Hátborzongató, mégis lenyűgöző teljesítménnyel hívta fel a figyelmet a Duna történelmi kiszáradására a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Kürti Gábor Dezső. A férfi Budapesttől egészen Vácig tekert el a folyó medrében. Kürti sziklákon, kőmezőkön és süppedős homokon átgázolva hódította meg a Dunakanyart, miközben elképesztő dolgokat látott.
Ismét egyre melegebb idő vár Magyarországra: szerdán már többfelé 35 fokig emelkedik a hőmérséklet, csütörtökön pedig helyenként 37 fokot is mérhetünk. Péntekre tovább fokozódik a kánikula, a legmelegebb tájakon akár 39 fok is lehet, ezért az ország középső részére a HungaroMet a legmagasabb, piros figyelmeztetést adta ki.
Történelmi rekordokat dönt az aszály Magyarország legfontosabb vizein: a Velencei-tónál 32 centiméteres mélypontot mértek, míg a Duna budapesti szakaszán 28 centiméterre csökkent a vízállás. A Balatonnál is drasztikusan visszahúzódott a víz, Balatonlellén kiszáradt a móló környéke, Balatonmáriafürdőn pedig több száz métert kell besétálni a sekély v
Kata a kilencedik születésnapját ünnepelte a hétvégén, ami csak azért különleges, mert már rég nem kislány. Ugyan nem ildomos firtatni egy felnőtt hölgy korát, de annyit elárulhatunk: Katusnak ez egyfajta második születésnapja volt. Pont kilenc éve történt ugyanis, hogy a Tiszánál a strandon belé csapott a villám.
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján augusztustól emelkednek a taxitarifák Budapesten. Az alapdíj 1300, a kilométerdíj 521 forint lesz, a reptéri fuvarokért pedig 800 forint pluszt kell fizetni.
Az ország nagy részét továbbra is súlyos aszály sújtja, a vízhiány több térségben is kritikus szintet ért el. A helyzet miatt rendkívüli készültséget rendelt el az aszály elleni védekezésben az élő környezetért felelős miniszter.
Az élő környezetért felelős miniszter rendkívüli aszálykészültséget rendelt el Magyarországon. A vízügyi igazgatóság szakemberei az ország 74 százalékán rendkívüli védekezési fokozatban végzik a munkájukat.
A csökkenés azt jelzi, hogy a magyar társadalomban aktivizálódott az úgynevezett "őrkutya funkció", az emberek élénken figyelik a politikát és gyorsan véleményt formálnak. Ugyanakkor a Tisza népszerűsége történelmi csúcson áll, van miből veszítenie - mondja a szociológus.
A Logosz Alapítvány az Erkölcsi Értékekért a XV. kerület és a IV. kerület kampányába szállt be, a lapot fideszes rikkancsok osztogatták, és a párt aláírásgyűjtő standjain is adtak belőle.
A keddi parlamenti szavazást követően az államfői jogköröket gyakorló házelnök azonnal aláírta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvényt, amely így szerdán hatályba is lépett.
Azzal, hogy az ideiglenes köztársasági elnök aláírta a törvényt, mától hatályba is lépett. Az Országgyűlésnek 30 napja van megválasztani az elnököt és az elnökhelyetteseket.
Forsthoffer Ágnes kedden Török Gábor politológust fogadta egy személyes megbeszélésre. Az ideiglenes köztársasági elnök kedden aláírta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényt.
A miniszterelnök szerint egy új Magyarország született, ahol például a törvény nem önkény, a párt nem állam, a szabadság pedig nem elnyomás. Azután posztolt erről, hogy kedden az Országgyűlés döntött a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásáról.
Csaknem 146 millió forintot csaltak ki egy 64 éves nőtől. Az elkövetők banki ügyintézőnek és rendőrnek adták ki magukat. Mire rájött, az áldozat hogy csalás történt leszívták a banszámláját.
Magyarországon a klímaváltozás már nem a távoli jövő ijesztő forgatókönyve, hanem a mindennapi valóságunk. Az elmúlt évtizedek adatai egyértelműen mutatják, hogy hazánkban a felmelegedés üteme meghaladja a globális átlagot: a nyári középhőmérséklet közel 2 fokkal emelkedett, miközben a trópusi éjszakák és a hetekig tartó hőséghullámok teljesen megs
A rekordalacsony Duna kiszáradt medrében bringáztam Budapesttől Vácig – írja Facebook-oldalán Kürti Gábor Dezső, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, aki fotósorozatot is közzétett a különös kalandról.
Az ideiglenes köztársasági elnöki jogköröket gyakorló Forsthoffer Ágnes aláírta a vagyonvisszaszerzési hivatal felállításáról elfogadott új törvényt. A döntés előtt Forsthoffer Ágnes jogi szakemberekkel is megvizsgáltatta az elé kerülő javaslatot. A Fidesz szerint a felálló új hivatal maga az ÁVH.
Magyar Péter miniszterelnök szerint érdemes lenne 16 évre csökkenteni a választójog korhatárát, mert úgy véli, a mai fiatalok többsége már kellően tájékozott ahhoz, hogy részt vegyen a közös döntésekben. Az elképzelést Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is támogatja, a Tisza pedig jelezte, hogy egy új alkotmány elfogadása után az elsők
Magyar Péter miniszterelnök szerda reggel egy rövid, de többértelmű üzenetet tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben több, az elmúlt hetek közéleti vitáiban gyakran elhangzott fogalmat sorolt fel. A bejegyzés vélhetően több közelmúltbeli eseményre is utal, köztük a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Bús Balázs, az NKA volt alelnökének ügyére.
Orbán Viktor családjának közvetlen érdekeltségei a 2025-ös beszámolók szerint több mint 3 milliárd forint nyereséget termeltek. A cégek összesített saját tőkéje meghaladta a 70 milliárd forintot.
A belügyminiszter egy új összeférhetetlenségi szabályozást vázolt fel a magyar sportirányítás számára. A javaslat kiterjedne az állami cégvezetőkre is, és a politikai lobbi helyett a piaci megoldásokat ösztönözné.
Szerinte el lehetne indulni egy másfajta úton, ahol a sportszervezetek a mindenkori közgyűléseik előtt nem az aktuális politikai szereplők kegyeit keresik.
Hatályba lépett szerdán a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvény – közölte a köztársasági elnök jogköreit gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnök a Facebook-oldalán. Így 30 napon belül meg kell választani az új hivatal elnökét és elnökhelyetteseit.
Az elemzés szerint a miniszterelnök mindent leuraló jelenléte, az olykor óhatatlanul hibás döntései és túlmozgásos kommunikációja hordozhat ilyen veszélyt.
A honvédelmi miniszter Szuvák Attilát jelöli a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére, aki jelenleg főigazgató-helyettesi pozíciót tölt be. A szakmán belül azonban többen kifogásolják, hogy a jelöltnek nincs elhárítási és kellő vezetői tapasztalata, és több ranglépcsőt kihagyva kerülhet a szervezet csúcsára.
A kormány kötelességének nevezte a határon túli magyarok jogainak képviseletét Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a 29. Kárpát-medencei Nyári Egyetem és a Határon Túli Intézmények Fórumának megnyitóján.
A II. kerület letartóztatásban lévő polgármestere két üzenőládát helyeztetett ki a lakossági levelek számára. A dobozokat a Mechwart ligetben és Máriaremetén találják az érdeklődők, de az e-mailes csatorna is működik.