Gönczi Gábor Namíbiába utazott, ahol belepillanthatott a Himba törzs életébe. A bennszülöttek olyannyira megkedvelték őt, hogy elfogadásuk jeleként saját törzsükre jellemző vörösre festett kecskezsírral kenték be a riportert.
Tünde, Tímea, Angelika és Teréz. A négy nő élete egy ponton kapcsolódik össze: mindannyian szörnyű bűnt követtek el. Tündét a szerelem, Tímeát a beteges segítői vágy, Angelikát az anyagi reménytelenség, Terézt az esztelen féltékenység vezérelte. Felmenteni egyiküket sem lehet, hiszen az első bankot rabolt, a második nyolc szenvedő beteget küldött a halálba, a harmadik és a negyedik pedig saját…
Kovács Áron a pohár fenekére nézett Ganxsta Zoleenál. Bár a Popdaráló cukorbeteg műsorvezetője még Szilveszterkor sem fogyaszt alkoholt, a Hal a tortán legutóbbi forgatásán a szabadszájú rapper vendégeként mégis egymás után gurította le az italokat.
Paris Hilton új legjobb barátra vágyik. És ahogy azt tőle megszokhattuk, az amerikai botrányhősnő a barátkozást sem hagyományosnak tekinthető úton, hanem egy, „Paris Hilton új legjobb barátja” címmel adásba kerülő tévéshow keretében kívánja megvalósítani.
Keith Urban a nagy nőfaló country énekes megszelídülni látszik Nicole Kidman mellett. A párnak egy hónapja született meg kislánya, Sunday Rose és ezzel teljes lett a szerelmesek boldogsága.
Robert De Niro lenyugodott. Hollywood legendás nőfalója a napokban ünnepelte hatvanötödik születésnapját. Nyugodt körülmények között, családi körben bulizott - tudhattuk meg egy spanyol magazin születésnapi összeállításából.
Gyönyörű lányokkal színesítette kompozícióját a debreceni Virágkarneválra egy mediterrán élményfürdő. Bódi Sylvi és Nagy Noémi láthatóan örömmel pózolt a hatalmas „virágcsokor” tetején.
A perthi bíróság úgy határozott, hogy kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly. A The Australian című lap internetes kiadásában azt írja, hogy a bírósági döntés után őrizetbe helyezték a 86 éves Zentai Károlyt.
A német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück halálosan unja magát a kormányülések alatt – hogy elüsse az időt, kedvenc időtöltésének, a sakknak hódol – vallotta be maga az érintett. A politikust a kancellár, Angela Merkel is megfedte már hobbijáért: a miniszter azonban nem hajlandó lemondani szenvedélyéről.
A férfi kajakosoknál a nagy létszámú mezőny miatt nem lehetett bejutni egyből a döntőbe 500 méteres egyesben, így Vereckei Ákos is középdöntőre kényszerült.
A Montenegró elleni mérkőzéssel Erwin Koeman számára véget ért a kísérletezgetés időszaka a magyar válogatottnál. Mostantól tétre megy a játék, elvégre szeptember 6-án már világbajnoki-selejtezőn Budapesten fogadjuk Dániát, de a szövetségi kapitány csapata szerdán finoman szólva sem futballozott meggyőzően.
Montenegróval mérkőzhet meg a magyar férfi vízilabda válogatott az olimpiai döntőbe jutásért, miután az Európa-bajnok a negyeddöntőben 7-6-ra legyőzte az esélyesebbnek tartott világbajnoki címvédő horvátokat.
Szombaton rendezik meg a kajak-kenu versenyek 500 méteres döntőit, ekkor száll vízre Kovács Kati egyesben és a Janics Natasa, Kovács Kati páros is. A két aranyesélyes egység közül Kovács Kati a középfutamok során megszabadult egyik legnagyobb riválisától, a finn Anne Rikalától, aki 2 tizeddel maradt le a döntőről.
A kulturális miniszter elismerte: a prágai tavasz leverésében való részvétel "agresszió volt, támadás a szabadabb gondolkodás és a szabadabb cselekvés ellen"
Ritkán látható nagy csata után veszítette el a bronzéremért vívott meccset a magyar női vízilabda-válogatott. Az ausztrálok az utolsó másodpercekben, egy szinte már megnyert mérkőzés végén egyenlítettek, s a hosszabbítás után, ötméteresekkel szerezték meg a győzelmet, s a bronzérmet. Magyarország a negyedik lett.
Kíméletlenül dolgoztatták és törött lábbal versenyeztették Moneyrain-t, az öt éves telivért. A ló kis híján belepusztult a mérhetetlen megpróbáltatásba.
Tony Blairre alig lehet ráismerni. A volt brit miniszterelnök ugyanis 10 kilót dobott le magáról, igen rövid idő alatt. Blair cáfolja azon sajtóértesüléseket, miszerint súlyos betegséggel küzdene. Állítja: gyümölcsdiétának köszönheti kirobbanó formáját.
Kétszeres ünnep lesz ezután Kumin Vikiék családjában az augusztus huszadika, ezen a napon született meg ugyanis az RTL Klub híradósának első gyermeke. A mama és a baba kitűnő egészségnek örvend, a pici a Berta nevet kapta.