2026. január 15. csütörtök

jan. 15
0:28
Párizsi olimpia: milliókba került az elnöki delegáció szállása (rtl.hu)
Éjszakánként 3 millió 850 ezer forintért szállt meg Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége Párizsban az Olimpia idején. A szállás nekik és a 15 fős delegációnak összesen 228 millió forint közpénzbe került. A számlákat a DK perelte ki a Külügyminisztériumtól. Az ellenzéki párt szerint ez rongyrázás. A köztársasági elnök hivatala azt közölte: a
jan. 15
0:32
Díjazzák az MCC által legjobbnak talált 100 gimnáziumot (Infostart)
Csütörtökön tartják a Várkert Bazárban azt az ünnepélyes gálát, amelyen Mathias Corvinus Collegium és az Oktatási Hivatal együttműködésében készített gimnáziumi rangsor első száz helyezettjét köszöntik. Az MCC gimnáziumi rangsor elkészítéséért felelős szakmai vezetője az InfoRádióban elmondta, hét különböző szakmai szempont alapján vizsgálták meg a
jan. 15
0:36
Anyácska: itt a NAV új jelszava (Infostart)
Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
jan. 15
0:40
Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor "a brüsszeli háborús terv ellen" (Infostart)
A "brüsszeli háborús terv" finanszírozása elleni petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
jan. 15
0:44
Megverték a szomszédot, aki panaszkodott a hangos zene miatt (Infostart)
Felfüggesztett szabadságvesztést kaptak: tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben döntött az Encsi Járásbíróság annak a két novajidrányi férfinak az ügyében, akik bántalmazták a hangos zene miatt panaszkodó szomszédjukat.
jan. 15
0:48
Nagy dologra készül a HUN-REN és az Óbudai Egyetem (Infostart)
Stratégiai megállapodást kötött a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az Óbudai Egyetem a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt kutatásfejlesztésről.
jan. 15
1:24
"Csak egy összegben!" – bepillantás Budapest legdrágább ingatlanaiba (rtl.hu)
Luxusvillák, milliárdos üzletek és nagy egók találkoznak az RTL+ Premium új fikciós realityjében. A Budapest Luxe bepillantást enged egy elit ingatlaniroda világába, ahol nincs helye hibának, és egyetlen eladás is tízmilliókat érhet.
jan. 15
3:48
Saját zsebből kell fizetni a szétfagyott vízórát, az elfolyt vizet is kiszámlázzák (ATV)
Így akadályozhatjuk meg a fagyásból eredő károkat, erre fontos odafigyelni.
jan. 15
4:18
Nagyon sunyin verték át a magyarokat – Bedurvult a hatóság: 28 milliós bírság lett belőle (ATV)
A Pest Vármegyei Főügyészséget arról értesítették, hogy az egyik hazai italgyártó cég koncentrátumából készült narancslé mintegy 30 százalékban nem narancsból, hanem úgynevezett C4-es növényekből származó anyagokat tartalmazott, ezért a hatóságok vizsgálatot indítottak.
jan. 15
5:06
Sasles és borozás – Hétvégi programajánló: különleges események január 15-18. között (Blikk)
Van még hó, de már olvadozik, ha nem síelni vagy szánkózni akarunk menni a hétvégén, vajon mit lehet csinálni? Hát, sasnapot látogatni, borkóstolókon barangolni, egy jó kis önismereti programon részt venni, benevezni egy siófoki mesekalandba – választék éppen van a január 15-18 közti időszakra. Alább mutatjuk is a legjobb lehetőségeket!
jan. 15
5:12
A dorogiak ünnepelték, a rendőrök viszont megbírságolták Pétert, mert hókotróvá alakította az Opeljét (Telex)
Napokig takarította a város és környéke utcáit, végül 300 kilométernyi hókotrás után megbüntették. A büntetés sokakat felháborított, és az eset tanulságai túlmutatnak a Komárom-Esztergom vármegyei iparváros határain.
