Nem sikerült a bravúr, az A osztályba való feljutás a Béres Alexandra nevével fémjelzett női curling-válogatottnak. Az egykori fitneszvilágbajnok mellett Szekeres Ildikó, Ádám Boglárka, valamint Nagy Gyöngyi alkotta magyar csapat tegnap a finnek ellen játszott rangadót, és bár 1-5-ről még talpra állt, végül 7-5-ös vereséget szenvedett a svédországi B osztályos Európa-bajnokságon.
A szakszervezetek délután négy órától megbeszélésre várták az üzemeltető társaság vezetőit, akik eddig nem jelentkeztek az érdekképviselők által kijelölt helyszínen
Csipes Ferenc azon kevés kajakedző közé tartozhat, aki versenyzőként és trénerként is olimpiát nyer. A 43 éves szakember csoportjához ugyanis nemrég csatlakozott Kovács Katalin. Az 1988-as olimpiai bajnok Csipes – noha egyelőre csak a jövő évi világbajnokság lebeg a szeme előtt – azt reméli, hogy a tanítványai közül valaki a londoni olimpián is nyer aranyat.
Búcsúzik a hazai pályáktól Sándor Tamás. A Debrecen 34 éves játékosa befejezte labdarúgó-pályafutását. Legalábbis az élvonalban, mert lehet, hogy valamelyik alacsonyabb osztályú osztrák csapatban még eljátszogat egy darabig.
Váratlan hazai vereséggel folytatta szereplését az Euroliga főtáblájának második csoportkörében a Vasas, amelyet a belgrádi Partizan győzött le egy góllal a Komjádi uszodában szombat este
A három héttel ezelőtti, idegenbeli 5-4-es vereség okkal tette derűlátóvá a Szegedet, hogy a Tisza-parti összecsapáson ledolgozhatja a minimális hátrányt
Tovább gyûrûzik a hagyatéki hercehurca, amely Anettka férje, Forgács Rezsõ elhunyta után kezdõdött. Az első hagyatéki tárgyalás után Szalay Kriszta, a producer lányának, Eperkének az édesanyja nem nyilatkozott, de most azt mondja: minél többet gondolkodik a dolgon, annál inkább úgy látja, a közjegyzőhöz került végrendelettel valami nem stimmel.
Régen láttuk az RTL Klub képernyőjén Vágó Istvánt, a kvízmester azonban hétfőtől egy hétre visszatér Sebestyén Balázs oldalán a Pókercban. A közkedvelt televíziós mégsem tétlenkedik: sokat utazik, zenél és kínaiul tanul. Politikus, még ha voltak is ilyen ambíciói, egy rosszul sikerült beszélgetés miatt nem lesz.
Hogy melyikük járt jobban a házassággal, nehéz megmondani. Victoria és David Beckham azonban tíz év alatt a világ egyik legismertebb és leggazdagabb párjává nőtte ki magát. Ám ahogy nőtt bankszámlájuk, az énekesnő úgy veszített gömbölyded formáiból, viszont egyre fajsúlyosabb egyénisége lett a divat világának. Férjével közös vagyonát 112 millió fontra becsülik (kb. 35 milliárd forint), a Beckham…
Felkerült az internetre az a hímvesszőrajz, amit a gyanú szerint Egervári Sándor csempészett bele az őt kirúgó győri vezetők fiókjába. Mint azt a Bors elsőként megírta, a futballszakember sértettségében obszcén módon zárta le edzői pályafutását az ETO-nál.
Ma éjféltől beszüntetik a munkát a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete tagjai - jelentette be Gaskó István, az érdekképviselet elnöke. A VDSZSZ két fő követelése továbbra is az, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből minden vasutas számára fizessenek ki nettó 250 ezret, a kiszervezett társaságok munkavállalóinak pedig – a 2008-as évre visszamenőleg is – biztosítsanak 10 százalékos…