Az ICC tegnap jelezte, hogy fellép Magyarország ellen, amiért nem tartóztatták le Netanjahut. A magyar külügyminiszter szerint ez kicsinyes politikai bosszú.
A kormányfő szerint nem kellett volna meghívni a Kneecap nevű együttest. Tusványosi beszédében még Majka akcióját is szóba hozta, de Azahriah véglényezése is belefért.
"A vihar előszelét nem mindig követi vihar, de vannak baljós árnyak" - fogalmazott tusványosi beszédében a miniszterelnök, aki azt is felsorolta, milyen baljós jeleket lát.
A politikus egy tusványosi beszélgetésen nevezte "kurvának" a nőt, akit felnőttfilmes múltja miatt kezdte ki a kormánymédia. Magyar a RTL Híradónak mondta el véleményét a kijelentésről.
Magyar Péter eddigi legátfogóbb külpolitikai programját mutatta be Székesfehérváron, amely egyértelműen a nyugati orientáció mellett kötelezi el a Tisza Pártot, konkrét diplomáciai és gazdaságpolitikai lépéseket vázol fel, miközben éles kritikával illeti az Orbán-kormány "hintapolitikáját".
Tusványosi beszédében a miniszterelnök elmondta, mi az a "magyar nagystratégia", ezután pedig a fordítóknak is üzent, hogy ne értsék félre a mondatait.
Magyarországon eltűnt a jövőkép, mondta székesfehérvári beszédében Magyar, aki szerint Orbán olyan, mint egy nagy, egyetemes, világméretű csaló. Főleg Magyarország világban elfoglalt helyéről beszélt, újraépítené az ország szövetségi rendszerét.
Ez egy válasz arra, hogy az állam nem hajlandó megfizetni a háziorvosok munkáját, és az elmúlt években teljesen leépítette az ügyeleti rendszert is. Hadházy szerint az erről szóló honlap kendőzetlenül ír arról, mi történik, ha egy szülőnek nincs pénze a magánrendelésre.
A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szólalt fel szombat délelőtt, ahol egyebek mellett bejelentette a Digitális Polgári Körök megalakulását, és szól arról, hogy mi a magyar nagystratégia.
A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan - hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.
A politikai elemző szerint kiderült, hogy a miniszterelnök pusztán technikai problémákat lát. Ez világosan mutatja, nincs szándék mélyebb önreflexióra, stratégiaváltásra vagy bármilyen tartalmi korrekcióra.
A Tisza Párt elnöke szerint az ő politikájuk lényege meggyőzni a szövetségeseiket, és az utolsó forintig hazahozzák az EU-s forrásokat. A Tisza-kormány miniszterelnökének első útja Varsóba vezet majd, a második pedig Bécsbe, a harmadik Brüsszelbe.
Szokásához híven stratégiai kitekintést adott Orbán Viktor a világot, benne Európát és Magyarországot foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról.
Az elemző a beszéd előtt felvázolta, hogy szerinte mit jelenthet majd be a miniszterelnök. Orbán egy kommentben utalt arra, hogy nem jöttek be a tippek.
Orbán Viktor kormányfő szombat délelőtt szólalt fel az erdélyi Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Szokásához híven stratégiai kitekintést adott a világot, benne Európát és Magyarországot foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról. A beszédben elhangzottakkal kapcsolatban a magyar ellenzék is reagált.
A tusványosi bejelentés után a miniszterelnök a Facebookon tette közzé a részleteket. Az elsők között ott van Schmidt Mária, Rákay Philip és még Dopeman is.
Orbán Viktor Tusnádon beszélt a kereszténység és a politika kapcsolatáról is, az "átbillenési pontnak" nevezte, a döntés az azonos neműek házasságáról. Von der Leyen helyében lemondana, a szuverenitás és a fiatalok esélyei mellett kérdezték az óvodai jeléről és a kedvenc fagyijáról is.
Orbán Viktor Tusványoson beszélt, Magyar Péter Székesfehérváron, miközben a Fidesz éppen mélyíti a szakadékot a kormány és a fiatalok között. Magyar és Orbán beszédét közvetítettük és elemeztük is a 2026 adásában – Élőben Laknerrel egy eseménydús szombati napon.
Orbán igyekezett magához képest a lehető legkevésbé megosztó beszédet mondani. Egy kedves, romantikázó nagypapa nyalja a puncsfagyit, és bár néha hülyeségeket beszél, reméli, hogy megszokásból mindenki elnézi neki.
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével hivatalosan is elindult az idei albérletszezon. A felsőoktatásba bekerülő hallgatóknak a zsebükbe kell nyúlniuk, ha lakást szeretnének bérelni, mert Budapesten átlagosan havi 270 ezer forint bérleti díjjal kell kalkulálniuk, de egy szoba kibérlése is átlagosan 110 ezer forint – mondta az InfoRádióban az In
Magyar korábban posztolt egy dokumentumot, azt állítva, hogy az Rogán szűk körében született. Az írás utalt Partosra, aki most szerepel is az első Digitális Polgári Körben.
A kormánypárti publicista Tusványoson beszólt Magyar Péternek és a mocskos fideszesező fiataloknak. Közben pedig kimondta, hogy bármit gondol Orbán Viktor, a puncsfagyi igenis szar.
Buda szerint a grúziai háború előkészítése volt a későbbi ukrajnai háborúnak. Kérdés, hogy a magyar kormány templomgyújtogatásra adott reakcióiban miért nem szerepel egyetlen szó utalás sem a korábbi orosz hamis zászlós műveletekre.