Voltak, akiket kirúgtak, mások önként távoztak, azóta évek teltek el. Mi lett azokkal, akik polgári engedetlenséggel álltak ki egy jobb oktatási rendszerért?
Az Országgyűlés tiszás vezetőinek olykor nemcsak az ellenzékkel, hanem a miniszterelnökkel is "meg kell küzdeniük" a házszabály betartása és a szavazások hatékony lebonyolítása érdekében. Eddig három jelentősebb eset történt: kétszer rászóltak Magyar Péterre, egyszer pedig, a rendszerváltás óta példátlan módon, megvonták tőle a szót. A kormányfő mi
Porpáczy Krisztina, az Egészségügyi Minisztérium alapellátásért felelős államtitkára bejelentette: megkezdődött az alapellátás átalakítása, amelynek részeként kezdeményezte több országos kollegiális szakmai vezető megbízásának megszüntetését és új pályázatok kiírását.
Összesen hat alkalommal tart bankszünnapot idén a MagNet Bank, ami miatt átmenetileg teljesen leáll a kártyahasználat és az online ügyintézés is. Az érintett időszakokban az ügyfelek sem készpénzt felvenni, sem vásárolni nem tudnak majd.
Ruszin-Szendi Romulusz a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) élére Szuvák Attilát jelölheti, ami sajtóinformációk szerint hatalmas felháborodást és értetlenséget váltott ki az állomány tagjai között.
A Kulcsi úti gyalog- és bringaúton ezek az értékek vonatkoznak a kerékpárosokra. Megnéztük, tudnak-e róla a helyi bringások, és képesek-e betartani a furcsa limitet. A Kreszprofesszor szerint nem szabálytalanok a táblák.
Vízminőségi problémák miatt a zalai kormányhivatal fürdési tilalmat rendelt el Keszthelyen a Helikon Strandon – erről a város önkormányzata adott hírt szerdán a közösségi oldalán.
"Nekik ez a Kádár-kocka valóságos palota" – riport a Szalonnára költöztetett kassai romákról és a bádogvárosról, amit kampánymódban számolnának fel egy ingatlanmutyival ötvözve a szlovák politikusok.
Elképesztő csalás áldozata lett egy 64 éves csömöri nő, miután magukat banki ügyintézőnek és rendőrnek kiadó telefonálók meggyőzték arról, hogy veszélyben van a pénze. A sértett végül összesen 146 millió forintot utalt át a csalók által megadott számlákra.
Tartós ellátási problémák miatt hiánycikké vált két fontos gyógyszer, amelyre a cisztás fibrózissal élőknek nap mint nap szükségük van. A betegek egy része már külföldről próbálja beszerezni a készítményeket.
Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére július 30. (csütörtök) 0:00 órától augusztus 4. (kedd) 24:00 óráig. A tartós hőség jelentős egészségügyi megterhelést jelent, ezért kiemelten fontos, hogy mindenki fokozottan ügyeljen a saját és hozzátartozói egészségére. Különösen nagy veszélyben vannak az eg
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kormány 27-ről 5 százalékra mérsékli a tűzifa általános forgalmi adóját. A miniszterelnök korábban azt mondta, nagyjából 10 milliárd forintba fog kerülni a rezsicsökkentés kibővítése, de részleteket későbbre ígértek.
Lánczi épp a 444-nek panaszolta el a napokban, hogy nem sikerült elég hatékonyan megmutatniuk, hogy a 444 és az ahhoz hasonló "úgynevezett sajtó" valójában propagandatermék.
Folyamatban van a parkolóórák eltávolítása Budapesten, miután a parkolási rendszer reformjáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. Az intézkedés megosztja a szakembereket: míg egy szakújságíró szerint időszerű volt a lépés, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint egy közszolgáltatás sem kényszerítheti az embereket a készpénzhasználat f
A 24.hu megszerezte a megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal kommunikációs szerződéseit: karácsonyi bulira 37 millió, mikulásbulira 13 millió ment el. A 3,7 milliárdos keretből készült tartalmak egy része pedig ma már nem is elérhető.
Egy rabomobil tűnt fel a martonvásári éjszakában, amelyet ráadásul egy súlyos esetnél vetettek be. A rabszállítót egyáltalán nem az eredeti céljára használva juttattak ellátáshoz egy agyvérzésgyanús autóvezetőt. A nőre az út mellett fekve talált rá a büntetés-végrehajtás két munkatársa, akik éppen egy rabszállításból tartottak vissza a börtönbe.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a Fidesznek őszinte szembenézésre van szüksége a választási vereséggel, a párt jövőjéről és esetleges megújulásáról azonban szerinte csak hónapok múlva lehet majd érdemben nyilatkozni. Az Egyenes Beszéd szerda esti vendége arra a kérdésre is reagált, hogy valóban süllyedő hajó-e a
A legtöbbet akkor költötték, amikor 2021 júliusában Oroszországba látogattak, az ottani VIP-váróban keletkezett számla több mint 11 millió forint volt a 15 fős delegációnak.
