Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán kedden Lantos Csaba miniszter.
Egyre többen aggódnak Magyarországon a leendő nyugdíjas éveik miatt, és bár sokan érzik és tudják, hogy félre kell tenniük, hogy ne romoljon az életszínvonaluk idős korukban sem, arról fogalmuk sincs, mekkora összeget kellene megtakarítaniuk.
A biztonság érdekében az érintett váltón 10 kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni, emiatt lassabb közlekedésre kell számítani a Budapestet Győrrel összekötő vasútvonalon.
A rendkívüli hidegre hivatkozva a kormány ingyenessé tette az állami tulajdonú tűzifa kiosztását, amelyet magánszemélyek és önkormányzatok is igénybe vehetnek.
A győri fővonalon eltört a sín Tata térségében, ezért a MÁV dolgozói csütörtök délelőtt, a csúcsidőn kívül kezdték meg a probléma elhárítását. A csoport felhívta az utasok figyelmét arra, hogy a fagykár okozta javítási munkálatok miatt jelentős késésekkel kell számolni az érintett útvonalon.
Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és az Építési és Közlekedési Minisztérium között, új javaslat egy hónapon belül születhet. Mi történt? A korábban bejelentett útdíjemelések visszavonásáról, valamint újabb tárgyalásokról állapodott meg Lázár János minisztériuma a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetekkel, tudja a Világgazdaság. Az
Az LMP társelnöke már több mint egy éve önkénteskedik egy fővárosi intézményben. Döntésének szerinte semmi köze a nagy port kavart kegyelmi botrányhoz.
Január végéig a lakossági ügyfelek megkapják éves bankszámladíj-összesítésüket, amelyben a bankok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére idén először felhívják a figyelmet az ügyfelek szokásaihoz igazított, kedvezőbb számlacsomagokra, amelyekre átszerződve akár évi több tízezer forint is megtakarítható – közölte a jegybank szerdán.
Három helyett már csak két magyar állampolgár sínylődik börtönben Venezuelában, miután egy honfitársunkat szabadon engedték a hatóságok. Közülük talán Bossányi Zsuzsanna története a legnehezebben felfogható, aki a társaival háborús hajóroncsok után kutatott a venezuelai partoknál. Most politikai fogolyként kezelik.
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a Police.hu oldalon. Azt írták
Többszörös volt a túljelentkezés a magyarok szeretetfőzésére Rómában: a kapuvári Magyar László a feleségével és kis csapatával immáron tizedjére tömte meg a nélkülöző taljánok gyomrát, ráadásul nem is akármivel! A menü mindig magyaros: idén gulyásleves, csirkepaprikás és palacsinta került az asztalra.
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője, valamint a párt társelnöke a HVG-nek elmondta, hogy felhagy a politikai pályafutásával és nem indul a 2026-os választásokon.
Idén és jövőre sok ezer, zsebkendőnyi alapterületű lakás készül el Budapesten, elsősorban az Otthon Startban rejlő lehetőségekre és a kiemelt beruházások rendszerére alapozva. Milyen következményekkel jár a gyors és tömeges lakásépítés a piacon, és milyen hatása lesz a főváros jövőjére?
Az AMD és a Tata bútorozott össze, kifejezetten azzal a céllal, hogy a vállalati-ipari-üzleti szektorban is minél gyorsabban elterjeden az AI. A Tata Consultancy Services (TCS), az IT-szolgáltatások, tanácsadás és üzleti megoldások globális vezetője stratégiai együttműködést jelentett be az AMD-vel. A partnerség célja, hogy a vállalatokat végigkísé
Mit tegyünk, ha meglátunk valakit egy befagyott tó jegén, vagy éppen szemtanúi vagyunk annak, hogy valaki alatt beszakadt a jég? A vasi katasztrófavédők elmondták.
A független képviselő bejegyzése szerint a családügyi államtitkár a saját, illetve a kormány marketingjére használta fel a minisztériumi dolgozók által vásárolt ajándékokat.
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül elfogták – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon. Azt írták, hogy csütörtökön 2 óra 44 perc körül a IX. kerületi Üllői úton egy autós elütött egy embert, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az
Baleset történt Jászberény közelében, egy a jászfényszarui Samsung-gyárba tartó munkásokat szállító busszal ütközött egy autó. A balesetben többen megsérültek, az autó sofőrje életét vesztette, mégis a mentők kiérkezése előtt vitte tovább dolgozni egy másik busz a Samsung-gyár felé a munkásokat, írja a 444.
Egyre több magyar tart attól, hogy nyugdíjas korára anyagi nehézségekkel kell szembenéznie, miközben sokaknak már most sem jut elegendő pénz az alapvető megélhetésre. Szakértők és jogvédők szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem biztosítja az idősek számára a tisztességes életszínvonalat.
A gyimesi fiatalok körében úgy terjed a kábítószer, mint egykor az alkohol az indiánok között. Az értékválság súlyos, de van remény – mondta Diószegi László a Demokratának.
Az első alkalommal 2023-ban megrendezett program Magyarország egyetlen, ilyen típusú versenye. Az esemény idén is a pálinkafesztivál kísérőrendezvénye lesz, ezzel is tovább erősítve a pálinka és a csokoládé különleges gasztronómiai kapcsolatát. Az elmúlt három évben közel 400 nevezett tétel érkezett hazai és határon túli kézműves csokoládéműhelyekt
Nem árulták el Rogánék, mennyiért hirdették a Tisza állítólagos adótervei elleni a kampánykonzultációt, de az kiderült, mennyiért nyomtatták a "kérdőíveket".
According to documents obtained by Direkt36, accommodation facilities featuring an underground garage, a hot tub, indoor and outdoor swimming pools, and a gym are being built on the outskirts of Felcsút. The project is also supported by the partly state-owned MBH Bank.
A Tisza Párt elnöke szerint "közpénzen valótlan információkat terjeszteni nem csak piti csalás, hanem hűtlen kezelés is". Szerinte a büntetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés lehet, de Orbánék akár 20 évet is kaphatnának.
A független képviselő szerint a minisztériumi dolgozóknak "kötelezően ajánlott" volt ajándékokat venniük nehéz sorsú, gyermekotthonban élő gyermekeknek. Az államtitkár pedig ezeket, mint "minisztériumi ajándékot" adta át.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszelben és Kijevben is kezdi mindenki elveszíteni a józan eszét, amikor csak az állami működésre Ukrajna kérne, az unió pedig adna 800 milliárd dollárt. A témában Orbán Viktor miniszterelnök is megnyilvánult a Facebookon.