jan. 15
5:18
Figyelmeztet a legfontosabb magyar bank (ATV)
Január végéig kapják meg a lakossági ügyfelek bankszámlájuk éves díjkimutatását a hitelintézetüktől. A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére idén először a bankok ebben a küldeményben figyelmeztetnek arra is, hogy a fogyasztók konkrét bankolási szokásai alapján létezhet kedvezőbb árazású számlacsomag, amelyre átszerződve évente akár több tízezer for
jan. 15
5:24
Nagy átalakítás a Balatonnál (Infostart)
Most először lehet képeken is látni, hogyan képzelik el Siófokon a Krúdy sétány jövőjét. A Balaton közeli sétány átalakítása nem egyszerű felújításnak ígérkezik, a tervek alapján a Sió-part ezen szakasza teljesen új szerepet kaphat.
jan. 15
5:36
Figyelmeztet a nyugdíjguru: ezt még mindig nem tudják elegen, pedig sok pénz múlik rajta (Infostart)
A több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyarnak különösen célszerű tisztában lennie a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós vagy egyezményes szabályaival - hívja fel a figyelmet heti hírlevelében Farkas András, "Nyugdíjguru".
jan. 15
6:18
Szolnokon már az árvízre készülnek, a polgármester elrendelte az előkészületeket (ATV)
Győrfi Mihály polgármester részleteket közölt, a homokzsákokat is felülvizsgálják.
jan. 15
6:24
Síntörés az egyik magyar fővonalon, lassabb vonatközlekedésre kell számítani (Infostart)
Csütörtök délelőtt lassabb közlekedésre kell számítani síntörés miatt csütörtök délelőtt lassabb közlekedésre kell számítani a Budapestet Győrrel összekötő vasútvonalon - közölte a Mávinform a honlapján.
jan. 15
6:36
Nem konzultál, petíciót indít a kormány (Menedzsment Fórum)
A "brüsszeli háborús terv" finanszírozása elleni petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
jan. 15
6:42
Nagy változás történt az április 12-ei választás előtt (Infostart)
Megújult a Nemzeti Választási Iroda internetes oldala, a www.valasztas.hu az április 12-ei választásra.
jan. 15
6:42
Mikor jön a tavasz 2026-ban? A csillagászati tavasz kezdete, a tavaszi nap-éj egyenlőség, a húsvét, az óraátállítás 2026-ban és a tavaszi szünet dátumai (Pénzcentrum)
A csillagászati tél 2025. december 21-én vette kezdetét a téli napforduló idején, azóta folyamatosan rövidülnek a nappalok. A csillagászati tavasz pedig a tavaszi nap-ép egyenlőség napját, március 20-át követően kezdődik 2026-ban is. A naptári tavaszt ugyan március 1-től számítjuk, a meteorológiai tavasz viszont csak akkor köszönt be, ha egy a több
jan. 15
6:42
Ungár Péter kiszáll a politikából, gyermekvédelmi dolgozó lenne (Telex)
Nem indul a 2026-os választáson, és teljesen felhagy a politikával az LMP-s országgyűlési képviselő, egyben az ellenzéki párt társelnöke.
jan. 15
6:48
Magyar Péter: Végképp összeomlott Orbán Viktor és a Fidesz teljes kampánya (ATV)
Magyar Péter bejelentette: a bíróság szóbeli ítéletében kimondta, hogy a novemberben lehozott, 600 oldalas TISZA-csomagnak mondott dokumentumnak semmi köze a TISZA Párthoz.
jan. 15
6:54
Hiába a mínuszok, nyitott ajtóval ment egy busz Kecskeméten (Blikk)
A több szempontból is kérdéses eset mellett a MÁV sem tudott elmenni. Vizsgálatot indított az ügyben. A buszsofőr nincs egyszerű helyzetben: eljárás is indult ellene, hogy tisztázódjon, miért döntött így.
jan. 15
7:06
Síntörés miatt 10 km/órás sebességkorlátozást vezettek be a győri vasútvonalon (Telex)
Lassabb közlekedéssel kell számolni Budapest és Győr között.
jan. 15
7:12
Több ezer Swarovski-kristályban tündököl a Magyarok Világszépe (Blikk)
Schrick Boglárka, a Magyarok Világszépe királynője turbófokozatra kapcsolt: minden erejével a nemzetközi szépségversenyre készült. A pusztaszabolcsi bombázó néhány óra múlva megérkezik Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világverseny felkészítő tábora várja.
