2023 vége óta működik az az online lelkisegély-szolgálat, amit egy görögkatolikus pap, Debreczeni András indított. E-mailben segítenek évről évre egyre több embernek, tavaly már mintegy 400-an fordultak a "Nem vagy egyedül" lelkisegély-szolgálathoz. "Egy csoda, amikor a másik ismeretlenül is annyira bízik valakiben, hogy a legnagyobb terhét, szégye
Tizenhárom évvel a történtek után kért bocsánatot Bodacz Balázs, aki sajtóhírek szerint leendő közmédiás vezető, Pikó Andrástól, Józsefváros polgármesterétől és lányától. A politikus a közösségi oldalán reagált: az elnézéskérést tudomásul veszi, de szerinte ez nem teszi jóvá a 2013-as eseményeket.
Viccesen hangzik az aggódás az alkotmányozásból Szájer Józseffel viccet csináló Gulyás Gergely szájából – írta válaszul a Fidesz-frakcióvezetőjének Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán szombat este.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) illetékes kulturális kollégiuma által tavaly és idén odaítélt minden egyes támogatott pályázat kulturális célokat szolgált – közölte a Fidesz országgyűlési frakciója szombaton az MTI-vel.
Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám – hangsúlyozta Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Csaknem 5 milliárd forintba kerültek Szijjártó Péter magángépes útjai 2022 és 2026 között. A Transparency International jogi igazgatója azt mondta: nem lesz egyszerű bizonyítani a bűncselekmény elkövetését, a közpénzpazarló gyakorlatnak viszont véget kell vetni.
Üdvözlendőnek tartja az ügynökakták körüli társadalmi egyeztetést a Híradónknak nyilatkozó politikai elemző. Szerinte a hozzászóló szakértők akár építő javaslatokat is megfogalmazhatnak. A dokumentumok nyilvánosságra hozatalát Magyar Péter október második felére ígérte. Katona Csaba történész szerint ez a folyamat szigorú kritériumokhoz kötött.
Ezres tömeg gyűlt össze pénteken este Debrecenben a régi városháza előtt, hogy nyomatékosan jelezzék: továbbra sem kérnek az akkugyárakból a város környékén.
Időközi önkormányzati választást tartanak 2026. július 5-én, vasárnap Ráckevén. A voksolást azért írták ki, mert a képviselő-testület két egyéni választókerületében (a 02-es és a 06-os számúban) is megüresedett a képviselői mandátum.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A volt miniszterelnök a közösségi oldalán vette védelmébe Áder János korábbi köztársasági elnököt. A Fidesz elnöke szerint a kormány fellépése a volt államfővel szemben megfélemlítés.
A két miniszter a 922-es buszon utazott, hogy bemutassa a július elején indult új, éjszakai közlekedési rendszert. A BKK és a MÁV–Volán-csoport összehangolt fejlesztése több, a belvárosból induló közvetlen járatot hozott létre az agglomeráció felé.
Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus válto
Ritkán szólal meg az áprilisi választások óta Orbán Viktor, most azonban kivételt tett. Szombat este Facebook-oldalán reagált az Áder János és a Tisza-kormány között kialakult politikai vitára. A volt miniszterelnök szerint a történtek a jogállamiságot veszélyeztetik, és élesen bírálta a kormányt.
Lázár János volt építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán állt ki Áder János volt köztársasági elnök mellett a Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott vitában. Márki-Zay Péter viszont haszonlesőkről beszélt.
Az egykori SZDSZ-es miniszter szerint a Fidesz nem tud megújulni, mert egy bűnszervezet, amelynek vezetője a menekülését tervezi. A szociológus Krug Emília műsorában arról beszélt, hogy az új fideszes vezetők csak a rendszer összeomlását lassítják.
A kormány benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amellyel a vármegyékből ismét megyék lesznek. Magyar Péter miniszterelnök azzal indokolta a lépést, hogy a 21. században modern európai államra van szükség.
Már csak 15 százalékos kapacitással működik a tüdeje a beteg bohócdoktornak: Kovács István Ádámnak szinte állandó otthona lett a kórház az utóbbi hetekben. Egyre romló állapotát most egy kísérleti kezeléssel próbálják megállítani, vagy akár javítani is rajta.
Egy Pest vármegyei család számára végül egészen különleges módon ért véget a várandóság: a 40 hetes kismamánál hirtelen beinduló szülés miatt a mentők segítségére volt szükség, és az események olyan gyorsan zajlottak, hogy már nem maradt idő a kórházba szállításra.
A miniszterelnök a közösségi oldalán tette közzé állításait Áder Jánosról és a neki járó juttatásokról. Magyar Péter szerint "pácban van a közpénzhorgász".
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
A korábbi tervezethez képest szigorította a kormány a javaslatot, és ez alapján Hadházy Ákos sem lehet többé országgyűlési képviselő. Szerinte Magyar Péter pont az ellenkezőjét éri el, mint amit szeretne.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap azt kérdezte, vajon mire kapott közvetlenül a választások előtt 7 milliárd forint közpénzt Áder János alapítványa.
A neves ügyvéd a Klikk TV Mélyvíz című műsorában beszélt a közmédia átalakításáról és a felelősségre vonás nehézségeiről. Szerinte a jogi elévülés miatt szinte lehetetlen a számonkérés, ezért a társadalom erkölcsi ítéletére maradhat a feladat.
A polgármester a Facebookon reagált a 13 évvel ezelőtti Célpont-riport miatt bocsánatot kérő Bodacz Balázsnak. A polgármester a lánya, Pikó Fruzsina üzenetét is közzétette, amely az elhunyt aktivistára, Rózsa Milánra emlékezik.
A 2026. július 8. és 12. között megrendezendő, jubileumi ötvenedik EFOTT lesz az utolsó, amelyet a Velencei-tónál tartanak meg. A szervezők a rendezvény iránti rendkívüli érdeklődéssel indokolták a helyszínváltást, mivel a fesztivál mára kinőtte jelenlegi otthonát.
A köztársasági elnök egy lengyel lapnak adott interjúban nevezte jogállamisággal összeegyeztethetetlennek az eltávolítását célzó alkotmánymódosítást. Az államfő szerint a javaslat egy konkrét személyre szabott jogszabály.
A közlekedési és beruházási miniszter Lázár Jánost bírálta a magyar vasúti járműpark állapota miatt. A GKI elemzése szerint a hazai vonatok 42 éves átlagéletkora messze elmarad a 20 év alatti európai átlagtól.
A kormány benyújtotta azt az Alaptörvény-módosítást, amely alapján Hadházy Ákos a jövőben nem lehetne országgyűlési képviselő. A javaslatot egy olyan passzussal egészítették ki, amely a 12 éves korlát mellett a háromszor megválasztott politikusokat is kizárja.
A Fidesz kommunikációs vezetője a Hír TV-ben bírálta azokat a politikusokat, akik a választási vereség után apátiába süllyedtek. Szerinte aki nem bírja a politikai kudarcot, annak nincs helye a Fidesz soraiban, sem a parlamentben.