A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat, amely szerint végleg megszűnik a TAJ-kártya, vagyis az egészségbiztosítási ellátásról szóló igazolvány fizikai formája.
A bíróság kimondta: a bank nem tájékoztatta megfelelően az asszonyt a devizahitel kockázatairól. Az ítélet szerint csak a felvett összeget kell visszafizetnie.
A gazdaudvarban minden évben kétszer, húsvétkor és karácsony előtt tartanak ételosztást, ezt a programot idén, a pünkösdhöz kapcsolódva újra megtartották. Ahelyszínt ezúttal az ipartestüölet Dobay utcai székháza biztosította, mivel az ipartestület tagsága úgy döntött, legyen itt is egy ilyen, jótékonysági esemény. Kora délutánra el is fogyott a 200
A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) rendszeresen lehetőséget biztosít a dobóknak a versenyzésre, a rendszeres felmérésre. A hagyományos évadnyitón és a klub dobóverseny-sorozatán több remek eredmény is született.
Hazánkban a gyermek mindenek felett álló védelme és érdeke a gyámhatósági és bírósági eljárásokban nem valósul meg – ezt állította a Blikknek Noémi, akit 2023-ban szakítottak el a lányától. A 10 éves gyereket a gyámhatóság az apánál helyezte el, ám egy kapcsolattartás alkalmával a nő megdöbbent, ugyanis pornótartalmakra bukkant a gyermeke mobilján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával június 13-án 19 órától másnap hajnalig ismét komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartott a főváros V., VI. és VII. kerületében.
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708 300, a nettó átlagkereset 486 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,8, a nettó átlagkereset 9,6, a reálkereset pedig 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. június 12-én India történelmének egyik legsúlyosabb légikatasztrófája rázta meg a világot. A Boeing Ahmedabadból Londonba tartó Dreamliner típusú repülőgépe nem sokkal a felszállás után lezuhant. A tragédia okait jelenleg is vizsgálják és hamarosan a fekete doboz adatait is kielemzik, viszont már most több teória látott napvilágot, hogy mi mi
Idén májusban sokkal pontosabb volt a MÁV, mint tavaly – derül ki a vasúttársaság havi riportjából. Közlésük szerint sikerült tartósan kilendülniük a tavaly késő tavasztól kora őszig tartó menetrendszerűségi mélypontról, és valós az esély a javuló trend újbóli megközelítésére. Az emlékezetes balatoni összeomlás adatai nem szerepelnek ebben a riport
Időjárás: Június első hetében kialakult az idei év első hőhulláma és azóta is jellemzően az átlagosnál 2-4 fokkal melegebb az idő Magyarországon, de újabb hőségriadó kiadására egyelőre nem volt szükség.
Az NKFH egy egész hónapot szentelt a népszerű bogyós gyümölcsnek. Sok estben amit "lajosmizseiként" árusított szamócák valójában külföldről származtak.
Egy erzsébetvárosi bérházban "kotyvasztott" amfetamint egy férfi, amikor a rendőrök rajtaütöttek; a lakásba a helyszínelők is csak speciális védőfelszerelésben mehettek be, a robbanásveszélyes helyzetet a katasztrófavédelmi szakemberek szüntették meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
Az elmúlt hétvégén 12. alkalommal rendezték meg a Gyulavári Kastélynapokat. A már hagyományos főzőversenyen idén 56 csapat vett részt. A Peppa malac csapat csirkepörköltöt készített. A Körös-Maros Biofarm csapatépítő tréningként fogta fel a versenyt. Burgundi marhát főztek fokhagymás újburgonyával, valamint vadpörköltet is készítettek a nap folya
Itt van a görögdinnye szezon és nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, mi azt tűztük ki célul erre a nyárra, hogy annyi görögdinnyét eszünk, amennyit csak lehet. Magas víztartalmával – pontosan 92 százalék – kevés zöldség vagy gyümölcs olyan frissítő és annyira a nyár szinonimája, mint a görögdinnye.
Az Országgyűlésben indokolta meg a nemzetgazdasági miniszter helyettese, hogy miért privatizálják a hadiipari cégeket, miután Mellár Tamás (Párbeszéd) annak a véleményének adott hangot, hogy a hazai védelmi ipar gyöngyszemein ad túl az ország.
A lap azt írta, hogy Szathmáry Eörs és a Biológiai Osztály a ChatGPT-vel íratta meg azt az MTA-állásfoglalást, amiben azt kérik, ne kerüljön az a tudománnyal teljesen szembemenő állítás az Alaptörvénybe, hogy csak két nem létezik.
Nyáron rendszeres téma a balatoni lángos ára. Egész Magyarország össze tud veszni rajta a Facebookon és tud érvelni mindkét oldalon. Németh Tamás mesterszakács is elmondta erről a véleményét.
Kívülállóként egészen más meccset nézni, mint érdekeltként. Ilyenkor az ember izgalmában nem rágja tövig a körmeit, és egészen más gondolatok foglalkoztatják, hiszen gyakorlatilag mindegy, hogy végül kié lesz a győzelem.
Fentről irányított korrupciós rendszeren keresztül szivattyúzzák ki a közpénzt, az államot foglyul ejtette a hatalom, állítja Jancsics Dávid korrupciókutató. A szakember szerint a jelenség megváltoztatásához kétharmados ellenzéki győzelem kell, egyszerű többség esetén négy év szenvedés következik.
Az élelmiszerekre és drogériai termékekre kivetett árréskorlátozás legújabb eredményeiről és a nyugdíjasoknak szánt élelmiszerutalványok részleteiről adott tájékoztatást az Országgyűlésben a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. Zsigó Róbert a DK-s Varju László napirend előtti felszólalására reagálva beszélt erről.
A főpolgármester nem dönthet egyedül arról, hogy az egyébként csődben lévő főváros még egy Pride parádét is megszervezzen, közölte Szentkirályi Alexandra.
Ritka természeti csoda tárult a látogatók szeme elé másfél héttel ezelőtt a hortobágyi-halastónál. A pünkösdi hétvégén egy albínó eurázsiai hódot kaptak lencsevégre, amelyet hófehér bundája és vöröses szemei jól láthatóan megkülönböztetik társaitól. Jelenléte pedig nemcsak ritkasága, hanem természetátalakító tevékenysége miatt is figyelmet érdemel.