2025. április 15. kedd

ápr. 15
8:24
Matolcsy Ádám: Ahol közvagyont érintő bűncselekmény gyanúját észlelném, azt állampolgári kötelességből természetesen jelezném a hatóságok felé (444.hu)
A volt jegybankelnök fia azt is mondta, megritkult a kommunikációja a crew oszlopos tagjaival, Somlai Bálinttal és Száraz Istvánnal.
ápr. 15
8:24
Kedden még saras eső, szerdán már nyár jöhet (Telex)
Szerdán akár 28 fokig is melegedhet az idő.
ápr. 15
8:27
Súlyos baleset volt az M5-ösön, egy csecsemőt mentőhelikopterrel szállítottak el (Infostart)
A család autójába egy szerb jármű hajtott bele, amitől az a feje tetejére állt. A kisbaba elveszítette az eszméletét.
ápr. 15
8:30
Egy napra nyár lesz szerdán, akár 28 fokig is melegedhet napközben, aztán megint visszatérnek a felhők és a szél (SzMo)
Egy héten belül megint ugrálunk az évszakok között. A kezdeti koratavaszból belecsöppenünk a nyárias melegbe, majd visszapottyanunk újra a tavaszi bolondos időjárásba.
ápr. 15
8:33
Tovább romolhat a nyugdíjhelyzet – javaslatot tett a Nyugdíjguru (Infostart)
A hazai keresetekhez viszonyítva 6,4 százalékkal romlott idén a nyugdíjak vásárlóértéke – derült ki a KSH friss adataiból. Farkas András nyugdíjszakértő szerint változtatni kell a nyugdíjemelések kiszámításának módszerén.
ápr. 15
8:36
"Orbán Viktor »zebraügye« nem igényelt eddig állatorvosi konzíliumot" (444.hu)
Tiltakoznak az állatorvosok a miniszterelnök vicceskedős videója miatt.
ápr. 15
8:51
Teljesen új külsőt kap Budapest egyik közismert tere (Infostart)
Felújítják a 3-as metró Ecseri út megállójánál található teret.
ápr. 15
8:54
27 éve lejárt gázszámlával sokkoltak egy nyugdíjas nőt – 160 ezret követelnek tőle (SzMo)
A budapesti Katalin döbbenten olvasta a fizetési felszólítást. A gyanús tartozásról semmilyen irata nincs, a lakás pedig már rég nincs is meg, ahol állítólag elmaradás volt.
ápr. 15
8:54
Szalay-Bobrovniczky Kristóf fontos dokumentumot írt alá üzbég kollégájával (Demokrata)
"A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát!" – emelte ki a magyar miniszter.
ápr. 15
9:00
Már a kínai állami tévében is a magyarok megélhetési gondjaival foglalkoznak (ATV)
Öt év alatt 80 százalékos áremelkedéssel kell megküzdeniük a magyar családoknak - hangzott el a kínai állami China Global Television Network angol nyelvű csatornáján.
ápr. 15
9:03
Ha ilyen konyhai kanala van, soha többet ne használja! (Infostart)
Az érintett eszközökből veszélyes anyagok oldódhatnak ki.
ápr. 15
9:12
"Az értékteremtés egy hagyma" – Tiborcz István és a stratégiai tanácsadás randevúja (444.hu)
Egy üzleti konferencián a miniszterelnök veje, az ország egyik leggazdagabb embere egy asztalhoz ült a Boston Consulting Group hazai vezetőjével. Szót értettek.
ápr. 15
9:18
A kormány indoklás nélkül felmentette a Várnegyedért is felelős kormánybiztost (Telex)
Fodor Gergely 2019 óta felügyelte valamilyen formában a vár átépítését, de most egyik napról a másikra megszüntették a pozícióját.
ápr. 15
9:21
Visszavonták a budai Várnegyedért felelős kormánybiztos megbízatását (Infostart)
Visszavonták a budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos kinevezését.
