Megdöbbentő történet látott napvilágot: Tanzánia területén egy falu lakói rettegésben élnek. Az „élő szellemeknek” nevezett albínókat lemészárolják, vérüket és testrészeiket pedig fekete mágiás szertartásokhoz használják.
Storcz Botond a legfiatalabb kajak-kenu szövetségi kapitány idehaza, de külföldön sincs rá példa, hogy valaki 33 évesen ebbe a pozícióba kerüljön. A remek pályázati anyagot író, TF-et és közgázt végzett, angolul jól beszélő, a sportág reformjára törekvő háromszoros olimpiai bajnok lelkesen vág bele a feladatba, az éttermében és az ürömi önkormányzatban végzett munkája nem akadályozza benne.
A popsztárok hangosan tiltakoznak az ellen, hogy az amerikai hadsereg népszerű előadók dalait használja fel az iraki, afganisztáni és a Guantanamo-öbölbeli foglyok megtörésére, úgy, hogy órákon keresztül iszonyatos hangerővel bömbölteti ezeket
A gyanú szerint a másfél évvel ezelőtti Atheltic Bilbao-Levante mérkőzést bundázták meg, amelyet a hazai baszk csapat 2-0-ra megnyert és ezzel épphogy elkerülte története első kiesését a spanyol első osztályból
Meglincselték azt a férfit, aki megerőszakolt egy 13 éves diáklányt. A dél-londoni férfi összeszurkált, megcsonkított holttestére lakóbuszában találtak rá vérbe fagyva.
Most zárta csak igazán a szívébe a Fülöp-szigetek népe Manny Pacquiaót, igaz, a profi bokszolót már a múlt heti, Oscar De La Hoya elleni győztes csata előtt is imádták hazájában.
Feltehetőleg soha többé nem akar Magyarországra jönni az a fiatal amerikai lány, akit szombaton éjjel összevertek és megerőszakoltak a IX. kerületi Bakáts téren.
Bernd Schuster nincs jó passzban. Egyfelől március óta húzódik a válása feleségétől, Gabytól, aki évtizedekig élt vele együtt, s négy gyermeket szült neki (a legnagyobb 28 a legkisebb 20 esztendős), ráadásul a minap, ugye, kirúgták a Real Madridtól.
A Symmetra PX második generációja a fejlesztések révén magas szintű rendelkezésre állást nyújt a felhasználóknak a költségek alacsonyan tartása mellett
Moszkvát aggasztja, hogy a NATO néhány tagállama és különösen az Egyesült Államok kitart amellett, hogy Ukrajnát és Grúziát bármi áron bevonja a szövetségbe
Budapest Bank új elnök-vezérigazgatója 2009 januárjától Sean Morrissey - jelentette be a bank anyavállalata, a GE Capital pénteken. A magyarországi bankcsoportot 2004 óta vezető Mark Arnoldot a GE Capital Dél-kelet Ázsiai régiójának vezetőjévé nevezték ki.
Mindenki vágyakozik valamire a szerelmi életében: van, aki meglévő kapcsolatát szeretné még jobbá tenni, és vannak olyan magányosok is, akik az igazira vágynak. Az érzelmi hullámzásokat nem lehet előre tudni, de azt az asztrológusok megleshetik a csillagokból, hogy kit milyen hatások érnek ezen a területen, így az is kiszámítható, melyik hónapban mire kell ügyelni ahhoz, hogy senki szívét ne érje…
BUDAPEST — Ahogy a hétköznapjai, úgy a szombat-vasárnapjai is igen zsúfoltak a Barátok közt Noémijének, Gonda Katának. A fiatal lánynak ugyanis három „színpadon” kell helytállnia napról napra.
Másfél százalékos napon belüli gyengüléssel fejezte be a hetet a forint. Az euróért délután négy óra után 266,10-et kellett fizetni a bankközi devizapiacon.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága tegnap kizárta a pekingi olimpiáról, és megfosztotta érmeitől a pozitív doppingtesztet produkáló fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt és Ivan Tyihont, ez pedig azt jelenti, hogy Pars Krisztián megkapja a nyári játékok férfi kalapácsvető számának ezüstérmét.