A hegyeshalmi fővonalon utazók számára továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények belföldön és külföldön is, viszont mostantól bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell majd átszállni.
Az eddigi nyilatkozatokban elfelejtették beleszámolni a határellenőrzés idejét, ezért tűnhetett annyira gyorsnak a vasút, ami nem is lesz annyira gyors.
Orbán a ma reggeli Kossuth-interjújában pedzegette, hogy nincs pénz a költségvetésben a nyugdíjemelésre. Igaz, rögtön hozzátette, hogy kölcsönből fedezik a költségvetés egy részét, de ennyi pont elég a nyugtalanságra.
Karbantartás miatt a következő három hétvégén a 4-es és a 6-os villamosok rövidített útvonalon, csak a dél-budai végállomások és a Jászai Mari tér között járnak, a 17-es villamos pedig csak a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Az állam a mienk, tízmillió magyar állampolgáré, az a feladatunk, hogy az államot visszavegyük - jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az ellenzéki párt pénteki, budapesti rendezvényén.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Megszólalt annak a 12 éves kisfiúnak az édesapja, aki csütörtökön a tiszadadai iskolában holtan esett össze. Az apa a kórházból beszélt a gyerek állapotáról.
A jegybanknak beletört a bicskája az infláció elleni küzdelembe – ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint: ez nem az MNB hibája, mert az infláció fává nőtt, amihez fejsze kell, az pedig csak a magyar kormánynak van. A híradónknak nyilatkozó elemző úgy véli, Orbán Viktor rálépett a fékre, és belátta, hogy nem élezheti to
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány negyedik alkalommal nevezte meg Izrael legfontosabb keresztény szövetségeseinek listáját, amelyet idén az Izrael és az Öböl-menti arab országok megbékélésében, valamint az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésében kulcsszerepet játszó Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter vezet. A lista második helyez
Nem ismertem Kozma Zsuzsannát. Nem is hallottam róla. A fitnesztréner tragédiája mégis szíven ütött, megfogott. Néhány nappal korábban ugyanis, ahogy Zsuzsanna, én is ott álltam Jordániában, a Wadi Rum egyik szikláján, és fényképezőgéppel a kezemben vártam a napfelkeltét.
Karbantartás miatt a következő három hétvégén a 4-es és a 6-os villamosok rövidített útvonalon, csak a dél-budai végállomások és a Jászai Mari tér között járnak, a 17-es villamos pedig csak a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
A jegybanki kamateredmény 1072,6 milliárd forintos veszteséget mutatott 6 hónap alatt, a devizaváltáson pedig csak 52,9 milliárdos profit volt. Mindez indokolttá teszi a jegybanktörvény módosítását.
Több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről, majd azt megpróbálta elhelyezni egy ismerőse taszári telephelyén egy férfi. A terve azonban zátonyra futott, mert lebukott. Ráadásul nem csupán a jelentős mennyiségű hulladék miatt kell felelnie, hanem hamis magánokirat felhasználása miatt is.