ápr. 15
9:42
33 speciális páros versenyzett Gyulán (Gyulatelevízió)
Regionális páros és egyesített páros bowling versenyt rendeztek a napokban, Gyulán a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a gyulai Harruckern SE szervezésében. A megmérettetés jó alkalmat teremtett a térségben működő, értelmi fogyatékossággal élő sportolókkal foglalkozó egyesületek számára, hogy megmutassák magukat. A versenyre 33 páros 66 verseny
ápr. 15
9:48
A rendőrség szerint megölte az apját, majd bejelentette az eltűnését (Telex)
A gyanú szerint egy házaspárnak anyagi problémái voltak, ezért a férj megölte a saját apját, hogy eladja az értéktárgyait.
ápr. 15
9:57
Magyar Péter: én nem úgy fogalmaztam volna, mint Kollár Kinga (Infostart)
A Tisza Párt elnöke szerint az EP-képviselőjük nem is azt mondta, amivel vádolják.
ápr. 15
10:03
Mi történt Wang mester éttermében? Akkora a botrány, hogy a rendőrséghez fordult a magyarok kedvenc kínai séfje (Blikk)
Hatalmas a felfordulás Wang mester budai éttermében. A kínai séfet a több évtizednyi vendéglátói tapasztalata után is meg tudták lepni a tapasztalt kötelezettségszegések, ezért a csapat átalakítása mellett döntött. A helyzet odáig fajult, hogy a rendőrségen is feljelentést tett.
ápr. 15
10:12
Jogászbotrány: nem bírta a kritikát, felpattant és otthagyta a jogászgyűlést a Kúria elnöke (Telex)
A Kúria szerint politikai kritikát fogalmaztak meg a működésükkel kapcsolatban.
ápr. 15
10:18
160 ezer forintot követel a végrehajtó Katalinon egy 27 éves gázszámla miatt (Telex)
Ráadásul úgy, hogy korábban kiállították neki a nullás igazolást, ami azt jelenti, hogy nincs tartozása a gázművek felé.
ápr. 15
10:24
Matolcsy Ádám nem tart attól, hogy letartóztatnák, ha hazajönne Magyarországra, de nem árulja el, hol él (SzMo)
A jegybankelnök fiát fényűző életmóddal vádolják, miközben baráti köre is érintett lehet az MNB-alapítványok vagyonának sorsában. Matolcsy Ádám tagadja a vádakat.
ápr. 15
10:24
Közel negyven sérülést szenvedett egy fiatal lány, mikor az utcán megtámadta egy kutyafalka (Telex)
A kutyák rendszeresen kiszöktek, de a gazdájuk egy bírság után sem javította meg a kerítést.
ápr. 15
10:30
Matolcsy Ádám megszólalt: "minden jövedelmem legális" (ATV)
Matolcsy Ádám szerint a magyar sajtó hazudozik róla.
ápr. 15
10:30
Két rendőr megsérült, több mint hatvan ember ellen indult eljárás a hétfői tüntetésen (444.hu)
A BRFK szerint erőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés.
ápr. 15
10:30
Két rendőr megsérült, több mint hatvan ember ellen indult eljárás a demonstráción (Demokrata)
Erőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés: a rendőrök több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről.
ápr. 15
10:30
64 tüntető ellen indít eljárást a rendőrség (Telex)
Lökdösődés is kialakult tegnap a tüntetők és a rendőrség között, utóbbi közleménye szerint két rendőr megsérült.
ápr. 15
10:36
"Vörösiszapot a Tiszába!" – Videón mutatta be Magyar Péter a virágvasárnap átkozódó lelkészt (SzMo)
A TISZA Párt elnöke a tegnapi szöveges beszámoló után videót is közölt a vörösiszap-katasztrófát kívánó Albert-Nagy Ákosról. A lelkészt a rendőrök vitték el.
ápr. 15
10:36
Megerősítette a meteorológus: Könyörtelen viharok csapnak le 7 magyar vármegyére csütörtökön (Most Hír)
Időjárás: Esős, felhős, szeles napok elé nézünk Magyarországon a következő időszakban. A friss előrejelzés megmutatja, hol kell számítanod viharra, zivatarra csütörtökön és pénteken.
