Politikai menedékjogot biztosított Magyarország Zbigniew Ziobrónak, a korábbi, Mateusz Morawiecki vezette lengyel konzervatív kormány igazságügyi miniszterének és legfőbb ügyészének – közölte hétfőn Bartosz Lewandowski, a politikus jogi képviselője.
Az építési és közlekedési miniszter hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy mostantól Orbán Viktor felkérésére a kampányban fog dolgozni. Az operatív irányítást Csepreghy Nándor miniszterhelyettes veszi át.
Az új, 28 milliárd forintos felsőoktatási pályázat célja, hogy segítsen a hallgatóknak befejezni az egyetemet, ne kerüljön sor lemorzsolódásra, vagy kiesésre – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Varga-Baju
Jelenleg nincs érvényben meteorológiai riasztás, azonban ha lesz ilyen - akár citromsárga, akár narancs, akár piros meteorológiai riasztás - az ónos eső miatt, az érintett területen senki ne induljon útnak - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az operatív törzs hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
Ismét kaotikusan indult a reggel a MÁV utasainak. A Déli pályaudvarról induló és oda érkező járatoknál 20-40 perccel hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra kell számítani.
A grönlandi őslakosokat, az inuitokat nagy hányadában ugyan már kitelepítették, de már a betelepültek is függetlenséget akarnak. A dán kegyetlenséget látva értjük, miért. Elemzésünk harmadik része következik.
Az utóbbi időben számos kérdéssel találkoztunk arra vonatkozóan, hogy a tartós megbízási jogviszony mennyiben érinti a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek társadalombiztosítási jogállását.
Több százan gyűltek össze Los Angeles utcáin, amikor a teherautó közéjük hajtott. Tömegbe hajtott egy teherautó egy Los Angeles-i tüntetésen, amelyet az iráni demonstrálók támogatására szerveztek – jelentette a Knbc helyi hírtelevízió. A beszámoló szerint több száz ember gyűlt össze és vonult fel Los Angeles egyik városrészében, Westwoodban, hogy
Ma már nem a tank a módi — ha nagyon ugrálsz, akkor szabotázzsal tesznek tönkre. Ha érvelni merészelsz a saját érdekedben, akkor a "jogállamisági bunkósbottal" csapnak le.
2026. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján különleges lehetőség várja a kultúra iránt érdeklődőket: számos neves hazai múzeum állandó kiállításai lesznek ingyenesen látogathatók. A kezdeményezés célja, hogy minél többen közelebb kerülhessenek nemzeti kulturális örökségünkhöz. Ingyenes múzeumlátogatás
Átfogó mérleget vont a közlekedés elmúlt éveiről Lázár János. A Közlekedésinfón jelentős béremelést vetített előre a MÁV–Volán-csoportnál. Beszélt emellett a hóhelyzetről és annak további hatásairól is. A miniszter bejelentette az új KRESZ nyilvánosságra hozatalát. Megerősítette, hogy február végén megnyílik a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarorsz
December közepén csoportosan támadtak rá 14 év alatti cigány fiatalok egy 13 éves magyar fiúra Pápán, a Kisliget néven ismert helyi parkban. A sértettet még akkor is ütötték-rúgták, amikor földre ker
A megértést és elfogadást támogató autista Barbie-t dobott a piacra a Mattel. Az új baba megjelenését az aktivisták és jótékonysági szervezetek is üdvözölték, kiemelve, hogy ez egy újabb lépés lehet a neurodivergens gyerekek "hitelesebb, vidámabb" ábrázolása felé.
A Magyar Vezetőképző Alapítvány (MVA) 2025 decemberében – az Iese Business School nemzetközi szakmai hálózatához kapcsolódva – együttműködési megállapodást kötött Kína vezető üzleti képzéseket nyújtó intézményével, a China Europe International Business School-lal (Ceibs). A megállapodás újabb mérföldkövet jelent a magyar vezetőknek, akik ezáltal a
A TISZA Párt elnöke szerint a miniszter tavalyi vállalásai a katasztrófa szélére sodorták a közlekedést. Pontokba szedve értékelte is, hogy a vállalásoknak mi lett az eredménye.
