Teljes szélességében lezárták az M1-es autópályát Hegyeshalomnál az országhatár felé vezető oldalon baleset miatt - közölte a katasztrófavédelem vasárnap.
A honvédelmi miniszter egyik cége tavaly több mint 1,3 milliárdos nyereséget hozott. A másik vállalkozása viszont továbbra is veszteséges, és már évek óta negatív a saját tőkéje.
Falusi Mariann imádta Lang Györgyi szabadszájúságát és bevállalós természetét, ám a túlzott őszinteség sokszor visszaütött a Pa-Dö-Dő zenekarra. Számtalanszor kerültek kínos vagy éppen vicces helyzetekbe Lang Györgyi meggondolatlanságai miatt.
Orbán Viktor bejelentésre készül, amelyről egy Instagram-videóban tett utalást, és Ben Shapiróval való beszélgetésére is céloz. A miniszterelnök a CPAC Hungary megnyitóján négypontos tervet ismertetett, amelyben szembeállította a liberális és a hagyományos, keresztény alapokon nyugvó Európa jövőképét. Orbán szerint Brüsszel háborúpárti, míg ő a bék
Nagy célokkal, többek között az állatkert népszerűségének növelésével és a Biodóm hasznosításával lát neki a munkának Sós Endre, a Budapesti Állatkert új főigazgatója. Az állatorvos végzettségű szakember 30 éve dolgozik az intézményben, amelyet 2023 óta megbízott vezetőként irányított.
Elkezdődött a mérgeskígyó-szezon, a Bakonyban, Zala és és Somogy erdeiben, valamint a Zemplénben, Tokaj környékén és a Tiszaháton, Szabolcs-Szatmár vármegyében lehet találkozni legtöbbször keresztes viperákkal. Egy másik mérgeskígyó-faj, a rákosi vipera a Fertő és a Hanság környékén keresztezheti a túraútvonalakat. Félni nem kell tőlük, de nem árt
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére összpontosító DELTA Program első három hónapjának eredményeképpen több mint 3500 büntetőeljárás kezdődött meg - mondta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A tüntetők beragasztott szájjal vonultak át a Szabadság hídon, majd a törvényjavaslatot benyújtó képviselők szégyentablóját kitették Tiborcz cégének az építkezésére.
Több kormányközeli forrás szerint is nagyon távoli, de valóban tárgyalt és építgetett B-terv ez arra az esetre, ha tragikusan rosszul állnának a számok.
Továbbra sincs olyan indok, amely jogszerűen megalapozhatná a szivárványos menet megtiltását. Ma délelőtt a rendőrség megerősítette, lehet az LMBTQI jogokért felvonulni Budapest belvárosában, miután tudomásul vette öt jogvédő szervezet, az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapí
Mától tovább jár a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, a meghosszabbított üzemidőhöz több mint negyven nappali és számos éjszakai járat menetrendje is igazodik, továbbá a későbbi indulási időpontokhoz a MÁV-csoport autóbusz- és HÉV-járatai is csatlakoznak.
Ehhez a szervezethez kerülnének a tervek szerint a civil szervezeteknek és a független sajtónak felajánlott, de szuverenitásvédelmi indokokkal eltérített adó 1 százalékok. Az alapítvány működésében átláthatósági problémák merülnek fel, miközben a betegek számára nélkülözhetetlen gyógyszerekhez való hozzáférés kifejezetten időigényes.
Hamburg északnémet kikötővárosban hárman meghaltak és 34-en megsérültek egy kórházban keletkezett tűzben szombat éjjel - derült ki a helyi tűzoltóság előzetes jelentéséből.
Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének napokban újraválasztott elnöke szerint a következő időszakban a MÚOSZ-nak az átláthatósági törvény miatt az újságírók jogvédelmére kell koncentrálnia.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos vizsgálatot indított a légiutasokat megillető fogyasztói jogok érvényesülésének ellenőrzésére. Eitmann Norbert, a hatóság sajtófőnöke kiemelte, a céljuk, hogy az utasok nagyobb biztonságban és kiszámíthatóbban vehessék igénybe a légiközlekedést.
"Nem hallgattathatnak el, itt leszünk. Akkor is, ha az Orbán-kormány már nem lesz" – mondta Szalóki Viktor, az aHang civil szervezet vezetője a mai budapesti demonstrációjuk végén. A szervezet 17 városban tart demonstrációkat a napokban az általuk csak "ellehetetlenítési törvénynek" nevezett jogszabálytervezet ellen. Holnap Kecskeméten folytatódik
A politikus szerint a magasról lehet a legnagyobbat esni. Azt üzente a milliárdosnak, hogy "az igazság legkésőbb 2026-ban be fogja nyújtani a számlát – kamatostul".
Június 1-jétől Surján Orsolya látja el az országos tisztifőorvosi feladatokat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) élén - közölte a honlapján a szervezet pénteken. Ő lesz tehát Müller Cecília utódja.
Van egy gyár Győrben, aminek telefonszáma már az 1891-es első győri telelefonkönyvben is benne volt. Kétezer marha trágyája is kevés volt, hogy megakadályozzák az elindulását, majd 1500 hízó ökör mentette meg, pedig az állatok csak azért kellettek, hogy elpuszítsák a mellékterméket. A győri szeszgyár közel 150 éves történetéből csemegéztünk.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Folytatódik a napos, meleg, nyárias időjárás június első hetében is. A hét elején még többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét második felében már csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A hőmérséklet csúcsértéke szerdától ismét emelkedik, a hétvégén a legmelegebb órákban akár 36 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzés
A helikopterek rotorjának csattogása, a gépfegyverek ugatása, mészárszék a dzsungel mélyén – a magyarok többsége csak a filmekből ismeri a vietnami háború szörnyűségeit, pedig nem sokon múlt, hogy annak idején honfitársainknak is fegyvert kelljen ragadniuk.
A magyar kormány és az Európai Bizottság között évek óta húzódó jogi csatározások végére pont került. Az EU hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat és elismerte, hogy a jelenlegi magyar szabályozás mindenben megfelel az uniós jog előírásainak.