Az augusztus 20-i tűzijáték körüli viták nemcsak a jelenlegi költségvetési helyzetet, hanem a társadalmi értékeket is tükrözik. Vajon meddig maradhat fenn ez a tradíció, ha a többség inkább másra költené az erre szánt milliárdokat? Az biztos, hogy a kérdés továbbra is megosztja az országot, és minden évben újabb vitákra ad majd okot. Most egy friss
Ürülékkel kevert víz szivárgott be a Balatonba. A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság az eset miatt elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el Balatonszemesen. Állítólag egy medencéből került át a Balatonba a szennyezett víz.
A Szent István-napok keretében a XIX. Borfesztivál nevű eseményen adott koncertet a múlt hét pénteken Geszti Péter a zenekarával a Márki-Zay Péter által vezetett Hódmezővásárhelyen. A népszerű előadó beszólt a MÁV-nak, valamint Mészáros Lőrincet is kifigurázta. A színpadról üzent, amelyről videó is készült.
"Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott" - fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Sydney van den Bosch az egész országot meglepte A Nagy Duett előző évadában, ahol kiesésekor elárulta, hogy első gyermekével várandós. A 29 éves modell és férje, Kaszás Benjámin – akinek a Szerencselány tavaly a Balaton partján mondta ki a boldogító igent – azóta három méterrel a felhők felett járnak, és már alig várják, hogy szülők lehessenek. Syd
Az állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is Budapesten.
Nagyon trükkösen tudnak a poggyászba pakolni a magyar utasok, de ha lehet, kihasználják a duty free vásárláskor kapott szatyrok adta lehetőséget. A repülőn szigorúak: aki a hátuk mögött rugdossa az ülést, azt nagyon bosszantónak találják – derül ki egy friss kutatásból.
1398-ban IX. Bonifác pápa engedélyezte a búcsútartást a Szűz Mária tiszteletére felszentelt gyulai templomban. A török uralom idején sokan a nádasokban bujkálva gyakorolhatták hitüket, majd a népet a nehéz időkben is megtartó Nádi Boldogasszony tisztelete később is fennmaradt. A vasárnapi, búcsúi szentmisén Kiss-Rigó László püspök azt mondta, Már
A Gyulai Rendőrkapitányság 2025. augusztus 16-án szabálysértési őrizetbe vett egy orosházi férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy ittas járművezetés miatt szüneteltették a vezetési jogosultságát. A rendőrök Gyulán, a Kétegyházi úton igazoltatták, és az engedély nélküli vezetésért három napon belül bíróság elé állítják.
Augusztus 18-án Magyarországon is földet ért fiatal űrhajósunk, Kapu Tibor. A hazaérkezése során tartott sajtótájékoztatón a Blikk egy különleges kérdést tett fel az asztronautának: Létezik-e csillagközi szerelem?
Még mindig egyértelműen vezet a TISZA, de egy friss közvélemény-kutatás szerint jön fel a Fidesz. A felmérés alapján hárompárti parlament alakulna ki egy most vasárnapi választáson.
en közel 11 milliárd forintot fordított a kormány a Szent István-napi ünnepségsorozatra, ebből körülbelül 3,6 milliárdot tűzijátékra szánt. A fővárostól eltérően több településen inkább másra hasznosítják az égi fényjátékon spórolt összeget. Kiderült, mely településeken nem lesz augusztus 20-án tűzijáték.
Az EU rémes vámmegállapodást kötött, ami a magyar és az uniós vállalkozásoknak is hátrányos. A gazdasági károkat azonnal el kell hárítani és ki kell védeni - írta a nemzetgazdasági miniszter a közösségi oldalán hétfőn, hangsúlyozva, hogy megvédik a magyar ipart és a munkahelyeket.
Hétfő hajnalban meghalt Szatmári Réka, a magyar feminista mozgalom egyik alapító alakja és az Amaro Drom korábbi szerkesztője. A hírt Schiffer András volt országgyűlési képviselő jelentette be.
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak - mondta Kapu Tibor kutatóűrhajós hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután hazaérkezett Magyarországra.
Múlt hétvégén egy révfülöpi étterem tulajdonosa értesítette a rendőrséget, miután három férfi fizetés nélkül távozott a vendéglátóhelyről. Később szintén a környékről érkezett újabb bejelentés, amely szerint gumicsónakokat és pumpát tulajdonítottak el egy boltból. A tapolcai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a három külföldi férfit.
Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
Több, mint másfél hónapon át tartottak a Gyulai Várszínház nyári évadának programjai az elmúlt hetekben – mondta Elek Tibor igazgató a hétfő délutáni, a szezont értékelő sajtótájékoztatón. Szavaiból az derült ki, hogy az előadásokkal kapcsolatos visszajelzések egyértelműek pozitívak voltak. Ezek érdekessége, hogy a megszólalók a legkülönbözőbb prod
belvárosában több helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt, amelyek a közösségi közlekedést is érintik. A tűzijáték szerda este 21 órakor kezdődik. Előtte két órával már lezárják a Margit híd és a Szabadság híd között hidakat, rakpartokat és a környező utcákat i
Egy közeli lakópark medencéjéből indult el a szennyezés, ami a tóba folyik. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt nyilatkozta, hogy eltávolították a Balatonból a fekáliás szennyvizet, így szerintük már nincs veszély.
A Külső Hírszerző Szolgálat jelentése magáért beszél, nem igényel további magyarázatot – írja az orosz nagykövet Magyar Péternek. Az említett jelentés szerint Ursula von der Leyen akarja hatalomra juttatni a "globalista elithez hű" Magyart.
Kocsis Máté a Facebookon közzétett videóban reményét fejezte ki Varga Judit politikai visszatérésével kapcsolatban, Wayne Rooney visszatéréséhez hasonlítva azt. Orbán Viktor korábbi nyilatkozatai szerint Varga Judit miniszterelnöki képességekkel rendelkezett, és többször támogatta őt politikai pályafutása során.
Augusztus második felében a Gyulai Nyári Korzó legaktívabb időszakára készül az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. A kulturális rendezvénysorozat végéhez közeledve, minden nap programokkal várják a közönséget. A turisztikai főszezon kulturális programsorozata, a Gyulai Nyári Korzó az utolsó két hétben az eddigieknél is intenzívebb programkínálattal jelent