A Tranzit Food nevű cég gyártelepen csaptak fel a lángok. Sérültek nincsenek, de határérték feletti az egészségre veszélyes anyag koncentrátuma a levegőben.
A Cimbora együttes mutatott be kalocsai táncokat – ez volt az első produkció péntek este, a művelődési központban megrendezett évzáró gálán. Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakának programján számos olyan előadást láthatott a közönség, melyek jellemzően nem egy, hanem több díjat érdemeltek ki a mögöttünk lévő hónapokban. Elism
A szigeti legendárium szerint 1877 egyik fülledt nyári délutánján egy idős, betegeskedő, jellegzetes harcsabajuszt viselő úr ült a Margitsziget lombjai alatt, és elmélyülten írt a noteszébe. Ő volt Arany János, a nemzet koszorús költője, aki éppen papírra vetette azóta ismerté vált, A tölgyek alatt című versét, amelyben arról merengett, milyen jó i
Több száz vár és kastély, régi formájukat többé-kevésbé őrző polgárvárosok, hangulatos kocsmák és még mindig olcsó sörök. Hiába kis ország Szlovákia, rengeteg felfedeznivalót rejteget. Szarka Károly cikke.
Sulyok Tamás szerint Magyar Péter azzal, hogy lemondásra szólította fel, és jogi eszközökkel történő eltávolítását is kilátásba helyezte, lényegében kizárta az önkéntes távozás opcióját.
A műemléki védettségű, szegedi Ungár–Mayer-palota lakói évek óta panaszkodnak az égett olaj szagára, a hajnali áruszállítások zajára és a gyorsétterem gépészeti berendezéseire. A felek már a bíróságot is megjárták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint június 10-én 10 óra 40 perc körül a rendőrök az Andrássy úton akartak megállítani egy autóst a buszsáv szabálytalan használata miatt. A jármű vezetője azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem gázt adott és menekülni kezdett, miközben újabb közlekedési jogsértéseket követett el.
Nem hagyja annyiban, képtelen elfogadni a fiatal tatabányai édesanya, hogy a kisbabája halála ügyében a rendőrség részéről kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a kórház semmiben nem hibázott. Varga Dorka a végsőkig harcol azért, hogy kiderüljön az igazság és a megválaszolatlan kérdések végére is megnyugtató módon pont kerüljön.
Az Egyesült Államok légicsapásokat hajtott végre iráni katonai célpontok ellen, miután egy amerikai Apache harci helikopter lezuhant a Hormuzi-szoros térségében. Washington szerint a helikoptert egy iráni drón semmisítette meg, bár a két pilóta sértetlenül megmenekült. Donald Trump amerikai elnök gyors válaszcsapást rendelt el, amelyet a Pentagon ö
Csütörtök délután kezdődnek az Ünnepi Könyvhét programjai Gyulán. A fürdővárosban idén sok eseménnyel várják a kultúra iránt érdeklődőket. A programsorozat 16:45-kor a Kossuth téren a NA-KO-MA Banda csalogató térzenéjével kezdődik, ezt követően pedig fél 6-tól Görgényi Ernő polgármester és Visky András nyitja meg a rendezvényt. A Kossuth-díjas író
A nyári utazásukat tervező magyarok számára az elmúlt hónapok forinterősödése komoly megtakarítást hozott, ám a kérdés továbbra is adott: érdemes-e még várni az euróvásárlással? A Pénzcentrum által megkérdezett banki elemzők szerint a forint idei látványos erősödésének nagy része már lezajlott, ezért a jelenlegi, 350-355 forint közötti árfolyamszin
Szülők, tanárok, diákok hónapokon át közösen dolgoztak azért, hogy az iskolai zaklatást visszaszorítsák négy budai iskolában. A NEM OKÉ projektje szeptembertől még több iskola bevonásával folytatódik.
Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézkedések és az egyetemi autonómia visszaadása van benne – nem volt szó se migrációról, se Ukrajnáról, se genderről és más ideológiai kérdése
Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek - jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán. Ennek része volt a vagyonnyilatkozati rendszer átalakítása is, amiről szerdán írt a miniszterelnök.
Már most nyáron. Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van jelenleg valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák.
A magyar vasúthálózat állapotáról és a szükséges fejlesztésekről írt a közösségi oldalán Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter szerint miközben Európa számos országában már 160 km/óránál gyorsabb vasútvonalakat építenek vagy terveznek, Magyarországon az elmúlt években még a meglévő pályák állapotának megőrzésére sem jutott elegendő fo
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
Higgadtság, türelem és hűvös vérmérséklet kell ahhoz, hogy a Fidesz túlélje a Tisza Párt "közjogi tatárjárását" – fogalmazott Navracsics Tibor egy podcast interjúban. A volt miniszter megújuló elnökséget vár a szombati Fidesz-kongresszustól és akár azt is, hogy utalások legyenek a visszatérésre a polgári értékekhez
A tavalyi huszonöt után idén rekordszámú, huszonhét egyesület, köztük három külföldi; szlovák, lengyel és román csapat részvételével zajlik majd a Gyulai Végvári Napok. Minden évben próbálnak valamilyen újítással készülni a látogatók számára, ez idén sem lesz másként – árulta el Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Művelődési Központ ügyvezető igazgatój
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.
Magyar Péter miniszterelnök Pósfai Gábor belügyminiszter előterjesztésére Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.
Brüsszelben újságírókkal találkozott Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, a következő uniós költségvetés egyik árnyék-jelentéstevője. Az InfoRádió tudósítója is ott járt.
Rendőröknek hajtott egy autós a Budai Várnegyedben, a rendőrök elfogták az ámokfutót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.
Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz – közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmisz
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a "nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne".
A kormány javaslata szerint forintra pontosan kell feltüntetni a jövedelmeket, és az ingatlanok árát is kötelező lesz beírni. Az Integritás Hatóság fogja ellenőrizni a nyilatkozatokat, és az állásával játszik, aki szándékosan rosszul tölti ki azt. Orbán Viktor a jövőben sem ússza meg ezt a kötelezettséget, és a leköszönt kormány többi tagjának is m