2026. október 5. hétfő

okt. 5
20:30
Két új pályázat is megjelent: a diákutakat és a külhoni magyar sajtót támogatja a kormány (ATV)
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium hétfői közleményében tudatta, hogy folytatják a Határtalanul! programot, amely pályázatot hirdetett a külhoni tanulmányi kirándulásokra, valamint a határon túli magyar nyelvű elektronikus sajtó támogatására.
okt. 5
20:30
Kinevezték a kormány új foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát (Telex)
Dudás Katalin az első Orbán-kormány idején főosztályvezető volt a Szociális és Családügyi Minisztériumban.
okt. 5
20:30
Gyula Tv Híradó 2026. 10. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: Jelentős érdeklődés mellett zajlott a városi idősek napi ünnepség. Az év nagymamája és az év nagypapája címet Murnyák Zsuzsa és Gácsi András kapta meg. A régi hagyományokat elevenítették fel a Máriás-háznál megrendezett szüreti mulatságon. A szombati eseményen átadták a K. Schriffert József-díjat, melyet idén Müller Jánosné vehetett át. Több
okt. 5
21:00
"Elfogadhatatlan" – Baka Andrásnál panaszolta be Magyar Pétert az Ász elnöke, aki a függetlenségük megsértéseként értékeli a kormányfő megnyilatkozásait (SzMo)
Windisch László hivatalos levélben kérte a köztársasági elnököt, hogy lépjen fel az ügyben, a független intézmények védelmében. A Számvevőszék elnöke szerint a miniszterelnök folyamatos bírálatai sértik az autonómiájukat.
okt. 5
21:36
Aggasztó a helyzet a Velencei-tónál, egyre nagyobb gondot okoz a vízhiány (ATV)
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közlése szerint hétfőn öt centiméter alá süllyedt a Velencei-tó vízállása.
okt. 5
21:42
Nyílt pályázaton keresik a Nemzeti Koncessziós Iroda vezetőjét (Demokrata)
A közlekedési és beruházási miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán közölte azt is, hogy a pályázatok beérkezésének határideje október 20.
okt. 5
21:48
Radnai Márk reagált Hankó Balázs imát kérő üzenetére: két miatyánk között a 17300 millió forintnyi közpénzzel is jó lenne elszámolni (SzMo)
A Tisza Párt alelnöke szerint a fohászok mellett a volt kulturális miniszternek a közpénzekkel is el kellene számolnia. Majd azt üzente, hogy "addig pedig imádkozzunk azért is, hogy minden egyes forint sorsa kiderüljön".

2026. október 6. kedd

okt. 6
0:12
Munkahelyén lett rosszul egy fiatal nő, hősies életmentés történt (Infostart)
A csákvári Gyémánt Gospel Kórus egyik tagja mentette meg egy fiatal édesanya életét a napokban. Dobai Judit szeptember 17-én munkahelyén, a bicskei Vincotech üzemében kezdte meg egy kollégája újraélesztését, miután a 31 éves, egygyermekes édesanya súlyos epilepsziás rohamot kapott, majd leállt a légzése és a keringése.
okt. 6
0:12
Így kedveskedett 40 követőjének Kapitány István (Blikk)
Személyes találkozóval és 40 adag kávéval hálálta meg Kapitány István, hogy Facebook-oldalának követőtábora átlépte a 400 ezres létszámot. A közvetlen hangulatú eseményről a politikus egy mosolygós szelfit is közzétett, amelyen a meghívottakkal teli tárgyalóterem látható. Posztjában hálásan megköszönte a rengeteg kommentet, egyúttal jelezte, hogy a
okt. 6
0:12
Windisch a köztársasági elnökhöz fordult, mert Magyar Péter nem tartja tiszteletben a Számvevőszék függetlenségét (444.hu)
Az ÁSZ elnöke szerint a miniszterelnök támadásai már túlmutatnak a politikai vitán, és a fékek és ellensúlyok rendszerét veszélyeztetik.
okt. 6
0:12
Videón, ahogy egy nő letöri a húszmilliós BMW visszapillantó tükrét (rtl.hu)
Az autó tulajdonosa adta át az RTL Híradónak a biztonsági kamera felvételeit. Ezen azt látta, hogy a nő a visszapillantó letörése után továbbment, majd egy másik parkoló autóba is belerúgott. A férfi szerint a BMW-ben legalább félmillió forintos kár keletkezett. Egy biztosítási szakértő az RTL Híradónak azt mondta: a kötelező biztosítás a rongálási
okt. 6
0:12
Orbán Anita arról posztolt az ukrán–magyar NL-meccs előtt, hogy elítéli magyar állampolgárok listázását (Telex)
A külügyminiszter arra utalt ezzel, hogy Kerkez Milos és Hidvéghi Balázs is felkerült egy homályos hátterű oldalra, ami "Ukrajna ellenségei"-t listázza.
