Hírarchívum - Belföld - 2026 július 23.

2026. július 23. csütörtök

júl. 23
7:12
Vége lehet a keszthelyi kutyás strandnak (Infostart)
Keszthely felfüggeszti a tagságát a Balatoni Szövetségben, a kutyás strand üzemeltetőjével kötött szerződést pedig felbontja – ezekről is vitázott szerdán a város képviselő-testülete.
júl. 23
7:12
Megérkezik a fordulat az időjárásban: ezt tartogatja a csütörtök Magyarországon (Pénzcentrum)
Csütörtökön változékonyabb arcát mutatja az időjárás. Észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és többfelé számítani kell záporokra, zivatarokra is, miközben az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik. A hőmérséklet ugyanakkor továbbra is kellemes nyári tartományban alakul, délután jellemzően 23 és 29 Celsius-fok közötti maximumokr
júl. 23
7:18
Nyomozók a Fidesznél: részleteket árult el a rendőrségi szakértő (ATV)
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban, majd lefoglalták a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Az ATV Start vendége Réti László korábbi nyomozó, rendőrségi szakértő volt, aki részletesen elmagyarázta, hogyan zajlik egy ilyen informatikai lefoglalás. Orbán Viktor
júl. 23
7:30
Már ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a gyermekvédelmi ellátórendszerbe (Telex)
Már zajlanak az előkészítő egyeztetések, szakmai koncepciót véleményeznek.
júl. 23
7:36
Kormányszóvivői tájékoztató ebédre! (Infostart)
A szerdai kormányülés döntéseit maga a miniszterelnök ismerteti kevéssel dél után. Tartson velünk, nem marad le semmiről!
júl. 23
7:36
444: 150 millió forint közpénzt kapott a Pócs János farmjára bejegyzett egyesület, olyan koncerteket is elszámoltak, amiket az előadók szerint meg sem tartottak (SzMo)
A Jász Nemzet Egyesület nevű civil szervezet jelentős állami támogatásokat kapott, miközben a Fidesz-képviselő családi birtokára van bejegyezve. A pénz többek között a Városi Civil Alapból és a Nemzeti Kulturális Alaptól érkezett.
júl. 23
7:36
444: 150 millió forint közpénzt kapott a Pócs Jánoshoz köthető civil szervezet, de az elszámolásaiban vannak furcsaságok (Telex)
Például az egyik rendezvényükön nem is léptek fel a beszámolóban feltüntetett előadók, sőt, nem is tudtak a fellépésről.
júl. 23
7:48
Lángoló napelemes tető Soroksáron (Infostart)
A tűzről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, a térség tiszás országgyűlési képviselője is írt Facebook-oldalán szerda este, jelezve, hogy Soroksáron a BILK Ipari Parkban gyulladt ki egy raktárépület teteje.
júl. 23
7:48
Már ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a büntetés-végrehajtástól a gyerekvédelemhez (444.hu)
Gyurkó Szilvia azt mondta, a javítóintézetek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartása alá kerülnek, ahol korábban is voltak, de nem ugyanaz a működés folytatódik.
júl. 23
7:48
A kórházban a pelenkáját többszöri kérésünk ellenére is csak órákkal később cserélték ki (Telex)
Nagy port kavart egy ismert pszichiáter nyilvános Facebook-posztja, amiben egy budapesti kórházban szerzett negatív tapasztalatait osztotta meg. De vajon hogy lehet, hogy ugyanez a beteg egy másik kórházban rendes ellátást kapott? A nővérek nincsenek könnyű helyzetben, de a megfelelő kommunikáció nem csak pénzkérdés, sok múlik a helyi szervezeti ku
júl. 23
7:54
150 millió forint közpénzt kapott a Pócs János farmjára bejegyzett egyesület, de sok a furcsa részlet (Blikk)
A 2021-ben alapított Jász Nemzet Egyesület papíron a hagyományőrzést, a környezetvédelmet és a hátrányos helyzetűek segítését tűzte ki célul, honlapja vagy közösségi oldala még sincs. Bejegyzett székhelye a fideszes parlamenti képviselő, Pócs János családjának birtokán található. A szervezet a megalakulása óta feltűnően sikeresen szerepel a kormány
júl. 23
8:00
Két képviselő kilépett, megszűnt az óbudai Fidesz-frakció (Telex)
Kozma János és Malinás Sándor képviselők szerdán jelentették be, hogy kilépnek a frakcióból – közölte Kiss László, Óbuda polgármestere.
