A Liverpool szurkolói Szoboszlai Dominikot választották meg a Newcastle United otthonában hétfő este 3-2-re megnyert angol labdarúgó Premier League-mérkőzés legjobb játékosának.
A külügyminiszter fia az Instagramon villantott luxusrepülős utazást és több millió forint értékű ruhákat, táskákat. A posztot gyorsan törölték, de a képeket még időben lementette valaki.
2010 óta először nem Gyürk András lesz a Fidesz országos kampányfőnöke. A politikai igazgató megbízása arra utal, hogy Orbán Viktor testközelből vezérli majd a jövő évi választási kampányt.
A tananyaghoz gyakorlati foglalkozások is kapcsolódnak, többek között egészségügyi és életmentési ismeretek, túlélési és táborozástechnikai alapismeretek.
Augusztus 25-én tartotta évadnyitó társulati ülését a Kabóca Bábszínház, ahol Markó Róbert igazgató ismertette a 2025/2026-os évad első felének bemutatóit és kiemelt programjait – közölte az intézmény.
Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége továbbra is aggódik anyagi biztonsága miatt: a fizetés elértéktelenedése, a nyugdíj bizonytalansága és a váratlan jövedelem-kiesés okozza a legnagyobb félelmet. A kutatás azt is kimutatta, hogy csupán a válaszadók kevesebb mint negyede tud rendszeresen megtakarítani, és jelentős eltérés van a városi és
Egy állítólagos feljegyzés szerint progresszív adót vezetne be a Tisza, amit a kormányoldal azonnal támadott. Magyar Péter szerint viszont hamisítványról van szó.
Fontos változást eszközölnek a Fidesz kampánystábjában: Gyürk András EP-képviselő helyett Orbán Balázs politikai igazgató lehet a kampányfőnök a 2026-os választáson.
91 résztvevővel és 101 segítővel, köztük kárpátaljai önkéntes fiatalok részvételével elkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett, kárpát-medencei mozgássérült fiatalok nyári tábora. A 10. alakalommal megrendezett tábor megnyitóján beszédet mondott Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
A lap szerint Gyürk András háttérbe szorul a kampánycsapatban. Orbán Balázst tolhatják előre, aki már Horvátországban együtt dolgozott a miniszterelnökkel a 2026-os terveken.
Lucerna- és szénabálák gyulladtak meg egy állattartó telepen hétfő este Székesfehérvár-Kisfaludon. Komoly tűz keletkezett, de megmenteni a szarvasmarhákat.
Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalata, az xAI, és annak részeként a közösségi média platform, az X, pert nyújtott be az Apple és az OpenAI ellen az amerikai és generatív MI-piac korlátozása miatt – közölte több hírforrás is.
A színész ironikus hangvételben ostorozta a kormányfőt, aki kollégáival Brac szigetén pihen egy jachton. Molnár szerint a nyilvánosság előtt más képet mutatnak, mint ami a valóság.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve átfogó ellenőrzési akciót indított a nyári szezonban, amelynek középpontjában a görögdinnyék álltak. Az InfoRádió Eitmann Norbertet, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság kommunikációs vezetőjét kérdezte.
Lukács Dániel, Molnár Rajmund, Tóth Barna és Ötvös Bence először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szeptemberben sorra kerülő, írek és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
A TISZA Párt elnöke éles szavakkal támadta a miniszterelnököt és megújult kampánycsapatát. Úgy tudja, Kubatov is fúrja őket, sok fideszes pedig már a vereségre készülve keresi a helyét a piacon és külföldön.
Melegebb légtömegek érkeznek Magyarországra, ami fokozatosan kiterjedő kánikulát hoz, de a hétvégén átmeneti lehűlés is várható - írja a HungaroMet a saját közösségi oldalán az előrejelzésére hivatkozva.
Újabb rendkívüli programmal készül a hétvégére a gyulai SM Adománybolt közössége. A korábbi évek hagyományai szerint ismét a piacon rendezik meg a Szeretet Szombat következő állomását. Szabó Marianna elmondta, szeptemberben tartják az országos sm, vagyis sclerosis multiplex napot. Ekkor a krónikus, autoimmun eredetű idegrendszeri betegségben szenve
Valtteri Bottas és Sergio Pérez alkotja majd a Cadillac első Forma–1-es versenyzőpárosát – jelentette be hivatalosan a jövőre bemutatkozó amerikai csapat.
A nyár legfontosabb politikai eseményeiről, a pártpreferenciák változásairól, az Otthon Start program politikai hatásairól is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője.
35 politikus vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy saját nyaralóban hűsölhet a Balatonnál. A térképre tett nevek alapján nemcsak a parlamentben, hanem itt is megvan a kormánypárti többség.
A héten is folytatódik a szúnyoggyérítés az országban. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője beszélt a részletekről az InfoRádióban.
A Lady MRD után már a Rose d’Or is feltűnt a horvát partoknál. A NER luxushajói pont akkor bukkannak fel az Adriai-tengeren, amikor Orbán Viktort ugyanott fotózzák a nyaralásán.
Az elmúlt közel két évtizedben Gyula nemcsak a Virágos Magyarország versenyen, hanem annak európai döntőjében is megnyert már mindent. Városunk emiatt az elmúlt három évben nem vehetett részt a programon, idén viszont újra nevezhetett a megmérettetésre. A keddi esemény a városházán kezdődött, utána pedig egy gyalogos, majd egy járműves bejárás köve
Apáti Bence tavaly alapított társasága vagyonokat éget el hirdetésekre. Nem tudni, honnan van ennyi pénzük, de szinte kizárólag a TISZA Párt elnöke ellen indított kampányokra költenek a neten és óriásplakátokon.
Az élet a munkáért, vagy a munka az életért? Ezt a kérdést is feltette az az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzése. Az eredményekből az látszik, hogy a munkavállalók számára egyre fontosabb a munka-magánélet egyensúlya.
Rézkarc lett a portál fotójából Rákay kezei között. A fideszes kommunikációs szakember módosított képpel próbálja bizonyítani, hogy az Orbán-család nem kastélyt épít, hanem megőrzi a műemléket.
Miután a köztársasági elnök törölte az "orosz" szót a munkácsi orosz légitámadásról szóló bejegyzéséből, a Sándor-palota biztonsági garanciákat hozott létre.
A kormánypárti publicista fő problémája a rapperrel, hogy alpári. Bayerhez most jutottak el Krúbi szövegei, amiből rögtön messzemenő következtetéseket vont le.