okt. 6
0:12
2026.10.06. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Próbáljunk meg megvalósítani mindent, amit kér tőlünk Isten!
okt. 6
0:12
Vilmos herceg CD-ket árult (146.hu)
Vilmos herceg egy walesi látogatása során árulta el, hogy fiatalkorában meglehetősen szokatlan módon keresett egy kis pénzt: CD-ket árult egy bolhapiacon. A történetre nem is...
okt. 6
0:16
Áfacsökkentést, több közlekedési támogatást kérnek a megyei jogú városok (Infostart)
A Megyei Jogú Városok Szövetsége több konkrét javaslatot is megfogalmazott a kormány számára az önkormányzatok finanszírozásáról és jövőbeni feladatairól – írta közösségi oldalán Cser-Palkovics András.
okt. 6
0:16
Meghalt gróf nagykárolyi Károlyi László (Blikk)
Kilencvenöt éves korában elhunyt gróf nagykárolyi Károlyi László, a fóti Károlyiak Magyarországon élő egyenes ági leszármazottja. A gyászhírt a Füzérradványi Károlyi-kastély, valamint Fót Város Önkormányzata közölte a közösségi oldalán.
okt. 6
0:16
Elkésve perelt az ÁSZ, ezért megszüntették a Biró Ferenc eltávolításáért indított pert (444.hu)
Az Integritás Hatóság elnöke szerint Windisch "a bukott hatalom egyik utolsó embere".
okt. 6
0:16
Videón, ahogy megtalálják a Pilisben eltévedt idős asszonyt – énekléssel is segítette megmentőit (rtl.hu)
Drónt, quadot, zseb- és fejlámpákat is bevetettek az éjszakai keresésben. Az RTL Híradó értesülései szerint az idős házaspár azon veszett össze, melyik út a rövidebb, ezért különváltak, a nő pedig eltévedt az erdőben. A Barlangi Mentőszolgálat ügyeletese az RTL Híradónak azt mondta: az asszony énekléssel is próbált segíteni, hogy könnyebben megtalá
okt. 6
0:16
Június óta létező szabályozás miatt nem engedték be a Partizán tudósítóit a Parlamentbe (Telex)
Az Országgyűlés sajtóirodája azt írta, meg kell felelni az összes feltételnek, és azt is állítja, hogy a belépőt többszöri felszólítás után vonják csak meg.
okt. 6
0:16
Két ország is csapatokat küld Szaúd-Arábiába (146.hu)
Törökország és Pakisztán segíteni fog Szaúd-Arábiának a húszi fegyveresek támadásainak elhárításában, és megígérte, hogy azonnal csapatokat telepít a Királyságba. Ezt az RBC-Ukrajna jelentette az Al-Arabiya...
okt. 6
0:20
Magasabb lehet a költségvetés hiánya az elemző szerint, aki az RRF-hitelről is beszélt (Infostart)
Javuló költségvetés vagy súlyos hiány? Szeptemberben 92,8 milliárd forint volt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya a Pénzügyminisztérium adatai szerint. A számokból az is látszik, hogy a szeptemberi hiány kedvezőbb a tavalyinál, viszont a kilenc havi hiány még mindig meghaladja az 5200 milliárd
okt. 6
0:20
Hidvéghi Balázs is felkerült az "Ukrajna ellenségei" listára (Blikk)
A Fidesz diplomáciai lépéseket vár Orbán Anitától és Magyar Pétertől, miután Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő Kerkez Milos labdarúgó után szintén felkerült az Mirotvorec (Béketeremtő) nevű honlapra, amely "Ukrajna ellenségeit" mutatja be. Az ellenzéki párt hétfőn kiadott közleményében felszólította a miniszterelnököt és a külügymini
okt. 6
0:20
RTL: 281 millió forint állami támogatást kapott egyetlen munkahely megtartására a Komonczi Zsolthoz köthető cég (rtl.hu)
Munkahelyek megvédésével indokolta a kormány a Covid-járvány idején elindított versenyképességi támogatási programot. Az RTL Híradó most kiderítette, hogy ebből 281 millió forint jutott a Komonczi Zsolthoz köthető Cafe Mistralnak, amely egyetlen dolgozó megtartását vállalta. A támogatási adatok szerint más vállalkozás ugyanekkora összeg mellett töb
okt. 6
0:20
Késve indítványozta az Integritás Hatóság elnökének eltávolítását az ÁSZ (Telex)
Az ÁSZ azért akarta megszüntetni Biró Ferenc Pál jogviszonyát, mert hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítás elkövetésével vádolják.
okt. 6
0:20
Egy orvos elemezte Christa Pike kudarcba fulladt kivégzését (146.hu)
A Christa Pike sikertelen kivégzését elemző orvos szerint nagy valószínűséggel az intravénás kanül hibás elhelyezése vezetett ahhoz, hogy a halálos szer nem a megfelelő módon...
