Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.
A Versenyképes járások program az első sikeres év után folytatódik, a családpolitika területén továbbra is a hagyományos családi értékek védelme áll a középpontban – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár csütörtökön, a Tapolcai Polgári Szalont megelőző sajt
A Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből az látszik, hogy minden második magyar Orbán Viktor győzelmét tartja valószínűnek a 2026-os választáson, ezzel szemben a Tisza Párt elnökének, Magyar Péter győzelmére a lakosság harmada számít.
Áll a bál a magyar futsalban. Az érintettek a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak. Ebből arra lehet következtetni, hogy szemtől szembe már nem tudják megbeszélni a problémát. Ami egyértelmű: valaki nem mond igazat.
A Závecz Research legutóbbi felmérése alapján ugyan 6 százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz–KDNP előtt, mégis többen számítanak arra, hogy a kormánypártok nyerik a következő választást is.
Veszprémben folytatja pályafutását a többszörös korosztályos országos bajnok, junior válogatott súlyemelő, Tamtom Péter Marcell. Tanulmányai kapcsán tett nagyobb kitérő után talált otthonra immár a sport terén is Veszprémben, s kötelezte el magát hosszú távra szülővárosa sportegyesületében.
A Szentatya csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a "Gyermekek és serdülők méltósága a mesterséges intelligencia korában" – elnevezésű konferencia résztvevőit – számolt be róla közösségi oldalán a Szentszéki Sajtószolgálat. Megfelelő politikai és törvényhozási intézkedések mellett elengedhetetlen a nevelési, etikai és felelősségteljes megközelí
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó MKIF Zrt. és a vállalatcsoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány közös támogatásának köszönhetően egy korszerű gyorsbeavatkozó járművel bővült a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság gépparkja.
A Mathias Corvinus Collegium nemzetközi és hazai szakértők részvételével rendez konferenciát a globális kábítószer-járványról. Az InfoRádió az MCC nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóját, László Krisztiánt kérdezte.
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.
Egyre-másra hirdetik Black Friday akcióikat a webáruházak, azonban a jó árak nem mindig járnak kéz a kézben a biztonságos online fizetési lehetőséggel is. Márpedig ezt a fizetési módot preferálják a magyarok: 93 százalékuk rendelkezik bankkártyával, és a digitális fizetési megoldások egyre népszerűbbek - derül ki a Gránit Bank kutatásából. Míg a ha
A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint harminc napon belül főpolgármester-helyettest kell választania a Fővárosi Közgyűlésnek. A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, mivel nincs klasszikus értelemben vett koalíciós többség, nehéz lesz olyan személyt találni, aki 17 támogató szavazatot kap majd. Hozzátett
A Nézőpont Intézet friss felmérése szerint jelenleg minden második magyar Orbán Viktor győzelmét tartja valószínűnek a 2026-os választáson, míg Magyar Péter sikerére a lakosság harmada számít.
Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra, ebből 120 milliárd forintot biztosít a magyar egyetemi kutatások, és azok piaci hasznosításának ösztönzésére a pénteken elfogadott Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (Nkfi) Alap 2026. programstratégia alapján – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innov
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány podcastjának következő adásának középpontjában az állatvédelem hazai helyzete áll: milyen eredményeket sikerült elérni, és melyek azok a területek, ahol még további lépésekre van szükség. A műsor célja, hogy átfogó képet adjon a 2025-ös év állatvédelmi kihívásairól, valamint a kormányzati, civil és társadal
A brit közmédia hivatalos levélben kért elnézést, amiért félrevezetően vágták meg az elnök beszédét. A pénztárcájukat azonban zárva tartják, szerintük a hiba nem ér ennyit.
A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szerdán ülésezett a kormány és az esti közlönyben több döntés meg is jelent. Ezek egyike a villamos energiáról szóló törvényt írja felül egy rendelettel. Ez a díj nem emelkedhet a villanyszámlában. Mutatjuk, miről van szó pontosan. Az energiaárak emelkedése miatt a villanyszámla vagy épp a gázdíj kifizetése sok családnak okoz nehézséget idén is. Re
Gyorsítani szeretné a kormány a CT- és MR-vizsgálatokat, ezért a várólisták csökkentése érdekében új szabályokat vezet be. A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket is kutatni fogják, Levente néven szuperszámítógép-projekt indul. Az állatbetegségek elleni küzdelemre három éven át összesen 18 millió eurót ad az EU – derül ki a friss Magyar
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) az vállalja, hogy segíti a térségi munkahelyteremtést Bács-Kiskun vármegyében – hangsúlyozta a párt ügyvezető alelnöke csütörtökön a Kdnp országjárásának petőfiszállási állomása után tartott sajtótájékoztatón. Latorcai Csaba emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt indult a KDNP-s országgyűlési képviselők és a
Konkrét előrejelzéssel tudunk szolgálni, hogyan kezd a poláris örvény gyengülésének hatása visszaköszönni a közép-európai és magyarországi időjárásban.
Lapértesülés szerint Cseh Katalin és Barabás Richárd megkerülné a választási törvényt: csak a listás szavazatokért versenyeznének, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.
A Puskás Arénában rendezik vasárnap 15 órától a Magyarország-Írország válogatott világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzést, a stadion környékén már 12 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Puskás Arénában rendezik vasárnap 15 órától a Magyarország–Írország válogatott világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzést, a stadion környékén már 12 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani – hívta fel a figyelmet közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.
Burkolatjavítás miatt lezárások lesznek szombaton az M0-s autóúton, emiatt a nap nagy részében csak egy sávon haladhat a forgalom. Arra is figyelmeztetnek, hogy időszakosan torlódások is kialakulhatnak. A Magyar Közút az autósok türelmét és megértését kéri, valamint azt is, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről.