Hétfő este a Balatonnal kapcsolatban adott ki határozatot a kormány a Magyar Közlönyben. A tó vízminőségének javításához szükséges azonnali, illetve középtávú beavatkozásokról döntöttek. Az Orbán Viktor által jegyzett dokumentumban fontos feladattal látták el Lantos Csaba energiaügyi minisztert és Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert is.
A Mészáros Csoport reagált Felföldi József kijelentésére, miszerint 2021-ben üzenetet kapott, hogy mindenképpen elveszik tőle a cégét. A vállalkozói csoportosulás jogi lépéseket fontolgat a "szívószálpápaként" elhíresült milliárdos ellen.
Szolgáló szeretet A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa több tekintetben is „különlegesnek” számított az egyházfők között. Az apostoli szegénységet hirdette az egyház és a hívők egyik fő erényeként, ugyanakkor elvetette a szélsőséges szociális demagógiát; fontosnak tartotta az emberi élet és a teremtett világ védelmét, s markánsan föllépett a terroriz
A kenyér gyakorlatilag minden magyar család háztartásában megtalálható. De hogyan érheted el, hogy friss maradjon és ne penészedjen meg? Jöjjön most egy okos tipp.
Az Állami Számvevőszék szerint emelnie kellett volna a fővárosnak a BKK-jegyek árait. A legfőbb probléma szerintük az, hogy elsősorban nem a közösségi közlekedésre fordították a helyi iparűzési adóból származó evételeket, pedig a jogalkotó ezt írja elő. Karácsony Gergely azzal védekezett, hogy ebből az összegből kell működtetniük a várost.
Levélben fenyegette meg az akkori köztársasági elnököt egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfi, miszerint, ha nem lépnek fel a gyorshajtók ellen a környékén, emberöléshez folyamodik. A címzett ugyan nincs nevesítve az ügyészségi közleményben, de a levél születésének idején, 2023 júliusában Novák Katalin volt Magyarország államfője.
Már csak az utolsó, lényegében formális aláírások hiányoznak, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) a Budapest-Belgrád vasútvonal nagyságrendjéhez hasonlítható hitelhez - 1 milliárd euróhoz - jusson az Európai Beruházási Banktól (EBB). A felújítási program ugyan “kilóra" jól határozza meg a célokat, ám ezt a pénzt az állapotok konzerválása helyett
Kábítószert találtak a rendőrök 2025. augusztus 4-én egy igazoltatott férfinél Szarvason. A 29 éves helyi lakost a Bocskai utcában ellenőrizték, a nadrágja zsebében alufóliába csomagolt fehér por és annak hevítésére szolgáló eszköz volt. Azt is elismerte, hogy előző nap füves cigarettát is szívott. A gyorsteszt kimutatta ezt és kokainra is pozitív
Az elmúlt két évben több millió forintot fizetett az MVM hazai influenszernek. Összesen 14 influenszert foglalkozatott a cég 2023-ban és 2024-ben, akik olyan helyeken készítettek filmeket, mint Maldív-szigetek, Szingapúr, illetve Los Angeles. A listán szerepel Ördög Nóra, Rákóczi Ference vagy Wossala Rozina is.
A kormányfő szerint a közösség dönt majd arról, ki vezesse tovább a jobboldalt. Ugyan a néhai köztársasági elnököt megbízhatónak tartja, de ő visszautasította a felkérést.
Fapados járattal érkezett Mallorcára Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és felesége, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi elnöke. A hétfő hajnali útjukról az utastársak jelentettek meg fotót a közösségi médiában. Az elmúlt időszakban már Orbán Viktorról és feleségéről is készültek képek, amint polgári géppel utazik magánprogramjá
A csapvíz nem volt elérhető a kórház egyik épületében, a zuhanyzók sem működtek. A kórház tájékoztatása szerint a vízhálózat fertőtlenítése miatt vezettek be korlátozást.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: kiszámíthatatlanná, hektikussá vált a vízutánpótlás, holott szükség lenne az áztató esőkre. Viszont az elmúlt évekhez képest jól alakul mind a Balaton, mind a Velencei-tó vízszintje is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben. A gyanú szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalások során több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. A vállalkozás valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, emellett pszichés nyomásgyako
A határozat több vízminőség-javító lépést is tartalmaz, amelyekhez központi forrásokat rendeltek. A projekt része a mederkotrás, nádgazdálkodás és a part menti vízfolyások fejlesztése.
Orbán Viktor szerint Áder János többször is nemet mondott a miniszterelnökségre – legalábbis erről beszélt a hétvégi MCC Feszten, amikor fiatalok kérdéseire válaszolt. A volt köztársasági elnök alapítványa megerősítette, hogy valóban elutasította a felkérést, mert Orbánt alkalmasabbnak tartotta a kormányfői posztra. Az azonban továbbra sem világos,
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben, a hivatal gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy-foglalásoknál több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat - közölte a GVH, részletesen beszámolva arról, mit talált problémásnak.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara közölte, hogy Fleck Zoltán jogszociológus professzor nem az egyetem nevében beszélt, amikor egy ellenzéki rendezvényen forradalomra szólított fel és a köztársasági elnök zsarolását javasolta.
A korábbi államfő nem akart a kormány élére állni, még akkor sem, amikor Orbán maga kérte erre. A Telex felkereste Ádert, aki elárulta, miért nem vállalta a miniszterelnöki posztot.
Orbán Viktor miniszterelnök ismét fontos információt közölt a Harcosok Klubja Facebook-oldalán. Ezúttal szolgálati közleménnyel érkezett, mégpedig bejelentette, hogy hamarosan jön a Harcosok Klubja Edzőtábor. Hogy ez egészen pontosan mit takar, még csak nyomokban sejteni, de a poszt szerint lesznek képzések és felkészülés a választásra.
Orbán Viktor csak egy van, válaszd az igazit – posztolta a Facebookon a miniszterelnök közvetlen munkatársa, Nagy János a Harcosok órájában Magyar Péter kapcsán. De beszélt Dopemanről is.
A pénzügyi tervezés még mindig nem része a magyarok hétköznapjainak, különösen az idősebb aktív korúak vesztették el hitüket abban, hogy saját kezükbe vegyék anyagi helyzetük alakítását - derül ki egy 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatásból. Miközben a fiatalok egyre jobban takarékoskodnak, a középkorúak tartalékai csökkennek. Bár a magyarok sze
Visszavonul L. Ritók Nóra, a Prima Primissima közönségdíjas pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, aki 25 éve vesz részt az oktatás és a gyermekvédelem érdekében folytatott munkában és a generációs szegénység elleni küzdelemben. Az alapítvány operatív vezetésétől vonul vissza, stratégiai kérdésekben és a kommunikációban továbbra is lehet sz
Az M8-as autópálya becsült költsége 23 milliárd forint, a kivitelezés még ebben a ciklusban elindulhat. Ugyanakkor Lázár János bejelentette azt is, hogy az új KRESZ jövő szeptemberétől léphet életbe.