A miniszterelnök 2013 után ismét ellátogatott a húszgyermekes családhoz, akik kitöltötték neki a Fidesz Mondjunk nemet a háborús tervekre! című aláírásgyűjtő ívét. A találkozásról fotókat és videókat is posztoltak a kormányfő Facebook-oldalára.
Műanyag járgányokat osztogat az állam a legkisebbeknek országszerte. A helyi fideszeseknek hálálkodhatnak érte. A nyuszimotorok szimbolizálják a kisgyermekek mindennapjait.
Kevesen tudják, hogy a töltési praktikák és beállítások mellett akár egy szimpla mozdulattal is sokat tehetünk okostelefonunk és akkumulátora tartósságáért. Mutatjuk. Ma már szinte nincs ember, aki ne rendelkezne mobiltelefonnal, vagy más néven okostelefonnal. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy az ezen az eszközön keresztül támadó csalókra felhívjuk
A Tisza Párt a hét elején bemutatta a 106 választókerületben azt 3-3 jelölt-jelöltet, akik közül a párt előválasztása során kikerülnek a végső egyéni képviselőjelöltjeik a 2026-os választásra. A jelöltekről vasárnap reggeltől hétfő estig szavazhatnak a Tisza belső szavazásán.
Az Időkép közzétette hótérképét, beszámolójuk alapján pedig egy mediterrán ciklon hoz sokfelé csapadékos időt. Előrejelzésük szerint hétfőn elsősorban eső várható, de reggel, délelőtt főként a Dunántúl nyugati felén, valamint az ország középhegységeiben havas eső, havazás is kialakulhat.
Forián-Szabó Gergely polgármester az InfoRádióban sürgette, hogy az illetékes államtitkárság vonja be az önkormányzatot a konfliktusos dunai ártéri bringaútszakasz helyzetének rendezésébe azzal, hogy 2019 után végre meghallgassa a helyieket arról, merre kéne igazából vezetnie az EuroVelo 6-nak.
Az esemény jó alkalmat teremt arra, hogy az intézmény bemutatkozzon a hetedikes, nyolcadikos diákok számára. Az intézmény részéről az volt a cél, hogy betekintést nyújtsanak abba a légkörbe, mely majd az új tanulókat várja. Az érdeklődők elsősorban az iskolai hangulatot vizsgálják, hogy milyen érzést vált ki belőlük mindaz, amit a Karácsonyi gimnáz
Csütörtök délutánra megérkezett az első komolyabb téli hullám a Börzsönybe: a hegységben kiadós havazás kezdődött, és cikkünk megjelenésekor is nagy pelyhekben hullik a hó. Az Időkép Nagy Hideg-hegyi webkamerája alapján a frissen lehullott hótakaró akár tartósan is megmaradhat a magasabban fekvő részeken.
A két volt államfő beszélt egymással, Áder János viszont bizalmasan kezeli Novák Katalin válaszát és nem hozza nyilvánosságra. Áder új könyvében az elnöki kegyelmezés gyakorlatáról is írt, ezért került szóba a kegyelmi ügy.
Átvette méltó jutalmát a Magyarok Világszépe frissen koronázott királynője. Schrick Boglárkát ünnepélyes keretek között köszöntötték, ahol átadták neki a fődíjat: egy ragyogó, tűzpiros KIA személyautót, amely méltón illik az új királynőhöz.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy magánlakásban tartottak ellenőrzést, ahol a lószerszámok között több mint 8 millió forint értékű vágott fogyasztási dohányt találtak - közölte az adóhatóság.
Jelenleg 169 testkamerája van a MÁV Csoportnak, ezeket használják országszerte a jegyvizsgálók. A tapasztalatok szerint elrettentő ereje van. Az új járatok pedig már fedélzeti kamerákkal rendelkeznek.
Milliárdos adócsalással gyanúsít a NAV ismert raliversenyzőket: a példátlan ügyben kedden tizenegy embert vettek őrizetbe, akik most álltak bíróság elé, hogy döntsenek a további sorsukról. Úgy tűnik, a pilóták nemcsak a gázt nyomták tövig a versenyeken, hanem a meggazdagodásnak is gyors módját választották. A banda legismertebb tagjai többszörös ma
A TISZA Párt elnöke Sükösdön járt, ahol Nébl Zsolt tanítja immár a harmadik generációt zenélni. Azt mondja, hogy akinek hangszert tud a kezébe adni, az a gyerek nem kallódik el.