júl. 23
8:06
Átmenetileg nem lehet elszórni a hamvakat a Tiszán, annyira alacsony a vízszint (Telex)
A vízügyi szakemberek folyamatosan monitorozzák a folyó paramétereit.
júl. 23
8:18
Egy éve keresi az eltűnt kutyáját Kitti – Látta valaki Lunát? Segítsen ön is! (Blikk)
Majdhogynem napra pontosan egy évvel ezelőtt tűnt el Kittiék kertjéből Luna kutya, de a gazdája még mindig nem adta fel a reményt. A gyanú szerint valaki elvihette az ebet, és bár Kittiék minden követ megmozgattak, egyelőre nem jutottak a négylábú nyomára.
júl. 23
8:18
Fideszeseket is megkérdeztek a vagyonvisszaszerzésről, meglepő eredmény született (ATV)
A magyarok 78 százaléka támogatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását, 95 százalékuk arról is hallott, hogy a Tisza-kormány több lépésben kezdte el módosítani az Alaptörvényt.
júl. 23
8:24
Megbüntetik a Magyar Pétert leköpő férfit? Volt, aki feljelentést tett (Blikk)
Tegnap egy vasútfejlesztésről szóló sajtótájékoztatóra menet a miniszterelnök, akit élő adásban egy férfi leköpte. Magyar Péter ugyan nem kíván feljelentést tenni, de Tényi István tanár, magyar közéleti szereplő, aki több, közérdeklődésre számot tartó ügyben tett már feljelentést ,vagy épp közérdekű bejelentést különböző hatóságokhoz az elmúlt évek
júl. 23
8:24
Megszűnt az óbudai Fidesz-frakció (444.hu)
Ketten kiléptek.
júl. 23
8:36
Mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit, 26 milliárd forint könnyen mozgósítható pénz lehet a vállalatoknál (SzMo)
Magyar Péterék megbízásából két nagy nemzetközi tanácsadócég vizsgálja Balásy Gyula cégeit, miután a kormány visszakozott a korábbi elutasítástól. Az állami átvételről szóló döntés augusztus elején születhet meg.
júl. 23
8:42
Óriási tűzvész egy fővárosi ipari parkban: még a magyar miniszter is azonnal megszólalt a katasztrófáról (Pénzcentrum)
Háromezer négyzetméteren gyulladtak ki a napelemek szerda este egy soroksári raktárépület tetején, a lángokat a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók nagy erőkkel fékezték meg.
júl. 23
8:48
Toroczkai: nem engedik a Tisza képviselői, amit Magyar Péter elvárna tőle (ATV)
Toroczkai úgy véli, a Tisza támadásokkal kívánja gyengíteni a pozícióját, korlátozni a jogkörét.
júl. 23
8:48
Visszafordítják az Orbán-kormány döntéseit: Ősztől kerülnek vissza a javítóintézetek a gyermekvédelemhez (SzMo)
A kormány visszahelyezi a javítóintézeteket a gyermekvédelmi rendszer felügyelete alá, ezzel felülírva az előző kabinet döntését. A Tökölön közel 4 milliárd forintból felépített, de soha meg nem nyitott központi intézményt börtönné alakítják át.
júl. 23
9:06
Kritizálta a kormányt és a fővárost a Magyar Kerékpárosklub elnöke a közlekedési fejlesztések miatt (Blikk)
Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv bejelentése kapcsán nehezményezte, hogy "most egy metróhosszabbítás kerül be a kerékpáros főhálózat kiépítése elé". Úgy véli, az autós és a közösségi közlekedésre az elmúlt 15 évben elköltött pénz töredékéből is ki lehetett volna építeni a teljes biciklis főhálózatot.
júl. 23
9:08
Olyan alacsony a Duna vízállása, hogy már a szállodahajók sem járnak: ezrével maradnak le a turisták a programokról (Blikk)
Komoly fennakadásokat okoz a rekordalacsony dunai vízállás: több szállodahajó el sem indul a németországi Passauból, mások pedig napok óta vesztegelnek a folyón. Emiatt turisták ezrei nem jutnak el a lefoglalt programokra.
júl. 23
9:30
A javítóintézetek visszakerülnek a gyermekvédelem alá, már zajlik a folyamat (Infostart)
Gyurkó Szilvia államtitkár szerint nem olyan lesz a működés, mint régen, komoly tanulságai vannak a múltnak és a bv alatti időszaknak is. Folyamatosak az egyeztetések a tárcák és a büntetésvégrehajtás között, és zajlik a jogi háttér megteremtése is.
