Korábban Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy többszáz visszatérőre számít, de az RTL Híradó kérdésére a minisztérium nem árulta el, hányan térnének vissza a honvédséghez.
Több helyen is látványosan átalakította a Duna partját az aszály. A visszahúzódó víz miatt kiszélesedtek a strandok, ám nemcsak kagylóhéjak és homokpadok kerültek elő a mederből. A rekordalacsony vízállás veszélyes tárgyakat, például aknákat és lőszereket is a felszínre hozott, ezért is különösen fontos, hogy csak a kijelölt helyeken menjünk a vízb
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés alakuló ülése óta eltelt két és fél hónapban 112-szer beszélt a parlamentben, összesen majdnem 16 órán át. Ez abszolút rekord az 1990-es rendszerváltás óta.
A Duna rekordalacsony vízállása miatt le kell állítani a paksi atomerőművet, amely a hazai áramtermelés több mint egyharmadát adja. A döntés a mindennapjainkat is érinti: a szakértő elárulta, hogyan hat ez az otthoni áramfogyasztásra, és mit tehetünk az esti órákban az ellátás biztonságáért.
Új szakmai ajánlást dolgozott ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, amely gyakorlati segítséget nyújt az egészségügyi intézményeknek, hogy a hőségriasztások idején is biztosítani tudják a betegellátást, a betegek és az egészégügyi dolgozók biztonságát, valamint az intézmények zavartalan működését.
Ismét erőteljesen szaporodik a törpeharcsa a Balatonban, ezért a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. arra kéri a horgászokat, hogy lehetőségeikhez mérten vegyenek részt az ivadékok gyérítésében. A szakemberek szerint ez a leghatékonyabb módszer az inváziós halfaj állományának visszaszorítására.
Igazi kánikulára számíthatunk az elkövetkező napokban, ilyenkor pedig különösen fontos, hogy fokozott óvatossággal közlekedjünk autóval. A sofőröket kétféle kockázat is érinti: egyrészt a szélsőséges meleg emberi szervezetre gyakorolt hatása, másrészt az autóban kialakuló extrém hőmérséklet.
Elkészült az első két új GYSEV InterCity motorvonat a lengyelországi Siedlcében - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Hamarosan megkezdődhet az illegális balatoni stégek felszámolása, amelyek helyett az érintett önkormányzatok javaslatai alapján közösségi lejárókat jelölhetnek ki. Erre Ábrahámhegy polgármesterének beszámolójából lehet következtetni. A szabálytalan vízbejárók évek óta komoly problémát jelentenek a Balaton-parton, felszámolásukat azonban eddig a for
A nyári hőségben ijesztő lehet arra visszaérni az autóhoz, hogy egy kisebb tócsa gyűlt össze alatta. Sokan ilyenkor rögtön meghibásodásra és súlyos javítási költségekre gondolnak, pedig ha a légkondi működött, általában teljesen normális jelenségről van szó – hívja fel a figyelmet a Vezess.hu.
Kéz, Szív, Lélek címmel készült dokumentumfilm, amely a Békés megyei festőművészt, Corvus-Kora Róbertet és a monumentális méretű, történelmi témájú festményeit mutatja be. A film azért került már hetekkel a bemutatása előtt a figyelem középpontjába, mert NKA-támogatásból valósult meg.
Nincs menekvés, visszavonhatatlanul megérkezett az év második extrém hőhulláma: pénteken és a következő napokban is rettenetesen meleg lesz, 40 fok fölé is emelkedhet a napi csúcshőmérséklet. Már a mai napon nyolc megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést rendelték el, kilenc megyében másod-, kettőben pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvén
A nagy érdeklődésre tekintettel augusztus 19-ig meghosszabbítják az ingyenes Városligeti Kertmozi programsorozatát Budapesten - közölte a Liget Budapest és a Pavilon Kert.
A magyarok alapvetően nyitottan és pozitívan állnak a hazánkban tanuló külföldi egyetemistákhoz, de a mindennapi együttélés már jóval több feszültséget szül. Egy friss kutatás szerint a konfliktusok mögött többnyire nem idegenellenesség, hanem hétköznapi problémák és kölcsönös bizonytalanság húzódik meg.
A párt Tóth Máté energiajogászt jelöli államfőnek. A Mi Hazánk szerint a szimbolikus jelölés üzenet az alkotmányosság és az energiabiztonság fontosságáról.
A következő napokban érvénybe lépő harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvégi kamionstop részleges feloldásáról döntöttek – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium adatai szerint Budai Gyula fideszes képviselő utazásaira több mint 273 millió forintnyi közpénz jutott. A politikus Szijjártó Péter miniszteri biztosaként összesen 57 országba jutott el.
Vízkorlátozást vezettek be Veresegyházon, energia-krízishelyzet jöhet hétfőtől, ha Paks leáll, lekapcsolják Budapest díszkivilágítását is. Percről percre tudósítunk a hőhullámról.
Pénteken megkezdődhet a százhalombattai Dunamenti Erőmű műszaki hiba miatt leállított blokkjának újraindítása, a létesítmény az előzetesen vártnál korábban, akár már vasárnap teljes kapacitással járulhat hozzá a magyar energiabiztonsághoz - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.
Holnaptól fizetőssé válik a taxisok számára a behajtás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljához. Azonban, ha a taxis nem fizet, az utasnak 1100 métert kell gyalogolnia a repülőtérig.
Jelentősen átalakul az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) működése: azokban a vármegyékben, ahol a felmérések szerint a gazdálkodók többsége ezt kérte, leállítják a rendszert, míg a többi területen szigorúbb feltételek mellett üzemel tovább. A döntésről Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter számolt be Facebook-videój
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter bejelentette a jégkármérséklő rendszer részleges leállítását. Hangsúlyozta, ez nem tudományos döntés arról, hogy okoz-e aszályt a rendszer, csak a gazdák kérésének tesznek eleget.
A ma már nyugdíjas férfi egyik este nyugodtan leparkolt a szobi házuk előtt a kocsijával, amelynek másnap reggelre nyoma veszett. Bár a tulajdonos bejelentést tett a rendőrségen, a hatóságok sehol nem találták meg a járművet, illetve azt sem, aki elkötötte. Egészen pontosan tizenhárom év telt el azóta, így Pásztor Imre már régen túltette magát azon
Tizenöt év börtönre ítélték azt az apát, aki egy halálos iskolai lövöldözéshez használt fegyvert tett hozzáférhetővé tizenéves gyereke számára az Egyesült Államok Georgia államában.
Karbantartás miatt az M3-as metró két augusztusi hétvégén nem áll meg a Határ útnál Újpest-központ felé - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Békés Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat azzal a 33 éves, békéscsabai férfival szemben, aki öt éven át több mint 1000 darab kendernövényt termesztett és a marihuána értékesítéséből közel 5,5 millió forintot keresett. A vádirat szerint a Békéscsaba határában, őstermelőként dolgozó férfi 2021-ben elhatározta, h
"Amikor biztos vagyok az értékítéletemben, akkor nem ingat meg, ha valaki mást gondol" – mondta arról az esetről, amikor elvette a szót a parlamentben Magyar Pétertől.
2026. július 31-étől több kedvező változás is hatályba lép – közölte a NAV Békés vármegyei igazgatósága. Többek között gyorsabbá és egyszerűbbé válik a vámeljárás, megszűnik a szén-dioxid-kvóta-adó, a visszafizetési kérelmeket még 90 napig lehet benyújtania a NAV-hoz. Az áfabevallásban a befogadott számlákról történő adatszolgáltatás szabályai nem
A Duna alacsony vízállása miatt a következő napokban elkerülhetetlenné válik a Paksi Atomerőmű teljes leállítása, fontos lesz takarékosan bánni a villamosenergiával. Mit tehetnek a háztartások? Erről kérdezte az InfoRádió Perger Andrást, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet energiaprogram-vezetőjét.
Az ország egész területén hőség miatti veszélyjelzés van érvényben, több vármegyében a legmagasabb, piros fokozattal, a nappali hőmérséklet pedig helyenként a 39 Celsius-fokot is elérheti – hívta fel a figyelmet Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
A Publicus Intézet közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek többsége egyetértett a Tisza-kormány július 7-i döntésével, aminek értelmében ideiglenesen leállították a közmédia hírszolgáltatását, valamint az M1 és a Kossuth rádió működését is.
A kormányfő bejelentéseket tett a Paksi Atomerőművel és az áram-vészhelyzettel kapcsolatban. Elmondta, hogy tegnap a hálózat terhelése az önkéntes korlátozás miatt elmaradt a várttól.
Jelenleg az energiaszolgáltatás rendben üzemel. A Paksi Erőmű 2000 helyett 960 megawatton termel - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
Többnapos vízhiányt és szárazságot követően újabb településen merültek fel problémák az ivóvízellátással: Szentendrén a hálózat túlterhelése miatt több ezer lakos maradt víz nélkül. Magyar Péter tájékoztatása szerint a honvédség részt vesz a vízellátás biztosításában.
A kormányfő arról számolt be, hogy Szentendrén a honvédség kezdett vízosztásba, miután elfogyott az ivóvíz. Mindenkit megkért, hogy a locsolást a rendkívüli hőség idejére mellőzze.
Krausz György, Velence fideszes polgármestere vitába keveredett Berényi Csaba üzletemberrel, ami odáig fajult, hogy a városvezető verekedést kezdeményezett.