ápr. 15
10:39
Kitört a botrány a jogászgyűlésen, a Kúria elnöke előadás közben kiviharzott a konferenciáról (Blikk)
Varga Zs. András előadás közben hagyta ott a jogászgyűlést, mert beszédében Havasi Dezső, az ügyvédi kamara elnöke kritizálta a Kúria működését. Viharos távozása után Varga Zs. kijelentkezett a szállodából és a többi kúriai bírót is hazarendelte. A Kúria szerint a beszédet szakmainak álcázták, miközben valójában politikai kritikát fogalmazott meg.
ápr. 15
10:39
Megújulhat az Üllői út a Nagyvárad tér és az Ecseri út között (Infostart)
A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Üllői út felújítási tervét, és térképen is megmutatta, mekkora szakaszt érintene a beruházás.
ápr. 15
10:51
Országszerte elkezdődött a védekezés (Infostart)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kedden beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte nyolcadik védekezési szezonját.
ápr. 15
10:54
Tömegével hagyják el az országot magyarok: ilyen nyugdíj várja őket az orsztrák munkaerőpiacon (Pénzcentrum)
Közel kétszázezer magyar munkavállalót érint közvetlenül, hogyan számítják be az ausztriai munkaviszonyukat a nyugdíjjogosultságba. Ausztriában legalább 15 évnyi biztosítási időre és ebből 7 évnyi keresőtevékenységre van szükség az öregségi nyugdíjhoz, a rendszer pedig egyéni nyugdíjszámlák alapján működik. A szülők között megosztható jóváírások, a
ápr. 15
11:03
Békatasztrófa: minden óvintézkedés ellenére tragikusan zárult a bükki békavonulás (Infostart)
Hiába helyeztek ki táblákat és terelőket, ezerszám pusztultak a vonuló békák a megnövekedett gépkocsiforgalom miatt.
ápr. 15
11:06
Orbán Viktor átadta az M44-est, és elmondta, mi lesz szerinte a következő évek legfontosabb politikai kérdése (Telex)
Orbán beszédében bejelentette, hogy a következő években megépítik az M8-as autópályát is.
ápr. 15
11:12
Szennyezett vizet ihatnak ezeken a magyar településeken, a miniszter is kapott kóstolót (ATV)
Dögtemető melletti ivóvízből vittek kóstolót Nagy István agrárminiszternek.
ápr. 15
11:15
Két rendőr megsérült, több mint 60 embert előállítottak a hétfői tüntetésen (Infostart)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte a police.hu oldalon, hogy erőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés. Még nem végeztek a vizsgálatokkal.
ápr. 15
11:18
Figyelem! Itt a nagy veszély, ami minden magyar nyugdíjast fenyeget most (Most Hír)
Aki nyugdíjasként nem figyel oda erre a nagy veszélyre, az többet árt az egészségének, mintha naponta elszívna 15 cigarettát.
ápr. 15
11:24
Szint minden családot érint: Órák vannak hátra, figyelmeztetést adott ki a NAV (Most Hír)
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket - hívta fel a figyelmet az adóhatóság kedden.
ápr. 15
11:30
Orbán Viktor új veszélyről beszélt – így tehetünk ellene! (A teljes beszéd, videóval) (Demokrata)
A kormányfő hangsúlyozta: Brüsszel Ukrajna-párti kormányt akar Magyarországon, amely teljesíti a követeléseit.
