A miniszterelnök szerint 2025 a kistelepülések éve lesz. Jön a falusi boltok és kocsmák támogatása, felújítják a templomokat, de ATM-ek telepítésébe is kezdenek.
Március 26-ától hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai, amelynek köszönhetően már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonaik korszerűsítésére.
A magyarországi hulladékgazdálkodás modernizációjának részeként a MOHU társasházi mintaprogramot indított, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságának javítása és a fenntarthatóbb lakókörnyezet kialakítása.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Momentum és a Kutyapárt jelöltjei már visszaléptek, miután Magyar Péter bejelentette, hogy ebben a körzetben indul 2026-ban. A DK-s jelölt azonban elindul a Tisza Párt vezetője ellen.
A Győr-Moson-Sopron megyei Levél településén egy tejelő szarvasmarha-állományban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette a ragadós száj- és körömfájás betegség jelenlétét – számolt be szerdán a hivatal.
Témák: Az együttműködés erősítése volt a célja a szakképzési duális partnerek találkozójának. Az idei tanévben 30 partnerrel dolgozik együtt a Harruckern János Technikum, ezt a számot a jövőben bővíteni szeretnék. Rendész, gépjárművezető, radarkezelő, logisztikai és komendáns beosztásokba keres civil jelentkezőket a Magyar Honvédség. Az “Embert a v
Rendész, gépjárművezető, radarkezelő, logisztikai és komendáns beosztásokba keres civil jelentkezőket a Magyar Honvédség. Az “Embert a vasra!” programra jelentkezőknek az egész életen át tartó hivatás és kiszámítható életpályamodell mellett már az alapkiképzés során is magas kezdőfizetést biztosítanak.
Az Egyesült Királyság az európai országok közül a legkedvezőtlenebb helyet foglalja el a gyermekek jólétének tekintetében. Hogyan viszonyulnak más országok ehhez a helyzethez, és milyen tényezők állhatnak a fiatalok csökkenő életelégedettsége mögött?
Németországban már 4 forintot kérnek el egy-egy műanyag zacskóért, amibe a zöldségeket és gyümölcsöket válogatják a vásárlók. Eddig ez a szolgáltatás Magyarországon ingyenes volt.
Nem történt bűncselekmény – így döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédével kapcsolatban, amelyet többen is gyűlöletkeltésként értelmeztek és fel is jelentettek miatta.
Az MNB alapítványa és annak vagyonkezelője több százmilliárd forintnyi közpénzt égetett el, az ügyben a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz. Varga azt mondta, az új alapítványi vezetés mindenre kiterjedő vizsgálat folytat. Arra nem válaszolt, hogy felmerülhet-e az ügyben Matolcsy György személyes felelőssége, illetve hogy mennyi vagyont szerezhet
A Fővárosi Közgyűlésen a díszkivilágítás meghosszabbítása, a reptéri busz olcsóbbá tétele, a drogstratégia és a mobilgát is szóba került. A chemszexet a Fidesz emlegette fel.
A fővárosban 40-ről 46 ezerre nőtt a bűncselekmények száma. A legnagyobb emelkedést a csalások és online csalások területén tapasztalták. Jelentősen csökkent viszont a halálos közúti balesetek száma, a lakásbetöréseknél pedig egyenesen rekordalacsony a szám.
Várható olvasási idő: 2 percÉletének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás, építészmérnök, volt országgyűlési képviselő. Idén március 15. alkalmából 2025. március 14-én megkapta a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozatának kitüntetését.
Botond Szabolcs, a Visual Europe Group alapító-vezérigazgatója csatlakozik az Eventex Awards 2025 szakmai testületéhez, hogy segítse a nemzetközi eseményipar legkiemelkedőbb projektjeinek értékelését.
"A kialakult veszélyhelyzetnek nem elegendő absztraktnak, hanem konkrétnak kell lennie" – a Központi Nyomozó Ügyészség elutasította a Mindenki Magyarországa közösség elleni uszítás miatt tett feljelentését.
A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik Magyarországon az autóbuszos közszolgáltatást. Egyebek mellett ezer új autóbusz beszerzése szerepel a tervek között.
Az államtitkárt Orbán Viktor február végén nevezte ki választókerületi elnöknek, Magyarról, egykori közeli ismerőséről csak ekkor kezdett el posztolni, a mostani már a harmadik volt.
Lássunk tisztán! – kezdte Facebook-bejegyzését a honvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy a közvélemény "ne a politikai haszonlesők és hergelők kampányszövegeiből értesüljön az esetről", hanem megismerje a tényeket.
A Fővárosi Közgyűlés többsége támogatta azt is, hogy olvasszák be a Budapest Közművekbe az önállóan, 6 fővel működő Budapesti Klímaügynökséget – de Karácsony Gergely azt ígérte, vétózni fog.
Június elsejétől emelkednek a fővárosi közösségi közlekedés jegyárai, de a bérletekért fizetendő díjak nem változnak, továbbá októbertől a bérlettel nem rendelkező utasoknak többet kell majd fizetniük a Repülőtéri Expresszen - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Egyelőre nem volt viszont szavazás az új belvárosi sétálóutcákról.
Telefonos csalók az OTP Bank egyes vezetőinek nevével és lemásolt magántelefonszámaival visszaélve próbálnak pénzt kicsalni ügyfelektől – tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. - az EU támogatásával végzett - felmérése szerint márciusban a fogyasztók és az üzleti világ kilátásai sem változtak érdemben februárhoz képest: a GKI konjunktúra index gyakorlatilag stagnált. A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak az előző felméréshez képest, ugyanakkor az értékesítési árak várható alakulására
A magyarok kétharmada nem hisz abban, hogy az anyák szja-kedvezménye miatt több gyerek születik majd – legalábbis a Publicus felmérése szerint. Még a fideszes szavazók 46 százaléka szerint sem helyes, hogy a már korábban bevezetett adókedvezményekhez hasonlóan a mostani intézkedés is a tehetősebb családokat segíti nagyobb mértékben. A Híradónknak n
Az utóbbi években megnövekedett a szabálytalanul közlekedő rolleresek miatti balesetek száma a városban, emiatt kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésbiztonságra, és a szabálytalankodóknak akár 150 ezer forintja is bánhatja a kihágást..
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A vírus leginkább a nem megfelelő személyi és környezeti higiénia esetén terjed, így kiemelten fontos a megelőzésben az alapos és gyakori kézmosás. Tünetei közé tartozik a hasfájás, az étvágytalanság, a láz és esetenként a sárgaság.