Ha a diaszpórában élő magyar közösségek meg tudnak maradni magyarnak, meg tudják őrizni identitásukat, akkor lesz magyar jövő például Ausztráliában vagy Új-Zélandon is – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében a déli félteke országaiba készülő ösztöndíjasok nyitókonferenciáján
A folyamat legjobb esetben is eltart fél évig, a Fidesz viszont kifogást emelhet ellene. De ha bejegyzik, az visszamenőleges hatályú, így az addigi esetleges jogsértő használat miatt kártérítést is fizethet a Fidesz. Ha egyáltalán használná.
Szedjék össze magukat - üzente a miniszter párttársainak a kongresszuson. Szerinte vannak a pártban, akik azon gondolkodnak, mi lesz velük a győzelem után, vagy azon pánikolnak, hogy mi lesz, ha veszítenek.
Időjárás: Komoly közlekedési nehézségekre kell számítani kedd reggel Budapesten: a meteorológiai előrejelzések szerint hó és veszélyes ónos eső érheti el a fővárost. Karácsony Gergely főpolgármester és a Budapesti Közművek határozott kéréssel fordult az autósokhoz: aki teheti, válassza a közösségi közlekedést, autóba pedig kizárólag téli gumival ül
2026 áprilisában országgyűlési választás lesz. Ennek kapcsán közszereplőkben is felmerül, hogy vitára hívják Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Most Puzsér Róbert intézett hozzá nyílt levelet, amelyben kihívja a szópárbajra az ország első emberét. Az érdemi párbeszéd elkerülhetetlen a szavazó állampolgárok és a kormány tagjai között, val
A mindig álmodozó mátészalkai fiú kezében egykor református énekeskönyv volt, de a dallamok iránti kíváncsisága hamar elindította a profi zenésszé válás útján. A Blahalouisiana zenekarból ismert Pénzes Máté, a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán, a reformatus.hu-n megjelent interjúban őszintén mesélt hitéletéről, a családjáról és a ze
Az elkövetkező napokban a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt dönteniük kell a lakhatási támogatásokkal kapcsolatban: január 20-a után végleg elveszhet a 2026 előtt felvett lakáshitelekhez kapcsolódó, legfeljebb évi 1 millió forintos közszolgálati otthonteremtési támogatás, mivel a határidő jogvesztő.
Lezárul egy korszak a hazai bankszektorban: február végén hivatalosan is beolvad a MagNet Bankba a Polgári Bank. Bár a szerződések átvezetése automatikus, a bankkártyákkal kapcsolatban van egy kritikus dátum, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Aki nem kapcsol, annak a régi kártyája február 26. után érvénytelenné válik, és átmenetileg fizetéské
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, a TISZA Párt lépése jogi igénytelenségről tanúskodik. Szerinte az ilyen szlogeneket eleve nem is lehet bejegyezni védjegyként.
Az idős férfi elesett a Molnár-sziklánál, és nagyon beütötte a derekát. Az első próbálkozásoknál rossz számot hívott a 112 helyett, de végül a hatóságoknak köszönhetően nem történt tragédia.
A párt még szeptemberben perelte be a lapot, miután a Tisza nem létező gazdasági kabinetjének tulajdonítottak egy szja-emelésről szóló, hamisított dokumentumot.
Busszal ütközött egy személyautó Jászberény külterületén hétfőn, a balesetben egy ember meghalt - közölte az Országos Mentőszolgálat és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Autópálya-matricát hivatalosan nem lehet részletre vásárolni – mondta Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette az álláspontját a szektorális sebességmérés bevezetéséről, valamint a lakosság használatalapú autópályadíjának lehetőségéről.