Több személyi döntés is megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben: új államtitkárok és helyettes államtitkárok kaptak kinevezést, többen távoznak a kormányzati pozíciójukból, emellett új rektora lesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek is.
Életbe lépett a harmadfokú hőségriasztás, amelyet az országos tisztifőorvos rendelt el csütörtök 0 órától kedd 24 óráig. A HungaroMet veszélyjelzése szerint csütörtökön Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében 27 Celsius-fok felett alakul a középhőmérséklet, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplé
Egy felelőtlen autós a járműve vonóhorgához kötve hagyta kint a kutyáját Győrben a harminc fokos hőségben. Az esetről fotó is készült, amin a szerencsétlenül járt állat egy rövid pórázon látható egy autó mellett.
A Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának teljesítményét csütörtök reggel 50 százalékkal csökkentették. A lépést a mínusz 121 centiméteres vízállás tette szükségessé, egy nappal a 3-as blokk leállítása után.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy olyan céghálózatot leplezett le, amely népszerű hazai televíziós műsorok gyártásában vett részt, miközben fiktív foglalkoztatással és hamis számlázással több mint 174 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügy vizsgálata még mindig tart.
Közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy a volt külügyminiszter és kísérete 2021-től a kormányváltásig több mint 51 millió forintot költött reptéri VIP-várókra. 2026 első három hónapjában pedig 104 millió ment olyan különgépekre, amelyeket nem is használtak.
Tavaszi hangok Gazdag és változatos koncertválaszték várta a komolyzene kedvelőit ezen a tavaszon. A szegedi Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatának – a kiállítások, tanulmányi napok, tudományos ülésszakok és könyvbemutatók mellett – meghatározó eleme a klasszikus koncertek sorozata. Ezen a tavaszon Császár Zsuzsanna adott szólóestet Schumann, Lisz
Rendkívüli készültséget hirdetett az aszály miatt az élő környezetért felelős miniszter. Szakértők szerint elhanyagolt vízügyi infrastruktúrát örökölt a kormány, ezért nincs nagy mozgástere, miközben mielőbb szükség lenne az öntözőhálózat rehabilitációjára és a talajművelési technológia megújítására is. Az Egyenes Beszéd vendége Raskó György agrárk
Felmentették az országos kórházfőigazgató-helyettest, új államtitkárok érkeznek a minisztériumokba. Forsthoffer Ágnes pedig állami kitüntetésről döntött.
A rekordalacsony Duna-vízállás miatt Szobnál egy régóta a mederben fekvő személyautó bukkant elő. A jármű kiemeléséhez búvárok, tűzoltók, rendőrök és mentők is a helyszínre vonultak.
A kutya valóban az ember legjobb barátja – ezt a börtön falai között is nap mint nap bizonyítja egy különleges páros. A barátság világnapján Szabó Nóra bv. törzsőrmester és hű társa, Logen történetét mutatjuk be, akik szolgálatban és a hétköznapokban is elválaszthatatlanok.
Magyar Péter miniszterelnök szerint az euróövezethez való csatlakozás stabilitást és számos gazdasági előnyt jelentene Magyarország számára, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hétvégén viszont kódnévnek, a megszorításokhoz való rejtjelnek nevezte az eurót Tusványoson, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Ami biztos, hogy a kérdés nem fekete-fehér,
Felére csökkentették a Paksi Atomerőmű második blokkjának teljesítményét a Duna vízszintjének csökkenése miatt - közölte a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csütörtökön a honlapján. Azt írták, hogy a Duna vízszintje az elmúlt órákban tovább csökkent, a jelenlegi vízállás Paksnál mínusz 121 centiméter.
Bármerre néz az országban, a nyár közepe mindenhol tele van programmal: akad zenés, kulturális, túrázóknak kedvező, bogaras Bogár-rajongókat elcsábító is, de aki szívesen megnézné, milyen egy autentikus cigány lakoma egy lánykéréssel, annak sem kell csalódnia. Július utolsó napjaira szedtünk össze néhány javaslatot, amikből bátran válogathat, mert
A mentési munkálatok során a kiérkező búvárok rögzítették az elsüllyedt járművet, amelyet végül a műszaki mentő csörlőjének segítségével vontattak ki a partra.