Révbe érni látszott Totó, a balatoni sztárhattyú és társainak élete, ám a sors közbeszólt, így ő és a madársereg ismét útra kel. Új otthonuk egyórás autóútra lesz Cserszegtomajtól, ráadásul, ha minden jól megy, ez maga lesz a családi fészek, legalábbis, ami Totót illeti.
A magyar nóta királyaként emlegetett Dankó Pista zeneszerző életéről készít nagyoperettet a Budapesti Operettszínház. A darab beharangozó sajtótájékoztatóján Kiss-B. Atilla intézményvezető a címadót a magyar cigányzene egyik legkimagaslóbb művészeként jellemezte. A bemutató március végén lesz az MVM Dome-ban.
Január 31-ig jogszabályi kötelezettségüknek eleget téve minden hazai pénzintézet kiküldi az éves díjkimutatást az ügyfeleknek, így a bankszámlával rendelkező nyugdíjasoknak is. Ez a dokumentum kulcsfontosságú: feketén-fehéren kiderül belőle, mennyit vont le a bank számlavezetésre az elmúlt évben. A szakértők szerint most különösen érdemes átböngész
Az Egyesült Államok iráni "virtuális nagykövetsége" hétfőn frissítette utazási figyelmeztetését, amelyben arra kéri az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Iránt a közel-keleti országban harmadi hete tartó zavargások miatt. Az Egyesült Államoknak nincsenek diplomáciai vagy konzuli kapcsolatai Iránnal. A svájci kormány, teheráni nagyköv
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága részletes tájékoztatást, sőt az érintett gyermekek teljes iratanyagát is megkapta. Ennek ellenére a tavaly májusban letartóztatott férfi még hosszú évekig a javítóintézetben maradhatott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága részletes tájékoztatást, sőt az érintett gyermekek teljes iratanyagát is megkapta. Ennek ellenére a tavaly májusban letartóztatott férfi még hosszú évekig a javítóintézetben maradhatott.
Az év sportolója gála 2026-ban is számos meglepetést hozott. Hétfőn este ugyanis a budapesti Operaházban gyűltek össze a hazai sportélet kiválóságai. Kiderült, hogy kik lettek közülük a legjobbak legjobbjai. A 68. Nemzeti Sport Gála díjátadóján ugyanakkor olyan is akadt, aki ezúttal nem a sportban nyújtott teljesítményével hívta fel magára a figyel
Budapestre és Pest vármegye egy részére is kiadta a másodfokú (narancs) riasztást kedd reggel a HungaroMet Zrt. Itt a következő néhány órában tartós ónos eső várható, amelynek mennyisége meghaladja az egy milliméternyit. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint kedd éjfélig Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest vármegyében van érv
A rendkívüli jegesedés miatt kedd reggel teljesen le kellett zárni a bécsi nemzetközi repülőteret, miközben a prágai Václav Havel repülőtér is csak erősen korlátozott üzemmódban működik. A fagyos eső és a folyamatosan újraképződő jégréteg gyakorlatilag megbénította a régió két legfontosabb légiközlekedési csomópontját.
Van ennek az eseménynek egy nagyon aktuális üzenete: a háborúból időben kell kimaradni – hangsúlyozta a 2. magyar hadsereg doni tragédiájáról tartott megemlékezésen hétfőn Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, a Kdnp frakcióvezető-helyettese a pákozdi emlékkápolnánál. Az alábbiakban olvashatják Harrach Péter beszédét az
A rendőrség azt kéri, hogy fogadják meg a tanácsaikat Rossz látási viszonyok: a havas, ködös idő és a korai sötétedés, amelyek jelentősen megnehezítik a láthatóságot a közlekedésben. Síkos utak: a síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván, ráadásul a fékút télen általában hosszabb, mint optimális fékezésnél. A gépjármű átvizsgálása, fe
Szöllősi Tamás története nem egy átlagos sikersztori, hanem egy brutális hullámvasút. A Tóalmási Kolbász tulajdonosa őszintén vallott arról, hogyan tapsolta el a családi birodalmat, hogyan nullázta le magát mínusz 200 millióra, és milyen érzés volt milliárdosból egy bérelt autóban fuvarozni a bulizókat.
Január 1-jétől 11 százalékkal emelkedett a minimálbér, ami nemcsak a fizetéseket, hanem a végrehajtási letiltások gyakorlatát is módosítja. A változás következtében nőtt az a bérösszeg, amelyet a törvény teljes mértékben megvéd a letiltástól, így az alacsonyabb keresetűeknél kevesebb pénz vonható le. Mindeközben a levonási arányok nem változtak, és
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit – közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán. "Berepülő drón, önmerénylet, alkotmányos puccs, kamu honlapok és védjegyek. Politikai abszurd. Az elmúlt egy hónapban ennyire futotta a Tisza Párttól" – fogalmazott Orbán Viktor a
A venezuelai börtönökben fogva tartott három magyar állampolgár közül egyet kiengedtek a helyi hatóságok, a többiek szabadon bocsátásán a kormány tovább dolgozik – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
A TISZA Párt elnöke újabb nyílt levélben üzent a nagy felháborodást kiváltó törvény miatt Szlovákiának. Arra is reagált, hogy Peter Pellegrini kifogásolta az előző levelében írt Felvidék szót.
Tragikus hirtelenséggel ért véget nemcsak egy élet, de lehet, hogy egy családi örökség is. Dudás Miklós és édesapja halála után szívszorító csend honol a család egykor nyüzsgő virágboltjánál, amelyet mára fóliával takartak le. Közben a rendőrség tisztázta a híreket a sportoló házánál történt hétfői intézkedésről. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a
Tűz keletkezett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium alagsorában, a tüzet eloltották – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd délelőtt az MTI-vel. Kisdi Máté elmondta, hogy a Horváth Mihály téri épület alagsorában egy trafóállomás gyulladt ki, ezért az intézményt kiürítették. Több mint ezer emb
Ónos eső és extrém jegesedés miatt 10:25 óta átmenetileg leállt a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a Budapest Airport biztonsági okokból nem indít és nem fogad járatokat, az utasokat pedig arra kérik, hogy járatuk indulása előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről, és kövessék a repülőtér hivatalos online felületeit.
1568-ban, a tordai országgyűlésen született meg a világon elsőként az a törvény, amely kimondta a vallásszabadságot. Magyarország már ekkor hitet tett amellett, hogy a lelkiismeret szabadsága nem kiváltság, hanem alapvető emberi jog – írta közösségi oldalán Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programok