Csütörtökön jubilált a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának tudományos diákköri konferenciája, melyet immár a jogelőd intézmények programjait is ide számolva harmincadik alkalommal rendeztek meg. Az eseményre számos olyan témával érkeztek a hallgatók, melyek emelték a tanácskozás rangját. A tíz hallgató előadásából hat az egészségtudomány témaköréből
Az akkugyárak ellen küzdő debreceni civilek szerint a pártpolitika és az egyesületi tagság nem fér össze. Kozma Éva a hajdú-bihari 4-es körzetben indul a Tisza előválasztásán. Ha jelölt lesz, végleg lemond.
Habár már örülhetett annak, hogy végre nem kell bujkálnia és teljesen szabad emberként iskolába is járhat, most azért kell rettegnie, hogy elszakíthatják az édesanyjától. A kis Chantal Tonellót 13 és fél éven át bújtatták az olasz apja elől, aki nyáron végre átölelhette rég nem látott lányát. S. Klaudiát, az anyát kiskorú veszélyeztetésével gyanúsí
Idegen anyag jelenléte miatt a Mondelez Hungária Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott Milka Caramel 100 grammos táblás csokoládét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A településen ugyanis Nébl Zsolt tanítja immár a harmadik generációt zenélni. Azt mondja, hogy akinek hangszert tud a kezébe adni, az a gyerek nem kallódik el.
Koncz Zsófia államtitkár országos programot hirdetett, de a játékokat helyben már a párt emberei adják át. A minisztérium egyelőre hallgat a program pontos költségeiről.
A két fiatal egy 60 év körüli férfit tuszkolt a kocsijába majd elhjatottak vele. Útközben többször megverték és pénzt követeltek. Végül elengedték, de előbb még 20 ezer eurót elvettek tőle. A TEK másnap elfogta a a két rablót, akik most letartóztatásban vannak.
A kegyelmi botrány miatt lemondott volt államfő családja magánklinikai cégében lett tulajdonos, így már nem kapja a milliós állami juttatást. A törvény szerint ez csak akkor jár, ha az exelnöknek nincs más, olyan munkája, ami társadalombiztosítási jogviszonnyal jár.
Az MNB szerint idén rekordmértékben drágulhatnak a lakások, részben a kedvezményes hitelprogram miatt megugró kereslet miatt. A piacot tovább szűkíti, hogy alig épül új lakás, így az EU-ban nálunk nőnek leggyorsabban az árak.
A gyógyíthatatlan daganatos betegeket támogatják abban, hogy hátralévő idejüket fájdalommentesen és gondoskodó környezetben tölthessék, miközben családtagjaiknak is ingyenes lelki támogatást nyújtanak. Az alapítvány most kapacitásbővítésre, új eszközökre és szemléletformáló programokra pályázik.500 forinttal Ön is támogathatja a Alapítvány munkáját
Lázár korábban korábban luxizással vádolta a leggazdagabb magyart. Lakossági fórumán most arról is beszélt, hogy bár vannak vitáik, gyakran egyeztetnek. A miniszter azt kérte Mészárostól, hogy az állami beruházásoknál kiemelten figyeljenek az alvállalkozók kifizetésére.
A kudarccal végződött autófeltörésről készült felvételeket a bíróságon vetítették le. Kiderült, hogy a férfi a sérülése után sem adta fel, több mint egy órán át próbálkozott sikertelenül. Lopás miatt áltt bíróság elé.
Havazás idején, aki teheti, válassza a közösségi közlekedést - írta a Főpolgármesteri Hivatal a napokban várható hóeséssel kapcsolatban csütörtökön kiadott közleményében.
A svéd külügyminiszter, Maria Malmer Stenergard szerint nem fenntartható, hogy az északi országok aránytalanul nagy részt vállalnak Ukrajna támogatásából.
A Tisza elnöke kalocsai fórumán a szokásos ígéretei mellett arról is beszélt, már van annyi jelentkezőjük, hogy mindenhol legyen pártjának szavazatszámlálója.