Varga Attila Elek honvédelmi államtitkár Székesfehérváron beszélt a NATO Erőket Integráló Elem 10. évfordulóján. Kijelentette, a kormány célja a szövetségesek bizalmának helyreállítása a keleti fenyegetések árnyékában.
A közmédiáról szóló társadalmi egyeztetéssel indult el a Közhang platform, amelyre az első napon 36 ezren voltak kíváncsiak. A kormány szerint a 12 600 befejezett fejezet azt mutatja, hogy a látogatók harmada érdemben is részt vett.
Halálos baleset történt kedden dél körül a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal szegedi épületénél. Egy ipari alpinista eddig tisztázatlan körülmények között lezuhant az épület tetejéről. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást, írja a Szegeder.
Elképesztő nyereménysorozatról számolt be a Szerencsejáték Zrt., amely közleményében egy olyan Tippmixpro-játékosról írt, aki 109 990 forintos össztéttel mintegy 57 és fél millió forintot zsebelt be 29 szelvényen.
Eddig két százalékkal marad el a látogatószám a tavalyi évhez képest a Gyulai Várfürdőben. Kun Miklós kiemelte, a nyári hónapokban a számok tekintetében minden idők legrosszabb júniusán vannak túl, melyet egy viszonylag gyenge július követett. Az augusztus viszont mindent pótolt. Tavaly hat olyan nap volt, amikor 6000 fő felett volt a látogatószám
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester lesz, a testület konszenzussal hozza majd meg döntéseit – közölt részleteket a közlekedési és beruházási miniszter kedden a Facebook-oldalán, az előző napi bejelentése szerint újra létrehozni tervezett testületről.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közölte, hogy több helyszínen is kutatásokat végeztek kedden a nyuszimotor néven elhíresült ügy kapcsán, amely Balásy Gyula, a NER egyik vezető vállalkozójának cégeit érinti.
Lezárult az Integritás Hatóság két új elnökhelyettesének kiválasztási eljárása, az Állami Számvevőszék elnöke Bozzay Erika és Nagy-Fribiczer Gabriella kinevezését javasolta a köztársasági elnöknek; az igazgatóság ezzel elnökből és négy elnökhelyettesből álló, öttagú testületté bővül.
A II. kerület letartóztatásban lévő polgármestere könnyűszerkezet- és gipszkartonépítő képzésbe kezdett. A politikus megígérte, hogy szabadulása után megjavítja a Széll Kálmán téri elkorhadt padokat.
A Kecskeméti Járásbíróság a férfit 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte; a férfi és védője enyhítésért fellebbezett a döntés ellen.
A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
Forsthoffer Ágnes egy személyes hangvételű posztban köszöntötte fiát és a diákokat a tanévkezdés alkalmából. A tisztelet, az összetartás és az emberség fontosságát hangsúlyozta.
Tíz évvel ezelőtt történt az azóta már elhíresült kegyetlen bűntény, a Teréz körúti robbantás, amelyben egy férfi egy saját készítésű pokolgéppel sebesített meg életveszélyesen két rendőrt, azért, hogy megszerezze a fegyvereiket. A robbantót végül elfogták, és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az egyik sebesült járőr, Andirkó Szabina a
Magukra hagyatva érzik magukat azok a nyugat-magyarországi önkormányzatok, amelyek utcáit korábban – tudtukon kívül – rákkeltő azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékkal szórták le. A mérgező anyagot annak idején ártalmatlan útalapként sózták rájuk a szomszédból. Bár a kormány létrehozott egy 3 milliárd forintos alapot a kármentesítésre, a pénzhez
Ebben a tanévben is ingyenesen igényelhető a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás a hetedik évfolyamos diákok számára, amelyet iskolai keretek között adnak be. A szülők szeptember 15-ig nyújthatják be a hozzájáruló nyilatkozatot, miután tájékoztatást kaptak az oltás fontosságáról.
Velkey György László azt állítja, hogy hiába javasolta a szakértő egy lélegeztetőgép-típus visszautasítását egy súlyos hiba miatt, a Külügyminisztérium megvásárolta. A tárca 140 darabot rendelt a kifogásolt eszközből, 3,8 milliárd forintért, egy másik problémás típusból 55-öt, 1,5 milliárdért.
Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos uniós támogatásból felépült bölcsőde kivitelezése kapcsán. A több mint két évig tartó, átfogó ellenőrzés során összesen 11 pontban tettek feljelentéssel érő megállapításokat, amelyek többek között a beépített anyagokat, az alvállalkozók bejelentését és
A Transparency jogi igazgatója szerint a Tisza módosításától nem lesz gyorsabb az eljárás. Előbb azt kellene megérteni, hogy egyáltalán miért ilyen lassú a jelenlegi rendszer, és miért nem sikerül felderíteni a bűneseteket.
Egy új módosító javaslat szerint a jövőben attól is lefoglalhatnának vagyontárgyakat, aki maga nem vett részt bűncselekményben, de a vagyon feltehetően abból származott.
Ebben a tanévben is térítésmentesen igényelhető a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás, amelyet majd iskolai keretek között kapnak meg a tanulók.
Nyílt fenyegetést kapott Kele János sportújságíró a Fradiváros körüli 25 milliárdos visszaélések feltárása után. Az ATV Aktuál című műsorának műsorvezetője, Boros Tamás adásban szólította fel Kubatov Gábort és az érintetteket, hogy lépjenek fel a sajtómunkatársak megfélemlítése ellen.
A kormány törvényjavaslatot nyújtott be a Planetárium vagyonkezelésének átadásáról a Közlekedési Múzeumnak. Ez az első jogi lépés az intézmény felé, amelyet 2017-ben életveszély miatt zártak be.
Jegyzet arról, hogy a személyzeti kérdéseknél fontosabb maga az ügy: a vagyonvisszaszerzés. Minden szem a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalra figyel.
Csányi Sándor korábbi OTP-vezér június végén mondott le a tisztségről. A MATE teljes kuratóriuma lecserélődött, a tagokat pályázat útján választották ki.
Kármán András szerint nem elég visszaszerezni a vagyont, meg is kell őrizni. A feladatot Balázs Zoltánra bízta, aki korábban ingatlanfinanszírozással foglalkozott.
Forsthoffer Ágnes házelnök kommentben egészítette ki Magyar Péter miniszterelnök bejegyzését az uniós forrásokról. A kormányfő "Ez férfimunka volt" fordulatát gyorsan korrigálta a házelnök.
Megkezdte működését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, amelynek elnöke az első munkanapján már kijelölte az első vizsgálati irányt. Elsőként azokat a vállalkozásokat veszik górcső alá, amelyek nettó éves árbevételének legalább 75 százaléka közbeszerzési forrásokból származik.
A KDNP ügyvezető alelnöke szerint a migráció kérdésében nem változott a kereszténydemokraták álláspontja, ugyanakkor az elmúlt években voltak olyan viták Magyarország és az Európai Unió között, amelyekben akár kompromisszumokra is szükség lehetett volna. Latorcai Csaba az ATV Startban arról is beszélt, hogy a KDNP önállóbb, karakteresebb politikai
Témák: Sikeres nyarat zárt a Gyulai Várfürdő. Szeptember 7-étől a téliesítés jegyében – a versenyuszodán kívül – az összes vízforgatott kültéri medencét leállítják. Hamarosan megújulthat a polip pihenő, valamint a hullámmedencét is újraburkolják. Az űridőjárás, a napkitörések és a nappali megfigyelések álltak a középpontban az Almásy-kastélynál.
Jelentősen átrendezte a kormány az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit: a hétfő este megjelent kormányrendelet egyik legfontosabb változása, hogy Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása alá kerül a Védelmi Igazgatási Hivatal és a Nemzeti Információs Központ. Antal Attila politológus szerint ezzel ismét olyan hatalomkonc