A Tisza Párt szerint indokolt lenne a fegyveres szervezetek bevonása a fertőzött területek biztosításába, valamint fertőtlenítő kapuk telepítése a határátkelőknél és a megfigyelési körzetekben.
A Momentum, az MSZP, a DK és az LMP több helyi politikusa is búcsút intett pártjának. A döntést egységesen hozták meg, de nem mindenki csatlakozott hozzájuk.
Mégsem szerdán, hanem csütörtökön érkezik Budapestre az izraeli delegáció, ezért a tervezett forgalmi változások időpontjai is módosulnak – írja a BKK sajtóközleményében.
Öt pontban is helyreigazításra kötelezték a csatorna honlapját. A Tisza Párt vezetője már több mint nyolc helyreigazítási pert nyert az Ötkertben történtekkel kapcsolatban.
A köztársasági elnök figyelmeztet: az erőszak spirálja elindult, de még van visszaút. Ám csak akkor, ha most megállunk – az utcán, a Parlamentben és a kommentmezőkben is.
"Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten – tartja a népi bölcsesség. De ez valójában az erőszak spirálja. Még nincs késő, most kellene megállni!" - újra megszólalt az államfő, ezúttal a Facebook oldalára posztolt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A többes magyar állampolgárok kiutasítását is lehetővé tenné Halász János magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos javaslata - uniós és EGT országok állampolgárait nem érintheti a felfüggesztés.
Ismét megtévesztő internetes tartalmak jelentek meg Karikó Katalin Nobel-díjas professzor nevével, holott a kutató soha nem járult hozzá, és a jövőben sem engedélyezi, hogy nevét bármilyen termék vagy állítólagos gyógyhatású készítmény reklámozására használják – tájékoztatta az MTI-t a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
Gyula egyik legfontosabb turisztikai attrakciója, a Gyulai Vár tavaly több mint kilencvenezer látogatót fogadott. A történelmi kiállítóhely több szempontból is megújul az idén. A 3 Témában Szappanos Gábor szakmai vezetővel a 2025-re ütemezett változások legfőbb lépéseiről beszélgettünk. Ez a változások éve a fürdőváros leglátogatottabb kiállítóhe
Témák: Több, mint 90 ezer látogatót fogadott tavaly a fürdőváros egyik legfontosabb turisztikai attrakciója, a Gyulai Vár. A történelmi kiállítóhely több szempontból is megújul az idén. Kovásznán folytatódik a testvérvárosi konferencia sorozat. Március végére, április elejére egyre nagyobb számban foglalják el térségünkben a fészkeket a gólyák. Ez
Gyula egyik legfontosabb turisztikai attrakciója, a Gyulai Vár tavaly több mint kilencvenezer látogatót fogadott. A történelmi kiállítóhely több szempontból is megújul az idén. A 3 Témában Szappanos Gábor szakmai vezetővel a 2025-re ütemezett változások legfőbb lépéseiről beszélgettünk.