jan. 15
7:12
Trump szerint értesítették, hogy véget ér az öldöklés Iránban, nem hajtják végre a kivégzéseket (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 15
7:12
444: Balesetezett a Samsung gyár dolgozóit szállító busz, de a dolgozókat még a mentők kiérkezése előtt bevitték a gyárba (Telex)
A Samsung szerint a hideg idő miatt nem akarták őket a helyszínen hagyni.
jan. 15
7:18
Ők kapnak idén további béremelést (ATV)
A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán kedden Lantos Csaba miniszter.
jan. 15
7:30
Megjelent egy új, veszélyes ragadozófaj Magyarországon (Infostart)
Magyarország északnyugati részén robbanásszerűen nő annak az idegenhonos ragadozónak a száma, ami komoly természetvédelmi aggodalmakat vet fel.
jan. 15
7:36
Síntörés miatt jelentős késésekre lehet számítani a győri vasútvonalon (SzMo)
A biztonság érdekében az érintett váltón 10 kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni, emiatt lassabb közlekedésre kell számítani a Budapestet Győrrel összekötő vasútvonalon.
jan. 15
7:48
M1 = 13, ennyi kilométeren van torlódás az autópályán (Infostart)
Nagy a torlódás az M1-es autópályán, baleset az M0-son, a budapesti bevezetőkön is egyre többen haladnak. Ez a csütörtök reggeli helyzet az utakon.
jan. 15
7:48
Ingyen tüzelőt oszt az állam a brutális hideg miatt: bárki megkaphatja, aki rászorul (Pénzcentrum)
A rendkívüli hidegre hivatkozva a kormány ingyenessé tette az állami tulajdonú tűzifa kiosztását, amelyet magánszemélyek és önkormányzatok is igénybe vehetnek.
jan. 15
8:06
Eltört a sín a győri fővonalon az extrém idő miatt – komoly késésekre kell számítani (ATV)
A győri fővonalon eltört a sín Tata térségében, ezért a MÁV dolgozói csütörtök délelőtt, a csúcsidőn kívül kezdték meg a probléma elhárítását. A csoport felhívta az utasok figyelmét arra, hogy a fagykár okozta javítási munkálatok miatt jelentős késésekkel kell számolni az érintett útvonalon.
jan. 15
8:06
Meghátrált Lázár minisztériuma – ez következhet a tüntető fuvarozók ügyében (HírTV)
Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és az Építési és Közlekedési Minisztérium között, új javaslat egy hónapon belül születhet. Mi történt? A korábban bejelentett útdíjemelések visszavonásáról, valamint újabb tárgyalásokról állapodott meg Lázár János minisztériuma a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetekkel, tudja a Világgazdaság. Az
jan. 15
8:06
Kiszáll a politikából Ungár Péter, gyerekvédelmi dolgozó lesz (SzMo)
Az LMP társelnöke már több mint egy éve önkénteskedik egy fővárosi intézményben. Döntésének szerinte semmi köze a nagy port kavart kegyelmi botrányhoz.
jan. 15
8:08
Sokan csak megszokásból isszák, pedig komoly hatása van a szívre a reggeli teának (HírTV)
Nagyon sok embernél a mindennapi rutin része a reggeli tea elfogyasztása, de jó tudni azt is, hogy milyen hatása van ennek.
jan. 15
8:10
Fontos értesítés érkezik, sokat spórolhatunk vele (HírTV)
Január végéig a lakossági ügyfelek megkapják éves bankszámladíj-összesítésüket, amelyben a bankok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére idén először felhívják a figyelmet az ügyfelek szokásaihoz igazított, kedvezőbb számlacsomagokra, amelyekre átszerződve akár évi több tízezer forint is megtakarítható – közölte a jegybank szerdán.
jan. 15
8:12
Venezuelában politikai fogoly a magyar roncskutató nő – Az édesanyja csomagjai tartják a lelket Zsuzsannában (Blikk)
Három helyett már csak két magyar állampolgár sínylődik börtönben Venezuelában, miután egy honfitársunkat szabadon engedték a hatóságok. Közülük talán Bossányi Zsuzsanna története a legnehezebben felfogható, aki a társaival háborús hajóroncsok után kutatott a venezuelai partoknál. Most politikai fogolyként kezelik.