okt. 6
0:24
Négy centis vízálláson a Velencei-tó, kissé sós lett a víz íze (Infostart)
Öt centiméter alá süllyedt a Velencei-tó agárdi vízmércén mért vízállása, hétfő reggel a vízmérce 4 centimétert mutatott – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
okt. 6
0:24
Hankó Balázs üzent a börtönből: ezt kéri az emberektől (Blikk)
A gödöllői kastélykápolna előtt tartottak a hétvégén békés kiállást Hankó Balázs mellett a politikus szimpatizánsai. Az eseményen jelen volt Hankóné Hrágyel Zsuzsanna, az előző kormány kulturális és innovációs miniszterének felesége is, aki a Hír Tv-nek beszélt arról, hogy a családja meglátogatta a börtönben a férjét, akinek a letartóztatását a múl
okt. 6
0:24
Volt-e köze a BYD állami támogatásának a karrierdöntéséhez? – Szijjártó Péter nem válaszolt az RTL Híradó kérdésére (rtl.hu)
Nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva hallgatta meg Szijjártó Pétert a parlament illetékes bizottsága, miután a volt külügyminiszter a kínai BYD egyik nemzetközi vezetője lett. A cég Szijjártó minisztersége alatt 70 milliárd forint állami támogatást kapott magyarországi beruházásához. Egy tiszás képviselő szerint Szijjártó a zárt ülésen a karrierv
okt. 6
0:24
Trump készen áll a harmadik ciklusra? (146.hu)
Donald Trump harmadik elnöki ciklusának lehetősége ismét téma lett az Egyesült Államokban, miután Dmitri Mehlhorn ügyvéd és demokrata politikai stratéga azt állította, hogy szerinte a...
okt. 6
0:28
Új dalokkal muzsikál majd a margitszigeti szökőkút, a hónap közepéig lehet szavazni (Infostart)
Október 15-ig lehet szavazni arra, hogy tavasztól milyen dalok szerepeljenek a Margitsziget déli csücskében álló zenélő szökőkút műsorában – írták a fővárosi önkormányzat portálján.
okt. 6
0:28
Mészáros Lőrinc cégei milliárdokkal támogatták a Megafont, Magyar Péter tiltott kampányfinanszírozásról beszél (rtl.hu)
A Direkt36 által megszerzett dokumentumok szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségei mintegy 4,5 milliárd forinttal támogatták a Megafont. Az RTL Híradó kiszúrta: mára szinte teljesen eltűntek az egykor a Fidesz kampányát segítő cégek. Irodáikat is felszámolták, és szinte mindenkit kirúgtak. A Megafonnál a választáskor még 72-en, ma már csak 3-an dolgoz
okt. 6
0:32
Folytatódik a Határtalanul! program (Infostart)
Folytatódik a külhoni tanulmányi kirándulásokat támogató Határtalanul! program, és a határon túli magyar nyelvű elektronikus sajtó támogatására is elérhető egy pályázat – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
okt. 6
0:32
Fideszes győzelem Nagykátán, független siker Budaörsön az időközi önkormányzati választáson (rtl.hu)
A Tisza vereségeként értékelték fideszes politikusok a nagykátai időközi választás eredményét. Krámli József azonban az RTL Híradónak azt mondta: bár Tisza-sziget-tag, semmilyen támogatást nem kapott a párttól. Budaörs független győztese is arról beszélt, hogy nem volt kapcsolata a Tisza Párttal. Az RTL Híradónak nyilatkozó politológus szerint az i
okt. 6
0:36
Csendes Olivér: új országimázst építünk és megújítjuk a turisztikai szektor támogatását (Infostart)
Történelmi lehetőség áll a turisztikai ágazat előtt – mondta Csendes Olivér, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.
okt. 6
0:40
Világ az óriásplakátok után – Tiszta szabályokat követel a Reklámszövetség a közterületi helyzettel kapcsolatban (Infostart)
A közterületi reklámpiac működése hónapokkal előre tervezett kampányokra, éves keretszerződésekre és hosszabb távú kapacitáslekötésekre épül. Októberben már folyik a következő év tervezése. A reklámszabályozási reformot Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter májusban jelentette be, a közterületi reklámozás szabályait átalakító törvényt jú
okt. 6
0:44
Bejelentették az új, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt (Infostart)
Dudás Katalin lett a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár – jelentette be a szociális és családügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán. Kátai-Németh Vilmos közölte: Dudás Katalin hétfőtől tölti be a tisztséget.
okt. 6
0:48
A külügyminiszter elítéli Kerkez Milos és Hidvéghi Balázs megbélyegzését, listázását (Infostart)
Orbán Anita külügyminiszter elítéli Kerkez Milos, a magyar labdarúgó-válogatott védőjátékosának és Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselőnek a megbélyegzését, listázását és fenyegetését.