júl. 23
9:36
Meglepő név kering egy árulkodó poszt után: ő lehet Sulyok Tamás utódja? (ATV)
Egyelőre nincs hivatalos államfőjelöltje a Tisza Pártnak, a sajtóban azonban egyre több név merül fel Sulyok Tamás lehetséges utódjaként. Az egyik legtöbbet emlegetett jelölt a kegyelmi ügyet kirobbantó Fülöp Botond ügyvéd, miután Magyar Péter a vele folytatott találkozójáról posztolt a közösségi médiában.
júl. 23
9:42
Kiderült, vállalná-e a köztársasági elnöki posztot a volt külügyminiszter (Blikk)
Az Antall- és a Boross-kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza megtisztelőnek találja, hogy az ő neve is felvetődött az elmúlt hetekben potenciális köztársasági elnökként, ám több okból is elvetette ezt a lehetőséget. A korábbi MDF-es politikus elmondta, szerinte milyen szempontoknak kell megfelelnie a következő államfőnek, hangsúlyozva: nem támo
júl. 23
9:42
Bejelentés: heteken belül áfamentes lesz a vényköteles gyógyszer (Infostart)
A miniszterelnök tett erről bejelentést a Facebookon.
júl. 23
9:42
Becsületsértési ügy lehet Magyar Péter leköpéséből, már az ügyészségnél az eset (SzMo)
Tényi István tett bejelentést a Nyugati pályaudvaron történt incidens miatt, miután a miniszterelnök közölte, hogy ő nem fog. A rendőrség az ügyet becsületsértés gyanújával már továbbította is az ügyészségnek.
júl. 23
9:42
Eladó Magyar Péter és Varga Judit egykori közös háza Balatonhenyén (Telex)
Válásukkor a ház Varga Judithoz került.
júl. 23
9:48
Szeptember 1-jétől áfamentessé teszi a kormány a vényköteles gyógyszereket (444.hu)
A Tisza egyik kampányígérete volt a gyógyszerek áfájának eltörlése.
júl. 23
9:48
Becsületsértési ügy lehet Magyar Péter leköpéséből, már az ügyészségnél az eset (SzMo)
Tényi István tett bejelentést a Nyugati pályaudvaron történt incidens miatt, miután a miniszterelnök közölte, hogy ő nem fog. A rendőrség az ügyet becsületsértés gyanújával már továbbította is az ügyészségnek.
júl. 23
9:48
Szeptembertől áfamentesen lehet megvenni a vényköteles gyógyszereket (Telex)
Magyar Péter a Facebook-oldalán jelentette be.
júl. 23
9:50
Magyar Péter: Szeptember 1-től áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek (SzMo)
A miniszterelnök bejelentette, hogy ősztől változásra lehet számítani a patikákban. A kormány döntése szerint a vényköteles gyógyszereket ezentúl nem terheli az 5 százalék áfa.
júl. 23
9:54
Újragondolná a kormány a Gondosóra programot (Infostart)
A Gondosóra program eredményeinek megvizsgálása után annak fejlesztése is felmerülhet, a párhuzamosságok megszüntetésével – mondta el az InfoRádióban Bódy Éva szociális igazgatásért, a szociális szolgáltatásokért és az idősügyért felelős helyettes államtitkár.
júl. 23
9:54
Magyar Péter: "Szeptember 1-jétől áfamentessé tesszük a vényköteles gyógyszereket" (Blikk)
Magyar Péter miniszterelnök már a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztató előtt megerősítette, hogy az áfacsökkentést érintő, fontos döntés született a legutóbbi kormányülésen. A bejelentés a vényköteles gyógyszerek áfáját érinti.
júl. 23
10:00
Óriási fordulat Balásy Gyula ügyében (ATV)
Az állam mégis átveheti Balásy Gyula cégeit, amennyiben a jelenleg is zajló átvilágítás kedvező megállapításra jut a vállalatokkal kapcsolatban.
júl. 23
10:06
Eladó Varga Judit és Magyar Péter korábbi, közös balatoni nyaralója – Ennyiért árulják a csodás ingatlant (Blikk)
299 millió forintért keresi új gazdáját Varga Judit és Magyar Péter korábbi, közös balatonhenyei nyaralója. Az ingatlan a válás után a volt igazságügyi miniszterhez került, ám most úgy tűnik, ő sem itt tervezi a jövőjét. A nyaraló korábban a Szép Házak magazin címlapján is szerepelt.
