A békéscsabai, középiskolás Duna Gréta munkáiból nyílt kiállítás a gyulai postagalériában. Ő már abba a világba született, amikor a manuális, offline és az online világ egyaránt nagy jelentőséggel bír az alkotói folyamat során. Hozzá közelebb áll a digitális módszer áll közelebb, de mivel ezeket a műveket rajziok nélkül nem lehet megcsinálni, ezért
Kigyulladt egy busz Budapest XII. kerületében az Érdi út és a Süveg utca kereszteződésénél csütörtök reggel – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Idén minden korábbi évhez képest kevesebb gazdátlan kempingfelszerelést hagytak hátra maguk után a Sziget fesztivál résztvevői, de rekordmennyiségű sátrat, matracot és takarót adtak le a gyűjtőpontokon – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kidolgozott egy új éjszakai közösségi közlekedési hálózati tervet, és lehetséges, hogy novembertől már be is vezetik azt. Erről egy háttérbeszélgetésen tájékoztatták a sajtót.
A Párbeszéd korábban önálló indulást ígért a 2026-os országgyűlési választáson, a Híradónak most mégis azt írták, hogy nem időszerű a kérdés. Az MSZP elnöke pedig azt mondta: informális kapcsolata van a DK-val, de egyelőre kivárnak.
Csütörtökön 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország délkeleti vármegyéiben, pénteken pedig már az ország nagyobb részén - derül ki a HungaroMet Zrt. csütörtöki veszélyjelzéséből.
Ivák Bence gyermekként hét éven át tartó szexuális bántalmazást élt át, ma pedig videókon keresztül meséli el saját gyógyulásának történetét, hogy erőt adjon sorstársainak. A Traumán túl című, 15 részes sorozatban nemcsak őszintén beszél a feldolgozás nehézségeiről, hanem gyakorlati módszereket is megoszt. És közben hangsúlyozza: a trauma nyomai eg
Csütörtökön 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet Magyarország délkeleti vármegyéiben, pénteken pedig már az ország nagyobb részén - derül ki a HungaroMet Zrt. csütörtöki veszélyjelzéséből.
Azzal, hogy az orosz kémszolgálat adott ki közleményt, Putyin félreérthetetlenné tette, hogy kifejezetten hírszerzési művelet keretében foglalkozik a magyar belpolitikával. Buda Péter szerint egy évek szorgos munkájával felépített orosz műveletet veszélyeztet Orbán esetleges bukása, ami soha nem tűnt még annyira valószerűnek, mint az utóbbi időszak
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint folytatódik a magyar ipari termelés zsugorodása. A járműgyártás több mint 10%-os visszaesése különösen aggasztó, miközben az új rendelések volumene másfél év alatt a legrosszabb szintre esett.
Azonban nem arról az esetről beszélt, ha elveszítené a választásokat, hanem arról, hogy győzniük kell. Erre pedig szerinte vele van a legnagyobb esélyük.
Görögország több térségében sikerült ellenőrzés alá vonni az erdőtüzeket csütörtökre virradóra, a helyzet azonban továbbra is súlyos egyebek között Híosz szigetén és az ország északnyugati, Albániához közeli térségében.
Gyerekenként átlagosan 50-75 ezer forint körüli kiadást jelent a családoknak az iskolakezdés, derül ki egy felmérésből. Az olyan alapfelszerelésekre, mint a füzetek és írószerek, a szülők 70 százaléka 20-40 ezer forintot költ, de minden hatodik család ennél is többet. A legdrágább az elsősök beiskolázása, ami akár 100 ezer forintba is kerülhet.
Több mint 7,3 millióan látták TikTokon azt a rövid videót, amelyen Prince Majesty - polgári nevén Darvai Károly - Michael Jacksonként táncol egy budapesti jótékonysági esten.
Minden bizonnyal beismerte a kormány, hogy túl hosszú a várólista az ultrahangvizsgálatoknál. Két rendelet is megjelent, amelyből kiderül, hogy több milliárdot különítenek el arra, hogy csökkentsék a vizsgálatok várakozási idejét.
A Működő Magyarország programról, az Európai Uniós források visszaszerzéséről, a szolidaritási adóról, új Nemzeti Alaptantervről és a Tisza leendő ellenzékének fontos szerepéről is beszélt Magyar Péter pártelnök Tihanyban, a Tisza országjárásán.
"A kormányzásra készülő Tisza és minden magyar ember nevében azonnali magyarázatot követelek Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetétől, hogy kinek a megbízásából, pontosan milyen céllal avatkoznak be a magyar belügyekbe."
A Külső Hírszerző Szolgálat arról írt, hogy az Európai Bizottság a magyar kormány megbuktatásán dolgozik. A magyar külügyminiszter szerint ezt mindeki látja.
A Harcosok órája című műsorban értett egyet a külügyminiszter az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) szerdai közleményével, ami a Fidesz főbb vádjait ismétli el Magyar Péterrel szemben.
Folyamatosan emelkedik azoknak a jelenlegi nyugdíjkorhatár, vagyis a 65. életévüket betöltött, továbbra is dolgozó magyarok száma. A legfrissebb adatok szerint 2025. I. negyedévében már 147 ezernél is többen voltak. A KSH foglalkoztatási adatsorából kiolvasható, hogy mára minden nyolcadik 65-74 éves magyar még aktív a munkaerőpiacon, a 75 év felett
Két éve a Magyar Államkincstár szabálytalanságot talált a soproni Waldorf-iskola fenntartói szerződésében. Most egy új alapítvány fenntartásában a Lővérek lábához költözik az iskola.
A TISZA Párt elnöke szerint hivatalosan is elindult a hadművelet Magyarország ellen: Tudjuk, mire készülnek: dezinformáció, fenyegetés, hekkerek, digitális trollfarmok, lejáratás, zsarolás.
A gyermekek digitális védelméről nyújtott be törvényjavaslatot Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikus ezt csütörtökön jelentette be Facebook-oldalán.
Több olyan határozati javaslatot kellett megtárgyalnia a gyulai képviselő-testületnek, melyek a határideje rövidesen lejár, ezért nem várhattak a szeptember végi, rendes ülésig. Tavaly már döntött a grémium, hogy pályázatot nyújt be a Bay Zoltán Általános Iskola területén található műfüves pálya felújítására, a munkálatokat idén el is kezdi a Nem
Augusztus 13-án, 45 éves korában elhunyt Látrányi Viktória újságíró és kommunikációs szakember, aki Székesfehérvár kulturális életének egyik meghatározó személyisége volt. A hírek szerint évek óta komoly betegséggel küzdött.