jan. 15
8:12
Hivatalos – Hindrich Ottó 2030-ig a Legia Warsawa játékosa (HírTV)
A tehetséges hálóőr a 2029/2023-as szezon végéig szóló megállapodást írt alá.
jan. 15
8:14
Balesetezett a Samsung-gyár dolgozóit szállító busz, de a dolgozókat inkább továbbvitték (HírTV)
Később több embernek is orvosi ellátásra volt szüksége.
jan. 15
8:16
Halálra gázolt egy embert egy idős autós az Üllői úton, majd elhajtott (HírTV)
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a Police.hu oldalon. Azt írták
jan. 15
8:18
Tizedik éve főznek a római nélkülözőknek a kapuvári Ízvadászok: Lacit és a feleségét Leó pápa is megáldotta (Blikk)
Többszörös volt a túljelentkezés a magyarok szeretetfőzésére Rómában: a kapuvári Magyar László a feleségével és kis csapatával immáron tizedjére tömte meg a nélkülöző taljánok gyomrát, ráadásul nem is akármivel! A menü mindig magyaros: idén gulyásleves, csirkepaprikás és palacsinta került az asztalra.
jan. 15
8:18
Ungár Péter bejelentette: nem indul 2026-ban, felhagy a politikával (ATV)
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője, valamint a párt társelnöke a HVG-nek elmondta, hogy felhagy a politikai pályafutásával és nem indul a 2026-os választásokon.
jan. 15
8:18
Cseberből vederbe, panelból gyufásdobozba (HírTV)
Idén és jövőre sok ezer, zsebkendőnyi alapterületű lakás készül el Budapesten, elsősorban az Otthon Startban rejlő lehetőségekre és a kiemelt beruházások rendszerére alapozva. Milyen következményekkel jár a gyors és tömeges lakásépítés a piacon, és milyen hatása lesz a főváros jövőjére?
jan. 15
8:20
Összefogott két óriás, hogy rászabadítsák az AI-t a világra (HírTV)
Az AMD és a Tata bútorozott össze, kifejezetten azzal a céllal, hogy a vállalati-ipari-üzleti szektorban is minél gyorsabban elterjeden az AI. A Tata Consultancy Services (TCS), az IT-szolgáltatások, tanácsadás és üzleti megoldások globális vezetője stratégiai együttműködést jelentett be az AMD-vel. A partnerség célja, hogy a vállalatokat végigkísé
jan. 15
8:22
Visszatér Miskolcra a Quintessence díjátadó gálaestje (HírTV)
Ismét a vármegyeszékhely adhat otthont Magyarország legnagyobb pálinka- és párlatversenye díjátadójának február 14-én.
jan. 15
8:24
A drónok negyede célba ért: 21 találatot rögzítettek Ukrajnában az éjszaka (HírTV)
82 orosz drón támadta Ukrajnát, 21 célba ért. Lviv központjában, egy játszótéren is robbanás történt. Részletek a találatokról! ????????????
jan. 15
8:30
Ezt tegye, ha azt látja, hogy valaki alatt beszakadt egy befagyott tó (Infostart)
Mit tegyünk, ha meglátunk valakit egy befagyott tó jegén, vagy éppen szemtanúi vagyunk annak, hogy valaki alatt beszakadt a jég? A vasi katasztrófavédők elmondták.
jan. 15
8:30
Hadházy: Koncz Zsófia mások adományaival pózolva készített propagandavideót (444.hu)
A független képviselő bejegyzése szerint a családügyi államtitkár a saját, illetve a kormány marketingjére használta fel a minisztériumi dolgozók által vásárolt ajándékokat.
jan. 15
8:42
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba (Pénzcentrum)
Baleset történt Jászberény közelében, egy a jászfényszarui Samsung-gyárba tartó munkásokat szállító busszal ütközött egy autó. A balesetben többen megsérültek, az autó sofőrje életét vesztette, mégis a mentők kiérkezése előtt vitte tovább dolgozni egy másik busz a Samsung-gyár felé a munkásokat, írja a 444.
jan. 15
8:42
Az ukrán-magyar határszakaszon 3474-an léptek be Magyarországra (Demokrata)
A rendőrség 32 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Keresés