júl. 23
10:06
Vége a Fidesz-frakciónak a III. kerületben (Infostart)
Kilépések miatt a minimális létszám alá csökkent a képviselőcsoport. A polgármester tett erről bejelentést.
júl. 23
10:12
300 millióért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, CSOK-os balatonhenyei házát (444.hu)
Magyar egy éve még azt írta, bízik abban, hogy talán még lesz módja a ház kertjében focizni az unokáival és a fiaival fröccsözni a medence partján. Nem lesz.
júl. 23
10:24
Több ezer diák várja: ma este kihirdetik a felvételi ponthatárokat (ATV)
Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat; az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM), az Oktatási Hivatal (OH) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Budapesten rendezi meg a központi Pont Ott Partit (POP), a ponthatárokról a felvételizők először itt értesülhetnek.
júl. 23
10:24
Egyre többen esnek áldozatul a Tisza leszámolásainak (Demokrata)
A Tisza Párt hatalomra kerülése óta szinte naponta érkeztek hírek arról, hogy kiket rúgtak ki politikai okokból.
júl. 23
10:24
Az ügyészség elutasította az újdörögdi kézigránát-baleset súlyos sérültjének panaszát (Telex)
Megszüntették az eljárást, ami ellen panaszt adott be a sérült kormánytisztviselő, nem adtak helyt a panasznak.
júl. 23
10:26
Magyar Péter bejelentése: áfacsökkentésről döntött a kormány (ATV)
Döntött a kormány arról, hogy áfamentessé teszi a vényköteles gyógyszereket - közölte Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
júl. 23
10:30
Kényszerleszállás: magyar orvos mentett életet a Madrid–Budapest légijáraton (Infostart)
Drámai életmentés egy szívinfarktusos utassal. Vita alakult ki a légitársasággal: miért nem szóltak, hogy van defibrillátor?
júl. 23
10:42
Magyar Péter és Varga Judit most megold egy nagy közös ügyet (Infostart)
299 millió forintért eladásra hirdetik a jelenlegi miniszterelnök és exfelesége, a volt igazságügyi miniszter egykori közös balatonhenyei házát.
júl. 23
10:42
A déli harangszótól a parlamenti vitákig – Ezért téma ma is Nándorfehérvár (rtl.hu)
Az elmúlt napokban a parlamenti felszólalásokban újra meg újra előkerült a nándorfehérvári diadal emlékezete. A politikai diskurzusban ritka az olyan történelmi esemény, amely felett nem feszülnek egymásnak kibékíthetetlen nézőpontok. Vajon mi áll a hirtelen megsűrűsödő országházi hivatkozások mögött?
júl. 23
10:54
Felülvizsgálják a honvédségnél "fiatalítást" és vizsgálják a szolgálati járandóság rendszerét (Infostart)
Hamarosan megkezdjük a szolgálati járandóság rendszerének felülvizsgálatát, és egy olyan jogszerű, ugyanakkor méltányos megoldás előkészítését, amely figyelembe veszi az érintettek jogos érdekeit, a költségvetési lehetőségeket és a jogszabályi kereteket is - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
júl. 23
10:54
Titokban mégis járhatott a Fehér Házban Orbán Viktor – Egy amerikai lap szerint most találkozott Donald Trumppal (Blikk)
Látogatást tett Washingtonban az áprilisi választási vereség óta először Orbán Viktor volt kormányfő, és a Fehér Házban, illetve a külügyminisztériumban is járt – értesült a Washington Examiner. Nemrég még Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozottan tagadta, hogy a volt miniszterelnök találkozna Donald Trump amerikai elnökkel.
júl. 23
11:00
299 millióért árulják Varga Judit és Magyar Péter balatonhenyei házát (SzMo)
Varga Judit eladásra kínálja azt a balatonhenyei ingatlant, amely a válásuk után teljes egészében az ő tulajdonába került. Az okosotthonként hirdetett, 233 négyzetméteres házat korábban a CSOK-botrány tette országosan ismertté.
júl. 23
11:00
Hiába riogattak vele, nincs veszélyben Orbán pártelnöksége a mandátumkorlátozás miatt (Telex)
Erre utalt pár napja egy posztban Répássy Róbert ügyvéd, a Fidesz egykori államtitkára, de nem pontosan idézte a párttörvényt.

Keresés