A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) honlapján azt állítja, hogy Ruszin-Szendi Romulusz törvénytelenül és közpénzből végeztetett magánzsírleszívást a Honvédkórházban.
Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos az ATV Start című műsorában nyilatkozott Kapu Tibor magyar űrhajós aktuális missziójáról, aki múlt hét szerdán utazott az űrbe az Axiom 4 program tagjaként.
Az egykori demokratikus ellenzék ikonikus alakja 86 évesen vonult a Pride-menetben szombaton, és a róla készült fotók révén az esemény egyik sztárja lett.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező 82 éves volt. Egészen haláláig alkotott, nevét olyan filmek fémjelzik, mint a Roncsfilm vagy a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten.
Július 1. és 3. között változik a Szeged környéki vasútvonalak menetrendje; ezeken a napokon több szakaszon vonat helyett klimatizált MÁV-buszok közlekednek – közölte a Mávinform.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos június 30-tól július 4-ig az egész ország területére. A kánikula idején több száz klimatizált közintézmény és bevásárlóközpont nyitja meg kapuit ingyenesen a hűsölni vágyók előtt, Budapesten kerületenként, vidéken településenként elérhető a frissítő helyszínek listája. A párakapuk mellet
A volt vezérkari főnök esztétikai beavatkozáson esett át, de a kormányzati vizsgálat szerint nem ő állta a számlát. A KEHI súlyos szabálytalanságokról ír az ügyben.
Egy órát beszéltek a főpolgármesterrel telefonon, aki Magyar szerint elutasította a TISZA módosító javaslatait. Bár súlyos fenntartásaik vannak, támogatják az eredeti beterjesztést, ám egy pontban nem engednek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még csütörtökön jelentette be, hogy Oroszország meghosszabbította azt a rendeletet, ami lehetővé teszi, hogy Magyarország orosz földgázt importálhasson. Ugyan nem csupán emiatt a rendelet miatt lehetséges a dolog, de mindenképpen könnyebbé teszi.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex élményterápiás táborokat szervez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában. A foglalkozásokon olyan gyerekek vesznek részt, akik év közben lovasterápiás fejlesztésre járnak Fótra. Az öt tematikus tábort a Mol Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító Program 2024
Szombaton erőemelő versenyt rendeztek a Gyulai Várfürdőben. A tehetségkutatónak indult megmérettetés annyira kinőtte magát az évek során, hogy idén már közel 80-an vettek rajta részt. A miskolci Moszkál Ádám 8 éve foglalkozik versenyzői szinten fekvenyomással. A Gyulai Várfürdőben 292,5 kilogrammal készült egy oroszországi megmérettetésre. A gyul
Dömötör Csaba, a Fidesz Európai Parlamenti (EP) képviselője hétfő délelőtt a Facebook-oldalán reagált az EUobserver szerkesztőségi állásfoglalására, amelyet szokatlanul kemény hangvételű fenyegetésként értékelt.
Hét kutya - hat kölyök- és egy felnőtt tacskó - került életveszélybe egy furgon zárt rakterében víz és levegő nélkül, a nyári hőségben. Az állatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei mentették meg az M5-ös autópálya lajosmizsei tengelysúlymérő állomásán.
Témák: A rendezvény nem csupán vásár vagy fesztivál, hanem szellemi otthon – hangzott el a 25. évfordulójához ért a Körös-völgyi Sokadalom megnyitóján. Az esemény egyben a Gyulai Várszínház 62. nyári évadának a nyitánya is. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a teátrum ma újabb fénykorát éli. A holokauszt áldozataira emlékeztek vasárnap, Gyulá
A TV2 adásában Orbán arról is beszélt, hogy szerinte bár van támogatottsága a nemátalakító műtéteknek és az azonos neműek házasságának, de többen vannak, akik elutasítják ezt.
Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában sugárzott interjúban beszélt a nemrég lezajlott NATO csúcsról és elmondta mit gondol a hétvégi Budapest Büszkeség felvonulásról.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) július 1-jétől sűrűbben indítja a 100E és a 200E járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Deák Ferenc tér, illetve Kőbánya-Kispest között.
A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) online petíciót indított annak érdekében, hogy Budapest két meghatározó útvonalát – a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat – újra megnyissák az autósok előtt.
Kincse Csongor az RTL híradójának azt mondta: ő itthon akar maradni és gyógyítani. Az egészségügyi államtitkárság azt írta a Híradó kérdésére, hogy a fiatal orvosok jóval kedvezőbb feltételek között kezdhetik meg munkájukat 2010-hez képest.
A költségvetési csomag több pontja vitát váltott ki, különösen a Tisza Párt kifogásolta egyes részeit. Végül módosítottak az egyik vitás kérdésen: a főváros hitelkerete nem július 1-jétől, hanem augusztus 1-jétől változik.