Öröm látni, hogy a területfejlesztési pályázatokon Biharugra is sikeresen szerepel – írta közösségi oldalán Kónya István vármegyei térségi tanácsnok. A napokban a befejezett – de még nem átadott – és folyamatban lévő beruházásokat is megnézték Makra Tibor polgármester úr vezetésével. A Szabó Pál Emlékház kívül-belül megszépül, az Életmód Klub új
Rendezett körülmények között élt az a fiatal, aki iskolai vérengzést és politikusok meggyilkolását helyzete kilátásba, és erről a TEK-et is értesítette.
"Az felfoghatatlan hiba az ÁSZ elnöktől, hogy a károkozás szóval dobálózik" - Matolcsy György az Indexnek nyilatkozva nekiment az ÁSZ-nak, az alapítványi vagyonról azt mondja: az megvan, sőt meghaladja az 500 milliárdot az értéke.
Várható olvasási idő: < 1 perc2025. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 10,4, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 4,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette hétfőn a
Matolcsy György szerint az ÁSZ súlyos szakmai hibákat követett el az MNB-alapítványokról szóló jelentésében, amelynek állításai "etikátlanok és megalapozatlanok".
Az intézmény valamennyi telephelyén 2025. február 03-tól, influenza járvány miatt elrendelt látogatási tilalmat, 2025. március 31-i hatállyal feloldom – írta közleményében Becsei László főigazgató főorvos. A látogatás a továbbiakban az osztályokon korábban kialakított házirend szerint történik. A fenti naptól kezdve orr-száj maszk viselése nem köte
Péntek délután a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban folytatódott a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! elnevezésű szemléletformáló programsorozat. A harmadik alkalommal életre hívott eseményt a Gyulai Tankerületi Központ és a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara szervezte meg. Hajnal Gabriella, a Klebelsbe
A MÁV szerint a Kálmán Imre EuroNight azért késett, mert átszálló utasokra várt a Keletiben, akiknek a vonata feltehetőleg öngyilkos gázolás miatt késett.
Várható olvasási idő: < 1 percAz elmúlt időszakban hatalmas hullámvasútra került az üzemanyagok ára. Most eldőlt, milyen változás jön a benzin és a gázolaj esetében április 1-jén. A minap arról számolhattunk be a Mosthir.hu oldalon, hogy a hétvégén is néhány forinttal drágább lesz mindkét üzemanyagfajta. Hétfőn az is eldőlt, hogyan kezdődik majd á
Hiába érkeznek uniós pénzek, az elérhetőnél jóval kevesebb jut el a költségvetésig. A migrációs bírságokat is levonják, ráadásul további milliárdok sorsa forog kockán.
Gyulán, egy borozóban 2025. március 28-án délután szóváltásba keveredett egymással két férfi, majd egyikük úgy megütötte a másikat, hogy földre került. Ezután aki ütött, egy másik férfival is összeverekedett. A rendőrök a három férfit előállították, és a Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
Várható olvasási idő: 2 percMolnár László meteorológus pontos és alapos időjárás-előrejelzéssel rukkolt elő hétfőn és nincs jó híre. Úgy tűnik, jön vissza egy kis tél Magyarországon. Ezen ponton át is adjuk neki a szót!
2025. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 10,4, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 4,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (
Medvetámadásban súlyosan megsérült egy férfi a Brassó megyei Predealon, Románia egyik legkeresettebb üdülővárosában vasárnap este - jelentette a Digi24.ro hírportál.
Az előkészülettől, a nagy napig – szombaton a gyulai Vigadóban rendezték a térség legnagyobb rendezvény- és esküvő kiállítását. A több mint hetven kiállítót felvonultató, jótékonysági célú rendezvényen a legújabb trendek is láthatóak voltak. Bihari Mária tolmácsolásában, az esküvői szertartás meghitt pillanatait is átélhették mindazok, akik ellát
"Ha van ilyen, amit ő lát, én jogosnak gondolom az ő mondatait, de őt kell megkérdezni, hogy kikre értette ezt" - ezt mondta az ATV kérdésére a Nagy Márton miniszter Lázár János "kullancsos" kisvárdai mondatairól.
10 százalékot minimum csökkenteni kell a távközli, mobil- és internetszolgáltatási díjaknál - jelentette ki Nagy Márton az ATV kérdésére. Április közepéig kell ennek megtörténnie - árulta el kérdésünkre a miniszter.
A Tisza Párt elnökéhez egy eseményen lépett oda mikrofonnal a kezében egy hölgy, hogy megkérdezze: a Tisza Párt miért támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
A támogatás története már több, mint 12 évre nyúlik vissza. Kun Miklós ügyvezető igazgató a hétfő délutáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a fürdőnek van egyfajta küldetése, amely az, hogy a létesítmény az egészség bástyája. Ez nem strand, hanem gyógyfürdő. A Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezete reménykedik abban, hogy a véradók kihaszn