okt. 6
4:18
Mindenkit figyelmeztet a hatóság: azonnal csukja be az ajtót, ha ezzel a szöveggel csengetnek (ATV)
Új tévécsatornára és kamu ellenőrzésekre hivatkozva csalók jutnak be a lakásokba, majd tízezreket gombolnak le az áldozatokról. A hatóság riasztást adott ki.
okt. 6
4:48
Most ön is beleszólhat, milyen dalok szóljanak Budapest egyik legnépszerűbb látványosságánál (ATV)
Október 15-ig lehet szavazni arra, hogy tavasztól milyen dalok szerepeljenek a Margitsziget déli csücskében álló zenélő szökőkút műsorában.
okt. 6
5:18
Magyarországra érkezik az egyik legnagyobb ázsiai diszkontlánc – itt nyitja első üzletét (ATV)
Új diszkontlánc nyitja meg első magyarországi üzletét a budapesti KÖKI Terminál bevásárlóközpontban.
okt. 6
5:42
Arattak a rendőrök a sebességméréssel ezen a balatoni szakaszon (Infostart)
Nyolc óra alatt 51 gépjárművezetővel szemben intézkedtek gyorshajtás miatt a rendőrök Siófokon és vonzáskörzetében.
okt. 6
5:48
Megszólalt a nyugdíjguru: ennyit ér valójában a nyugdíjemelés (ATV)
2027 januárjától jelentősen emelkedik a nyugdíjminimum, és külön korrekciót kaphatnak az alacsony járulékból élők is.
okt. 6
6:00
Vigyázat, medve! Két településnél is felbukkant (Infostart)
Óvatosságot kér a szabolcsi Szatmárcseke önkormányzata.
okt. 6
6:18
Biznisznek sem rossz egyházi misszió: százmilliók kötnek ki az elnök cégeinél (Telex)
Több százmillióért tartott képzéseket a baptista szervezetnél az elnök egyik cége, egy másik pedig a misszió konyhájának szállít. Mile Ferenc szerint ez hatékony, szükséges és nem összeférhetetlen.
okt. 6
6:24
A rendőrség is nyomozni kezdett ezek miatt a közlekedési táblák miatt (Infostart)
Furcsa jelenségre lettek figyelmesek Tunyogmatolcs lakói: valakik az éj leple alatt kicserélgették a közlekedési táblákat – a polgármester szerint akár tragédiával is végződhetett volna a csíny, a rendőrség is nyomoz.
okt. 6
6:48
Kiderült, miért nem engedték be a Partizánt hétfőn a Parlamentbe (SzMo)
A parlamenti sajtóiroda tájékoztatása alapján a beléptetést a júniusban hatályba lépett házelnöki rendelkezés alapján tagadták meg. Ennek szigorú értelmezése szerint a videós csatorna nem felel meg a feltételeknek.
okt. 6
7:00
A köztársasági elnöknek írt levélben ítélte el Magyar Péter szavait az ÁSZ-elnök (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) függetlenségének megsértéseként értékeli a sorozatossá vált, tevékenységére vonatkozó megalapozatlan miniszterelnöki kijelentéseket, ezért az ÁSZ elnöke hétfőn levélben fordult az államszervezet demokratikus működése felett őrködni hivatott köztársasági elnökhöz – olvasható az ÁSZ közleményében
okt. 6
7:00
6,5 millió egy éjszakára, üresen repülő, 246 millióért bérelt magángép: így utazott Szijjártó Péter az elmúlt 4 évben (SzMo)
A 24.hu közadatigényléséből derültek ki a volt külügyminiszter 2022 és 2026 közötti útjainak részletes adatai. Szijjártó négy év alatt 96 országban járt, többször utazott Oroszországba, mint Németországba, szállásai pedig átlagosan 579 ezer forintba kerültek.
okt. 6
7:06
Barcelonában ragadtak a Wizz Air utasai, panaszt tettek (Blikk)
Több utas is nehéz helyzetbe került Barcelonában, miután a Wizz Air törölte a szombat esti járatát egy vihar miatt, és a hétfő délelőtti járat sem indult el. Az érintettek legkorábban szerdán tudnak hazarepülni, miközben sokan arra panaszkodtak, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást vagy segítséget a légitársaságtól. A Wizz Air szerint a járattör
okt. 6
7:12
Kész, ennyi volt a kellemes ősznek? Durva fordulat érkezik, már a napját is tudni (Pénzcentrum)
Kedden ismét sok napsütésre és 22-26 fokos délutáni hőmérsékletre számíthatunk Magyarországon, miközben esőnek alig van esélye. A reggel azonban már jóval hűvösebb lesz, a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is előfordulhat.

Keresés