ápr. 15
11:30
A Fidesz 15 év kormányzás után rájött: a magyar kórházak rossz állapotáért a Tisza Párt és Brüsszel a felelős (Telex)
A Fidesz egyből lecsapott a Tisza EP-képviselője, Kollár Kinga beszédére, ami logikus lépés volt részükről. Az már kevésbé érthető, miért tették aztán át a hangsúlyt a kórházak állapotára, miközben a kormánypárt fő állítása simán cáfolható. 2022 decembere óta tartják vissza az egészségügyre is fordítható uniós pénzeket, akkor Magyar Péter még egy N
ápr. 15
11:36
Kritizálták a Kúria elnökét a jogászgyűlésen, mire az otthagyta az egész rendezvényt (444.hu)
Varga Zs. Andrást hiába próbálta békíteni Sulyok Tamás köztársasági elnök és több miniszter is, még a beosztottjait is hazarendelte.
ápr. 15
11:39
Újabb, 2x2 sávos gyorsforgalmi útszakaszt vehettek birtokba a közlekedők (Infostart)
Átadták a forgalomnak az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét, 5-ös főút és Szentkirály közötti, 32,3 kilométeres zárószakaszát.
ápr. 15
11:39
Nyílt levélben tiltakoznak az állatorvosi egyetemen Orbán Viktor zebrás videója miatt – máris megkapták a választ (Blikk)
Nyílt levéllel tiltakoznak az Állatorvostudományi Egyetem rektoránál, Sótonyi Péternél egy videó miatt, amelyet Orbán Viktor posztolt a Facebook-oldalán. Az érintett videóban a miniszterelnök az egyetem hallgatóinak meséli, hogy hogyan fogadott örökbe egy zebrát Gáspár Győző segítéségével. A levélben azt kifogásolják, hogy a hallgatókat politikai c
ápr. 15
11:42
Tapsvihart kapott a Kúria kritikája a Jogászgyűlésen - Varga Zs. András sértetten elrohant a rendezvényről (SzMo)
A Kúria elnöke a vele érkezett bírókat is hazarendelte a rangos szakmai eseményről. Egy felszólalás verte ki nála a biztosítékot.
ápr. 15
11:48
"Orbán Viktor zebraügye nem igényelt állatorvosi konzíliumot" – nyílt levélben szóltak be a miniszterelnöknek az állatorvosok (SzMo)
A videó miatt felháborodott állatorvosok azt kérik, ne használják politikai célokra az egyetem hallgatóit. A rektor válaszolt a felmerült problémákra.
ápr. 15
11:51
Milliárdos többletköltség: egymáshoz igazíthatják az orvosi és a patikai ügyeleteket (Infostart)
A sürgősségi ellátás ideje alatt országosan nem indokolt gyógyszertári ügyelet fenntartása, össze kell hangolni az ügyeleti kijelölés időtartamát – mondta az InfoRádióban a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Hankó Zoltán szerint az ügyeletre kijelölt patikák többsége esetében jóval nagyobbak a kiadások, mint amennyi bevétel bejön az ügyelet során,
ápr. 15
12:00
Elf Bart szívott egy rendőr a hétfői tüntetésen (Telex)
Itthon az Elf Barral való kereskedés, a birtoklás és a fogyasztás is tilos.
ápr. 15
12:12
"Mi lettünk az útépítések kormánya" – Orbán Viktor személyesen avatta fel az M44-es gyorsforgalmi út új szakaszát (Metropol)
Régi adósság törlesztéséről beszélt Bács-Kiskun és Békés vármegye lakói felé a miniszterelnök.
ápr. 15
12:12
Az MTA elnöke szerint Schmidt Mária írása "súlyos tévedéseket, szándékos félrevezetéseket" tartalmaz (444.hu)
"A Magyar Tudományos Akadémia lejáratására, hiteltelenítésére történő minden erőfeszítést, álhírterjesztést, rágalmazást a nemzet jövője, jóléte, megmaradása szempontjából rendkívül kártékonynak tartok."
ápr. 15
12:12
27 éve lejárt gázszámlával sokkoltak egy nyugdíjas nőt – 160 ezret követelnek tőle (SzMo)
A budapesti Katalin döbbenten olvasta a fizetési felszólítást. A gyanús tartozásról semmilyen irata nincs, a lakás pedig már rég nincs is meg, ahol állítólag elmaradás volt.

Keresés