal, alig másfél éves tojók már birtokba vették otthonukat a papagájröpde-soron, ahol a látogatók is megtekinthetik őket.
Még nem kapták meg az uniós pénzt, de az oknyomozó portál szerint ez az ügy szempontjából lényegtelen, hiszen az EU-s pályázat miatt épült meg az értelmetlen beruházás.
Nagypéntek, majd húsvétvasárnap és húsvéthétfő ünnep, így munkaszüneti nap is, a közéjük ékelődő szombat azonban nem, az csak sima pihenőnap. Ehhez igazodik az üzletek általános ünnepi nyitva tartása is,
A napokban skorpiót talált egy magyar nő egy csomag eperben. Both Zoltán vadállatbefogó, aki szerint egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló esetek, a mostani türténettel kapcsolatos kérdéseinkre válaszolt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egyre több országban tiltják meg a TikTok használatát. Az indoklás szerint a kínai videómegosztó komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár, mert adatokat gyűjt a felhasználókról és a kínai kormány utasításai alapján működik. A híradónknak nyilatkozó szakértő viszont üzleti okokat is lát a kitiltás hátterében, mivel a TikTok térnyerése több amerikai p
A tíz éves népegészségügyi stratégiát hamarosan a kormány elé viszik - mondta a Népjóléti Bizottságban az egészségügyi államtitkár, akit a DK-s Komáromi Zoltán megdicsért, mert Takács Péter azt ígérte: a mammográfiai vizsgálat bekerül az egészségügyi finanszírozásba - akár népegészségügyi indokból, akár a háziorvos kezdeményezésére végzik el.
Hat fontos hódmezővásárhelyi önkormányzati tisztségviselő adta be a felmondását az elmúlt négy hónapban. A felmondások a város gazdasági és kulturális életét is érintik, ugyanis voltak, akik valamilyen önkormányzati cégnél dolgoztak korábban, míg mások a kulturális intézményeknél töltöttek be fontos állást.
Komoly fejtörést okoz az autósoknak Pécsen, hogy egyszerre több nagyforgalmú utat is lezártak, vagy a forgalmát korlátozták. Ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy kaotikus legyen a közlekedés, de még ezt is tudták fokozni a kivitelezők: ugyanis értelmetlen, a KRESZ-ben nem is ismert közlekedési táblákat helyeztek ki.
A kisebbségekre vonatkozó új törvények akadályozhatják Ukrajna európai integrációs törekvéseit, ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megküldte az erre vonatkozó árnyékjelentését és szakvéleményét a törvényt tárgyaló Velencei Bizottságnak – jelentette be a KMKSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Nyírmártonfalva polgármestere azt mondta a lombok nélkül megvalósult lombösvényről, hogy a beruházásnak nem volt feltétele, hogy erdő is legyen körülötte.
Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?
Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka kedden hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét és Szaszák János vezérőrnagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettesét.
"Abszolút indifferens" - jelentette ki Takács Péter az atv.hu-nak nyilatkozva arról, hogy 33 ezren léptek be a Magyar Orvosi Kamarába. Az egészségügyi államtitkár fenntartja: a Kamara tiltakozása az új ügyeleti rendszer ellen egy politikai akció. Kincses Gyula, a MOK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta el véleményét.
Történelmi emlékhelyet jelző sztélét avattak Tápióbicskén, az egykori csatatéren kedden, a tápióbicskei csata 174. évfordulóján – közölte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az MTI-vel.
Szocialisták és Demokraták néven alapít új pártot Mesterházy Attila és Szakács László. Mesterházy egy sokkal "tökösebb" politizálást képzelt volna el az MSZP-ben, de mint mondta, a párt korrektül reagált döntésére.
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden.
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái április 14-ig munkanapokon 9 és 16 óra között kiképzési repüléseket hajtanak végre az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően.