2008. december 1. hétfő

dec. 1
0:09
Olvasnivaló: Ehető fenyőfadíszek (Mindmegette)
A hagyományos szaloncukor, a dió, az alma mellett (vagy helyettük) még sokféle házilag elkészíthető, hangulatos, olcsó, jó illatú és ízű dísz kerülhet a karácsonyfára a tarka-barka díszek helyett - vagy éppen mellett.
dec. 1
2:06
3 darab birsalma, 3 desszert (Chili & Vanilia)
Nem panaszkodhatom, annyi idén a birsalma, hogy igazán kiélhetem a kísérletezési vágyaimat. Nemrégiben kaptam is megint egy nagy adaggal, még mindig van belőle, illata belengi a konyhát. Nemrégiben lassan főtt birsalmakompótot terveztem készíteni desszertként , az Élet azonban közbeszólt, a lassúból pedig így gyors lett. Olyannyira, hogy kb. negyed órám maradt nevezett desszert összeállítására. A…
dec. 1
9:45
Csirkemell paprikával (àlabeck)
Ennek az ebédnek az ötlete úgy keletkezett, hogy akciós volt a piros színű paprika – nem nevezték kaliforniainak, egyszerűen csak piros. Előtte már a csirkemellet előkészítettem, de még nem tudtam, mi lesz belőle. A húst kis darabokra felvágtam. Egy felkockázott hagymát elkezdtem pirítani, hozzátettem a nagyobb darabokra vágott paprikát, amikor már sült, belekevertem a húst, rászórtam két gerezd…
dec. 1
10:39
Recept: Egyszerű francia krémes (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott leveles tészta A krémhez: 7 tojás 8,4 dl tej 14 dkg liszt 21 dkg cukor 2 csomag vaníliás cukor 2 csomag zselatin A tejszínhabhoz: 5 dl habtejszín 2 csomag vaníliás cukor 3 kanál porcukor 1 csomag zselatin fix
dec. 1
10:41
Recept: Keleti húsragu burgonyával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg darált sertéshús 1 kg burgonya 2 sárgarépa 1 fej vöröshagyma fokhagyma só ízlés szerint késhegynyi bors, cayenne bors 1 teáskanál menta 1 nagyobb doboz (140 g) sűrített paradicsom
dec. 1
10:43
Recept: Karfiolos rakottas gazdagon (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg krumpli 1 fej karfiol 8 szelet hús 1 nagy fej vöröshagyma 10 dkg reszelt sajt 1 nagy pohár tejföl 3-4 db tojás só őrölt bors ételízesítő szerecsendió fokhagymapor majoranna kakukkfű olaj
dec. 1
10:45
Recept: Csirkemell mozzarellával, füstölt tarjával és tükörtojással sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 db filézett csirkemell 10 szelet füstölt, főtt tarja 3 csomag mozzarella 10 db tojás só bors fűszerek olaj
dec. 1
10:47
Recept: Palacsinta (alaprecept) II. (Mindmegette)
Hozzávalók 10 darabhoz: 1 pohár liszt 1,5 pohár tej 2 tojás 1/4 kávéskanál só A sütéshez: olaj
dec. 1
13:21
Gombás marhaszelet (Zsuzsi főz)
A hétvége egyik napján gombás marhaszeletet csináltam, ezúttal zöldséges rizs lett a köret, ez pedig az én rábeszélésem következménye, ugyanis a párolt marhát általában valamilyen krumplis körettel, vagy ha mártásos a hús, tésztával szoktuk enni. Mivel most nem volt itthon krumpli, kénytelen voltam rizst csinálni, amikor azonban ezt kiejtettem a számon, Attila ellenkezett. Mondtam, oké, menjen le,…
dec. 1
15:27
Kacsacomb kakukkfüves szilvaszószban (Lilahangya)
Nagyon jó kis napunk volt tegnap. Nyugodt, jó késői reggeli, már-már ebéd, aztán kora este egy finom estebéd TS-től, csirkével és póréhagymával, egyéb aktuális zöldségállományra adaptálva. A desszert fahéjas babapiskótamorzsával és aszalt sárgabarackkal töltött sült alma volt. Mi pedig addig KicsiCsajjal kipakoltuk az összes száraz termést és szárított narancskarikát, fahéjat, moha gyűjteményt és…
dec. 1
15:28
Gyömbéres-narancsos sárgarépa-krémleves (NLCafé)
Az ünnepi asztalra kerülő ételek elkészítését mindig alapos tervezés előzi meg. Van, aki ragaszkodik a hagyományok követéséhez, aminek elmaradhatatlan része a halászlé. Van, aki újítani szeretne, és a családi összejövetelt remek alkalomnak találja arra, hogy kipróbáljon valami pikáns, ünnephez illő új ízvilágot.
dec. 1
16:30
Mandarinos, csokis joghurtos süti (Lilahangya)
Egy gyors kevert süti, nálunk rutinos szereplő a sütilistában! Most mandarinnal és étcsokival. De készítettem már meggyel is, szilvával is, barackkal, almával, aszalt gyümölcsökkel is. Hozzávalók: 300 g finomliszt 1 cs sütőpor 120 g barnacukor 2 tk vaníliakivonat 2 tojás 80 ml olvasztott vaj 200 ml natúr joghurt 4 szem mandarin 100 g étcsoki Az elkészítése roppant egyszerű, a mandarin és csoki…

2008. december 2. kedd

dec. 2
6:48
Olvasnivaló: Csoki vagy séta (Mindmegette)
Az Exeter Egyetem kutatói szerint már egy tizenöt perces séta is csökkentheti a csokoládé iránti vágyakozásunkat. A tudósok már régóta tudják, hogy a rendszeres mozgás segíthet leküzdeni bizonyos függőségi betegségeket (nikotin-, alkohol- és drogfüggőség), de ez az első kutatás melynek során bizonyították, hogy a módszer az étel iránti vágy csökkentésére is használható.
dec. 2
8:33
Bárányos birs-curry gránátalmával (Kísérleti konyha)
Nem is tudom már, hogy milyen felindulásból, de kedvet kaptam egy kellemesen csípős curryre. Az üveges pasztákért nem rajongok annyira, a fűszerkeverékek közül pedig eddig a helyi fűszerbolt madras curryje ízlett a legjobban. Mivel épp birsalmaszezon van, ezért gondoltam, hogy ki kellene próbálni, milyen a birs és a curry ötvözve. Bárányhús is került bele - ennek talán az az oka, hogy mostanában…
dec. 2
16:39
Még egy polentás finomság (Lilahangya)
Pár napja készítettem ezt a darálthúsos polentás egybensült fogást vacsorára. A darálthús olajbogyóval és félig szárított paradicsommal készült, jó sok fokhagyma kíséretében, majd kapott egy polenta paplant és irány a sütő. Egy óra alatt elkészült, végül is akár gyors vacsinak is mondható! Hozzávalók: 250 g polenta négyszeres mennyiségű húsleves 3 ek tejszín 500 g darált hús 1 doboz zöld…
dec. 2
18:21
Fokhagyma krémleves (Lorien)
Bár vége a Cserke által rendezett emlékezetes leveses VKF-nek /mekeke, rengeteg e/, nem állt meg az élet nálunk a levesek tekintetében. Nem is tudom, milyen régen tervezem már ezt a levest, aztán valamiért mindig el-elmaradt, egészen mostanáig. Ilyenkor tévíz idején azonban különösen ajánlott is, hiszen a fokhagymának számos, az egészségre gyakorolt pozitív hatása ismeretes. Aztán, hogy ne örüljön…
dec. 2
18:45
Lekvár fügéből (Mahlzeit)
A globális felmelegedés a mi kertünkben is érezteti a hatását, idén 2x is beérett a füge, így maradt elég lekvár készítéséhez is. A fügéket meghámoztam, négybe vágtam. Minden kiló fügéhez 40 dkg cukrot adtam, és a cukorral egy éjszakára állni hagytam. A lekvárt lassú tűzön addig főztem, míg kellő sűrűségű lett. (Ujjbegy próba) A lekváros üvegek tetejére egy kanál pálinkát csurgattam és…
dec. 2
19:48
Márton napi libavacsora (Mahlzeit)
Idén nálunk került megrendezésre a baráti társaság "batyus libavacsorája". Mi az előételekért feleltünk, töltött libanyakat, libamáj terrinet és hagymalekvárt készítettünk, illetve a megfelelő étel-ital párosításról gondoskodtunk. Töltött libanyak Hozzávalók: 1 libanyak, 1 tejbe áztatott zsemle, 2 főtt és 1 nyers tojás, 1 füstölt libamell, turbolya (vagy petrezselyem), só bors, kis olaj A…
dec. 2
20:18
Recept: Kouign Amann (Mindmegette)
Hozzávalók: 45 dkg liszt 30 dkg vaj 20 dkg cukor 1 csipet só 2 dkg élesztő 1 tojássárgája

2008. december 3. szerda

dec. 3
0:12
Olvasnivaló: Aprósütemények a fenyőfára (Mindmegette)
Egy karácsonyfa mindenképpen szép: ezüstbe, aranyba, rusztikus szalma- vagy színes üvegdíszekbe öltöztetve. Ha mindezt fokozni szeretnéd, készíts házi készítésű, illatos és mutatós díszeket!
dec. 3
0:15
Bihar, Nizza, Palermo (Chili & Vanilia)
A kelet-indiai Bihar megyében pirított csicseriborsóliszttel (sattu) hagymával, chilivel, korianderzölddel, római köménnyel, gyömbérrel gyúrt masszával töltik meg az ottani jellegzetes gombócokat, tepsiben megsütik, és olvasztott ghee-vel (tisztított vaj), megkenve tálalják. Ez a littee. Indiában a csicseriborsóliszt az egyik legfontosabb alapanyag, besan, vagy gram liszt néven fut, lehet sima,…
dec. 3
0:16
Olvasnivaló: A cumivarázs (Mindmegette)
Bár Berci és Bercilla nagyon hasonlítanak egymásra, van néhány alapvető különbség köztük azon túl, hogy egyikőjük egy karakán fiú, a másik pedig egy igazi szelíd lányka. Berci nagy cumis, míg Mírának csak játékra kell egy-egy darab.
dec. 3
0:20
Recept: Lila saláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg ecetes cékla 2 alma 15 dkg trappista sajt 2 kis pohár natúr joghurt 3 evőkanál majonéz 3-4 zöld salátalevél oregánó
dec. 3
0:24
Recept: Györei gombóc (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 3 közepes krumpli csipetnyi só petrezselyem zöldje zsemlemorzsa olaj a sütéshez
dec. 3
0:28
Recept: Almás csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: csirkemell vaj majonéz fokhagyma alma húsleveslé tejszín feketebors
dec. 3
0:32
Recept: Vaddisznócomb erdei gombamártással (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg vaddisznócomb 15 dkg füstölt szalonna 2 nagy hagyma 1-1 sárgarépa, fehérrépa és zeller 10 dkg erdei gomba 10 dkg sertészsír só bors babérlevél borókabogyó őrölt vadfűszerkeverék A gombamártáshoz: 50 dkg erdei gomba 1 fej vöröshagyma 1 evőkanál vaj 1 evőkanál liszt 1 dl tejföl só bors petrezselyemzöld
dec. 3
10:12
Gratin Dauphinois (Lorien)
Szeretem a francia konyhát. Bár alapvetően nem vagyok krumplifüggő, ezt az ételt különösen megkedveltem. A burgonya gratint általában köretként szoktuk készíteni, de most főételként lépett színre, ezért most kedvemre megszórhattam sajttal /köretként nem teszünk rá/. Azaz nem is egészen kedvemre, mert ehhez jó lenne például Gruyère sajtot használni, még ha ez így logikailag erősen is sántít is,…
dec. 3
10:48
Hangulatjelentés a házi disznótorból (Zsuzsi főz)
Végre megkaptuk a kolbásztöltőt a hétvégén, ami egyet jelent azzal, hogy vasárnap a saját töltésű kolbászunk volt az ebéd, bár ezt házi disznótornak nevezni nem is olyan enyhe túlzás. Ezúton köszönöm meg a kedves blogtársaknak a kérésemre küldött recepteket, ki fogjuk próbálni őket, de első próbálkozásra érzésre fűszereztük a húst, nem pedig recept alapján. A húshoz ment három kiskanál só, két…
dec. 3
11:15
Egyben sült hús pulykából (àlabeck)
Az egyben sült hús régimódi dolog, nálunk elég gyakran volt annak idején, sertéscombból készült, sertészsírban sütve. Máshol karajt is sütöttek, gondoljunk csak a „csemege sertéssült, pir. burg., pár. káp.” nevű ételre, ami annak idején minden étteremben megtalálható volt. De ha nem azt mondom, hogy régimódi, hanem retró, akkor mindjárt jobban hangzik, ugye? Én egy kis módosítással csináltam;…
dec. 3
11:33
Grillázsos-narancsos marcipánpralinék (Macikonyha)
dec. 3
15:45
Baconos padlizsántekercs (Lilahangya)
Néhány szelet bacon, néhány szelet vékonyra vágott, elősütött padlizsán és sajtos, kukoricás rizs. Ez volt a vacsoránk minap. Csak épp az egész egyben, összetekerve és megsütve. Mellé pár szelet paradicsom és kész is a pompás vacsora. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 15 dkg bacon 1 bögre jázminrizs 1 bögre mirelit kukorica 1 ek vaj pici fej hagyma 2 ek reszelt edami só olivaolaj A padlizsánt…
dec. 3
20:39
Olvasnivaló: 2008. dec. 3. Karácsonyi ajándék-ötletek, IV. rész: Kandírozott gyümölcsök (Mindmegette)
A házi készítésű kandírozott gyümölcsök ízletesebbek, illatosabbak, kedvünk szerint variálhatók, és szebben csomagolhatók, mint a bolti változataik. Készíthetjük citromból, narancsból vagy gyömbérből az ínycsiklandó gyümölcsös édességeket, amelyeket aztán átlátszó celofánban, csatos üvegben vagy zsírpapírral bélelt fonott kosárkákban ajándékozhatunk szeretteinknek.
dec. 3
21:15
Olvasnivaló: Széles csípő - veszélyes élet? (Mindmegette)
Egy szélesebb csípő majdnem kétszeresére növeli az idő előtti halál valószínűségét, áll egy nagyszabású európai tanulmányban, vagyis nem is olyan jó, ha van egy nőn mit fogni.

2008. december 4. csütörtök

dec. 4
0:15
Olvasnivaló: Petrezselyemgyökér krémleves gombás bundáskenyérrel - Zsolttól (Mindmegette)
Mitől lesz egy egyszerű krémlevesből és egy bundáskenyérből különleges étel? Zsolt ötletei minderre választ adnak. A variációk száma végtelen, csak egy kis fantázia kell hozzá!
dec. 4
7:51
Fahéjas ricottás ravioli pezsgős birslében (Kísérleti konyha)
Nos, hát nem mindig sikerül minden ételből szemgyönyörködtető fogást varázsolni. Ilyen volt például ez a pezsgős birslében tálalt fahéjas ricottával töltött ravioli is, ami - beismerem - eléggé fakóra sikeredett. Jó, meg a képet is félrefókuszáltam... Ellenben nagyon finom és könnyed lett a birsalmából kifőzött lé; a pezsgő pompásan könnyített és frissített rajta. A ravioli pedig valahogy úgy…
dec. 4
8:21
Ínyencboltok mustrája - karácsonyi tippekkel (NLCafé)
Látványosan fejlődik a magyar delikát kínálat. Emlékszem, hogy annak idején mekkora csodának számított a Vásárcsarnokban az Ázsia bolt. Új színfolt volt, végtelen kincsesbánya mindazok számára, aki otthon szerettek volna elkészíteni egy thai vagy kínai fogást.
dec. 4
9:51
Recept: Kekszes csodasüti (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagy csomag keksz (négyzet alakú) 2 nagy pohár tejföl 3 csomag vaníliás cukor 9 evőkanál porcukor kakaópor ízlés szerint alma
dec. 4
9:53
Recept: Sült kukorica szalonnafalatokkal és fehérborral (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg fagyasztott, morzsolt kukorica 10-15 dkg húsos szalonna 2-3 szem paradicsom 1 dl fehérbor só bors pici vaj Az arányok ízlés szerint változtathatók.
dec. 4
9:55
Recept: Szarvacska mexikói módra (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg darált sertéshús 30 dkg szarvacskatészta 1 fej vöröshagyma 2 nagy paradicsom 4 evőkanál olaj 1 evőkanál paradicsompüré 1 doboz konzerv vörösbab 2 evőkanál tejföl 15 dkg reszelt sajt chili cukor só fehérbors
dec. 4
9:57
Recept: Babapiskótás mézes (Mindmegette)
Hozzávalók: A mézes lapokhoz: 1 db tojás 5 dkg vaj 15 dkg porcukor 2 evőkanál méz 5 evőkanál tej 1 evőkanál keserű kakaópor 12 g sütőpor 40 dkg liszt A töltelékhez: 5 dl tej 5 evőkanál liszt 20 dkg vaj 20 dkg porcukor 5 cl rum 1 vaníliarúd belseje A babapiskótás réteghez: kb. 21 db babapiskóta 4 dl meggylé /meggybefőtt leve, kevés tej, kevés rum/ A tetejére: 10 dkg csokoládé
dec. 4
10:09
Recept: Csípős lencseleves szilveszter utáni gyomorbántalomra (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg lencse 10 dkg szalonna 1 fej hagyma zsír vagy olaj 4-5 dkg liszt csípős paprika ízlés szerint (legjobb a szárított) 2 gerezd fokhagyma 2 húsleveskocka 1 babérlevél só őrölt bors petrezselyemzöld vagy zellerzöld
dec. 4
12:33
Fatörzs (NLCafé)
Klasszikus francia karácsonyi sütemény. A La buche de Noelt Antoine Charabot alkotta meg 1874-ben, és a mai napig töretlen népszerűségnek örvend a gallok között. Karácsony környékén Magyarországon is egyre több helyen készül ez az igen csokoládés piskóta kakaós vajkrémmel.
dec. 4
12:35
Süllő (NLCafé)
Igazán könnyen előkészíthető és elkészíthető, ízletes főfogás.
dec. 4
12:37
Borleves (NLCafé)
Igazi téli ínyencség. Benne van minden, ami magában hordozza az ünnep hangulatát. Tökéletes első fogás szentestére, de akár egy ajándékvásárlással töltött délután zárásaként is megállja a helyét.
dec. 4
13:30
Zöldbabfőzelék konzervből (àlabeck)
Nemrégiben kiderült számomra, hogy kezdő főzőcskézőknek gondot okozhat, hogyan főzzenek konzervből. Pedig néha a konzerv nagyon jó megoldás, gyorsan össze lehet hozni belőle pl. egy főzeléket. A lényeg az, hogy fordítva csináljuk, mint a friss alapanyagból. Először is felbontottam a konzervet, egy tálkába leöntöttem a levét. Ezután kevés olajon átforgattam egy gerezd összenyomott fokhagymát.…
dec. 4
13:51
Kételkedős leves naranccsal, gyömbérrel, sárgarépával (Lilahangya)
Nem is tudom miért döntöttem e mellett a leves mellett, de amolyan klasszikus meglátom és kipróbálom recept volt ay nlcaferol. Pedig csak mérsékelten rajongok a gyömbérért, no meg olyan fura triónak tűnt egyszerre a narancs, a sárgarépa és a gyömbér...ráadásul sósan. Elkészítettem, megkóstoltam, nem volt rossz, de némileg szabódva kínáltam vele TS-t. Persze erre ő is roppant kíváncsi lett, vajh mi…
dec. 4
14:21
Tipp hagyományos karácsonyi menüre (NLCafé)
Hagyomány. Ez valami olyasmi, amitől az ember egyfelől szabadulna (szép emlékű kamaszévek), később viszont meglátja a benne rejlő erőt, az összetartásét, s vagy követi a családi hagyományokat, vagy újat teremt.
dec. 4
16:15
Levendula (Lila Füge)
Levendula a számban és nem a ruhásszekrényben vagy az illóolaj párologtatóban? Köszönöm szépen nem, mondtam én ezt sokáig, nem csak szűklátókörűségből, hanem köszönhetően egy bizonyos cupcake-nek is, amit kaptam egyszer valakitől és annyi levendula volt benne, hogy úgy éreztem parfümöt eszem. Ezzel akkor el is könyveltem a levendulát nem a konyhába valónak és nem is gondoltam rá többé. Pár hete…
dec. 4
17:42
Kifordított kalács (Lorien)
Azaz látens csiga, ismét. Egyértelműen csiga géneket hordoz, ráadásul szegény ki is fordult magából. Elkészítése nagyon egyszerű, a végeredmény pedig addiktív. Különösen azért, mert töltelék egy része a készítés során a felszínre kerül, és süléskor a kalács tetején megpirul, karamellizálódik, szétfolyik, stb. Nálam egyértelműen a kedvencek rovatban szerepel, nem véletlenül tombol ez a láz a…

2008. december 5. péntek

dec. 5
1:27
Olvasnivaló: Gyümölcskenyér lépésről lépésre (Mindmegette)
A csillogó izzósorok és az ablakokban ácsorgó Mikulás csokik tévedhetetlenül jelzik: a karácsony bizony közeleg. Teremtsünk otthon is ünnepi hangulatot, és süssünk mennyei, édes gyümölcskenyeret.

Keresés