Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok, a befizetési határidő április 15. Az adóhatóság applikációján és a belföldi gépjárműadó bevételi számláján is befizethető az összeg banki utalással.
Január eleje óta ellenőrzés nélkül lehet átlépni a magyar–román határt, ami főként az ingázók számára hozott jelentős változást. Az utazási idő lerövidült, de elemzők szerint a szabad átjárásnak hosszú távon gazdasági előnyei is lehetnek a két ország életében.
A krónikus alváshiány veszélyei széles körben ismertek: gyakori hangulatingadozások, kognitív károsodás és különböző egészségügyi problémák is jelentkezhetnek. Egy új tanulmány azt is megállapította, hogy akár egyetlen alvásmegvonással töltött éjszaka is jelentős gondokat okozhat.
Alkotmánymódosítást nyújt be a Fidesz a szuverenitást veszélyeztetető kettős állampolgárok kiutasíthatóságáról. A DK szerint egy ilyen alaptörvénymódosításhoz ki kellene lépni az Európa Tanácsból, ami az Unióból való kilépésünket készítheti elő.
Több tucat dolgozót épített le a Spar, miután a kiskereskedelmi lánc még a múlt héten bejelentette, hogy március végétől a Woltra költözik az online boltja.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A jegybank tájékoztatása szerint az új vezetők számára előírták, hogy "minden jogi lehetőségre és területre kiterjedő vizsgálatot folytassanak az alapítvány és az Optima Zrt. működésének feltárására"
A 70 éves Szájer József, Szombathely közismert virágkötője 1981-ben lett önálló vállalkozó. Most a szakmájáról, a vásárcsarnokról és többek között arról is mesélt, hogyan keverték össze egyesek az elmúlt években az ismert névrokonával. Mint mondta, a 2020-as ügy után kénytelen volt kiírni a közösségi oldalára, hogy ő egy másik Szájer József.
Legalábbis ezt tartja a legvalószínűbbnek az elmúlt hetek fejleményei alapján történész, aki korábban könyvet is írt a miniszterelnökről. Szerinte ebben nagy szerepe van Magyar Péter megjelenésének, és annak is, hogy feltűnt mellette Ruszin-Szendi Romulusz.
A nemzeti konzultációk mintájára véleménynyilvánító szavazást indítanak Ukrajnáról, hogy majd az alapján képviseljék a "magyar emberek" véleményét. A konzultációkban a társadalom döntő részének véleménye egyáltalán nem jelenik meg, de ez eddig sem volt akadálya annak, hogy a kormány a saját tervei megerősítésére használja fel a válaszokat.
A tavalyi nyár volt minden idők legmelegebbje Magyarországon, így a tavasz beköszöntével egyre többeket érdekel, hogy a pokoli hőség után mire számíthatunk az idei nyáron. Németh Lajos kijelentette, hogy fázni idén sem fogunk, de mérsékeltebb lesz az idei nyár. Mutatjuk, hogy az előrejelzések szerint mire készüljünk a következő hónapokban.
Nem egészen egy év alatt duplázott a zöld kávé világpiaci ára. Ekkora emelkedés után joggal vetődik fel a kérdés a kávét fogyasztók és az ebbe a termékbe befektetők között is, mikor lehet a trendben megtorpanás, vagy visszaesés. A kávé árára ható tényezők alakulását, és azt hogy lehet-e jó minőségű kávét fenntartható módon előállítani a világban, S
Orbán Viktor belejelentette, hogy intézkedéseket vezetnek be a kiskereskedelemben, 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.
Az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. A miniszterelnök közlése szerint akkor felülvizsgálják majd, és, ha szükséges folytatják is.
Idén szombatra esik március 15-e, és a nemzeti ünnepnapon több üzletlánc is bezárja a boltjait. Többek között az Aldiban, a Lidlben, a Tescóban, a Sparban, a Pennyben és az Auchanben sem tudunk majd vásárolni. Ám akadnak kivételek, mutatjuk az ünnepi nyitvatartást és a boltokat, melyek szombaton is nyitva tartanak majd.
Az AB Expo épülete mellett a Pósteleki és a Marói erdő biztosít helyszínt annak az éjszakai, harcászati foglalkozásnak, melyet a 101-es, területvédelmi zászlóalj szerdán és csütörtökön rendez. Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a fő kiképzési helyszíneken az esti, éjszakai időszakban megnövekedett katonai jelenlétre, katonai járművekr
Egy hete kezdődött a budapesti kerületekben a kerti zöldhulladék begyűjtése. Ezeket azonban csak a BKM/MOHU logóval ellátott zöldhulladékgyűjtő-zsákokban viszik el.
A Tisza Párt elnöke szerint "elég volt a látszat intézkedésekből, elég volt abból, hogy miközben Orbánék kifosztják az országot és tízmilliárdos magánrepülőkkel járnak és dőzsölnek a luxusban, aközben több százezer gyermek és nyugdíjas nem jut hozzá az alapvető élelmiszerekhez".
Kedden reggel Orbán Viktor bejelentette, hogy március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. Most az Index birtokába jutott ennek a harminc élelmiszernek a listája.
Egy nőt mentettek ki a Dunából a fővárosi vízirendészek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a nő a Margit hídról zuhant a folyóba, ám a gyors bejelentésnek köszönhetően hamar tudtak intézkedni, és sikeresen kimentették. Ezután a mentők kórházba szállították őt.