Egyes beszámolók szerint a szombathelyi Markusovszky Kórház onkológiai centrumában a betegek gyakran hosszú órákig is várni kényszerülhetnek, hogy néhány perces konzultációhoz jussanak. A helyzetet a nyári szabadságok és az orvoshiány súlyosbítja – a kórház is elismerte, hogy a probléma létezik.
Jön az utolsó augusztusi hétvége és amennyiben hiszel a horoszkóp jóslataiban és a 3 szerencsés csillagjegy közé tartozol, akkor bizony érdemes megfontolni ehy lottószelvény vásárlását. Előtte azonban gyorsan olvasd el ezt a cikket!
Megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották az erdőtüzet Szekszárd külterületén, a Sauli-tetőn, ahol kigyulladt az erdő aljnövényzete - közölte a katasztrófavédelem péntek délelőtt.
Teljes átépítés a terv, a Nyugati tér és a Boráros tér közötti szakaszon faltól falig újratervezik a közterületet. A tervezés októberben kezdődik, a megvalósítás 2028–2029 között várható.
Az észak felé gomolygó sivatagi por szinte az egész országban fátyolossá teszi az eget. Emellett viszont a nappali felmelegedést is visszafogja valamicskét.
Tavaly negyven családnak, az idén pedig még ennél is többnek tudja segíteni a szeptemberi iskolakezdést a Máltai Szeretetszolgálat gyulai csoportja. A tanszercsomagok mellett, tartós élelmiszert is kaptak a nélkülözők. Harminc évvel ezelőtt kezdte meg működését a Máltai Szeretetszolgálat gyulai csoportja, fogalmazott Kökény Beáta, a helyi csoport
Egy kormány igazi arcát az mutatja meg, hogyan bánik a legelesettebbekkel, a sérült gyermekekkel és családjukkal - mondta válaszában a TISZA Párt elnöke.
Döntött Pilisen a képviselő-testület: többek között az életellenes, az erőszakos, a drogos bűncselekmények elkövetői és a munkakerülők előtt is zárva lesz a város kapuja hétfőtől – tudatta László Attila, a város polgármestere az MTI-vel közleményben pénteken. A rendelet lakóhelyre, tartózkodási helyre és szálláshelyre is érvényes. Az se költözhet a
Ismét a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai szeptember 1-től - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
A kormánypárti sajtó szerint a TISZA alelnöke elismerte, hogy felszámolnák az egykulcsos adót és brutális adóemelésre készülnek. Megnéztük az etyeki belső fórumról készült teljes videót, mit is mondott a politikus ténylegesen Magyar Péter pártjának terveiről.
Mindig lesz következménye annak, ha valaki a magyar szuverenitást támadja, és addig lesz jó élet Magyarországon, amíg ők vannak kormányon. Az pedig óriási dicsőség, hogy jó kapcsolatuk van az oroszokkal is, mondta a külügyminiszter a fideszes Tranzit Fesztiválon.
Döntött Pilisen a képviselő-testület: többek között az életellenes, az erőszakos, a drogos bűncselekmények elkövetői és a munkakerülők előtt zárva lesz a város kapuja hétfőtől - tudatta László Attila, a város polgármestere az MTI-vel közleményben pénteken.
Hiába harangozta be Orbán Viktor évértékelőjében és március 15-i beszédében is a "húsvéti nagytakarítást", a külföldről támogatott civil szervezetek és médiumok ellen irányuló törvényjavaslatot végül levették a napirendről.
A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégiumban továbbra is küzdenek a vízhálózatban megjelent veszélyes baktériummal. A város polgármestere, Cser-Palkovics András szerint a helyzetet folyamatosan ellenőrzik, de a diákok visszaköltözése még várat magára. A városban 12 intézményben negatív eredményt hoztak a tesztek, de a kollégium vízhálózatából
Minden tekintetben sikerült a korábbi báziséveket felülmúlni Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató hangsúlyozta, idén ez nagy siker, hiszen 2024 volt a turizmusban az első olyan év, melyre a szállodai szektoron belül egyöntetűen azt mondták, hogy nem csak sikerült utolérni a koronavírus-járvány előtti 2019-es évet, hanem túl is sz
Éppen az Otthon Start program indulásakor szünetel a személyes ügyintézés a budapesti földhivatalokban. Az augusztus 29. és szeptember 5. közötti leállás oka az új, teljesen elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer bevezetése. A személyes ügyfélfogadás szeptember 8-án indul újra, addig postán és online lehet intézni az ügyeket.
Szeptemberben tizenharmadik alkalommal rendezik meg az Adj Egy Csepp Reményt! elnevezésű civil véradást a Magyar Vöröskereszt szervezésében. A négynapos program alkalmával szeptember 22-e és 26-a között a vármegye több településén nyílik lehetőség az ingyenes véradásra – derült ki a péntek délelőtt, Békéscsabán tartott sajtótájékoztatón. Takács Árp
Az esetek jelentős többségében pár ezer forinttal kell többet fizetni a közjegyzőnél, ám van, ahol nagyobb mértékű a drágulás. Az államilag támogatott hitelekre viszont, mint amilyen az Otthon Start is, más szabályok vonatkoznak.
Időjárás: A meleg és hőségriasztással tarkított péntek után zivatar, vihar és eső tart felénk. Friss térképen láthatod, hogyan halad majd a csapadék a hétvége első napján óráról órára.
Egy autó a földet is meg tudná kerülni annyi elektromos energiával, amennyi abban az energiatárolóban van, amelyet most adtak át Soroksáron. A létesítmény célja, hogy a napelemek által termelt áramot elraktározza arra az időszakra, amikor megugrik a felhasználás. A létesítmény hozzájárul a hálózat stabilitásához, és újabb napelemek csatlakozását is
Az ivóvízhálózat tiszta, az egyes intézményeknél ütötte fel a fejét egy bakteriális fertőzés, amely ellen már zajlik a küzdelem. A polgármester részletes tájékoztatást adott.