A zenekar sem hagyta szó nélkül a fideszes politikus sokat vitatott videóját. Saját verzióval üzentek, amiben egyikük megkötözve fekszik egy csomagtartóban.
Vonyarcvashegyen újabb csőtörés történt, emiatt továbbra is fennakadások vannak az ivóvíz-szolgáltatásban Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson, a 71-es főúton a forgalmat is korlátozni kellett.
A Tisza Párt vezetője szerinte a Harcosok Klubjában zavart okozott a volt kormányszóvivő videója. Posztjában Szentkirályi Alexandrát a Fidesz utolsó bukott női politikusának nevezte.
Meghalt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója - közölte a 2012-ben elhunyt író tiszteletére létrehozott alapítvány, a "Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére" közösségi oldalán.
A polgármesterek fizetését törvény szabályozza, állítólag Botka László keresete ezért fog továbbra is növekedni. De hogy példát mutat-e képviselőtársai előtt, vagy nem ajánlja fel ő is jótékony célokra, még nem tudni.
Amiben a közelgő koncertjeiket promótálják. Nemrég a sajtót és a civil szervezeteket fenyegető ellehetetlenítési törvényre reflektáltak a koncertjükön.
A Széchenyi István Egyetem még Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolaként 50 éve, az 1974/1975-ös tanévben, 400 hallgatóval kezdte meg győri működését. Az intézménybe most csaknem 15 ezren járnak, az általa létrehozott céghálóval pedig meghatározó eleme a város életének, bár ezt sokan még a helyiek közül sem tudják. A győri egyetem lemásolta a
Beszólt a Bécsben pride-ozó politikusoknak, inkább vasúti fejlesztéseket és a bécsi BKK-rendészetet nézetné meg velük. Azt se bánja, ha Szentkirályi Lázár Jánost a csomagtartóban magával vinné.
A közlekedési miniszter válaszában úgy fogalmazott, hogy vannak szakmák, amik a hazugsággal kézenfogva járnak. A politikus szerint a sajtó mellett a politikus szakmától sem áll messze a hazugság.
A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Az emberéletet nem lehet pénzben mérni, két ember életének pedig egészen biztosan nincs számokkal kifejezhető értéke. A szegedi kórház, ahol tavaly elvérzett egy várandós kismama, most 42 milliós sérelemdíjat fizet a családtagoknak.
A víziközműrendszer ideiglenes átalakításával Fonyódról irányítanak ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre, mert szombat este óta két jelentős csőtörés miatt akadozik az ivóvízellátás Keszthelyen, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen - közölte vasárnap délután a honlapján a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
A miniszterelnök szerint mindegy, hogy a velük szemben álló erőknek DK vagy Tisza Párt a nevük, "a gazdák ugyanazok". A kormányfő nyilatkozatát Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója osztotta meg vasárnap a Facebook-oldalán, Orbán Viktor a Harcosok Klubjában alcímmel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség és Rabbisága közös közleményben ítélte el Irán háborús lépéseit, a nemzetközi közösséget pedig határozott és egyértelmű lépések megtételére kérte Iránnal szemben.
Vitézy Dávid kommentben reagált: "Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? Azt már tudjuk, Lázár János sose lehet hibás".
A miniszterelnök szerint a pénteken kitört konfliktus miatt veszélybe kerültek a közel-keleti energiaforrások, így ha az orosz energiától is elesik az EU, akkor "az európai gazdaság térdre esik".
A hétköznapok apróbb késései és a múlt hétvégi zűröket követően a mostani vasárnap sem telt el probléma nélkül a balatoni vonalon. Hosszabb menetidőre kell számítani a dél-balatoni vasútvonalon és a Balatonról Pécs felé tartó vonatok esetében egy motorvonat meghibásodása miatt.
"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul
"A péntek hajnalban kitört iráni-izraeli háború hatásai Magyarországig érnek. Az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát" - írta vasárnap a közösségi oldalán a miniszterelnök.
A víziközműrendszer ideiglenes átalakításával Fonyódról irányítanak ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre, mert szombat este óta két jelentős csőtörés miatt akadozik az ivóvízellátás Keszthelyen, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen - közölte vasárnap délután a honlapján a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
Az egészségügyi államtitkár bejegyzését Kulja András, a TISZA Párt EP-képviselője vette észre. A politikus megjegyezte: "És ez a keresztény ember felel a magyar felnőttek és gyermekek egészségéért".