Véget ért a 2008-as év legfontosabb eseménye, mindenki fellélegezhet, vége van, nem kell már többé izgulnunk. Majd újra 4 év múlva vagy még picit korábban a Téli Olimpiai Játékokra figyelhetünk fel. Tizenhat versenynap után nagyszabású ünnepély zárta le a huszonkilencedik nyári olimpiát.
Felháborodást váltott ki Kate Garraway televíziós műsorvezető reklámfotója, melyen melléből egy borjút szoptat. A reklám egy dokumentumfilmre hívja fe a figyelmet, amely nem az anyatejjel való szoptatást akarja ösztönözni, hanem egy furcsa jelenségre, a tehéntejjel való táplálás visszásságára szeretné felhívni a figyelmet.
Paris Hilton akkor boldog, ha róla beszél a világ. Pedig annyira nem nagy szám, be kell látni. Volt időszak, amikor csak róla szólt minden és ő volt Anglia középpontjában. Mára már nem igazán szeretnek vele foglalkozni, mert egyes bulvárlapok hisztisnek és kiállhatatlannak tartják. Hát attól függ, hogy honnan nézzük. Most ruhakollekciója és a haja van rivaldafényben.
Sienna Miller házának falára ismeretlen vandálok a „kurva” szót fújták és a feliratot sátánista szimbólumokkal egészítették ki. A színésznő nem tudja, ki tehette, de egyesek szerint Bathazar Gettyvel folytatott viszonya kelthette fel iránta a gyűlöletet valakiben vagy valakikben.
Hatalmas előkészülettel, látványos elemekkel, színpadi koreográfiával, eszméletlen mennyiségű kiegészítőkkel, hordárokkal, építőkkel, szakáccsal, sminkesekkel, fodrászokkal és kamionnyi ruhatárral érkezik Madonna különböző turnéhelyeire.
A brit topmodell, Kate Moss az Interview magazin címlaplánya lesz szeptemberben. Az Andy Warhol alapította sztármagazin kedvéért teljesen levetkőzött a szexi modell, és a vele készült interjúban őszintén vall férfiügyeiről.
Ezen a héten Marjai Judit lesz a Csak Csajok egyik kérdezője, aki alig várja, hogy izgalmas témákban úgy beszélgessen a vendégekkel, hogy azt a nézők is élvezzék.
10 órától reggel 6 óráig pedig az V. kerületben négy helyszínen - a Múzeum körúton, a Nádor utcában, a Váci utcában és az Erzsébet téren - dolgoznak az útépítők
A második világháború utáni olimpiák legrosszabb szereplését produkáltuk Pekingben. Ennek okait kutatjuk, fenntartva azt a véleményünket, hogy az ország méretéhez és gazdasági teljesítőképességéhez képest a három arany nem is olyan rossz. De miért volt több arany az elmúlt 15, világháború utáni olimpián? Sorozatunkban erre próbálunk választ találni, és arra, hogy miért éppen most kapta ez a pofont…
A Főkert vezetőjének cégét támogatta a főváros, hogy megrendezzen egy borfesztivált - írja a Magyar Hírlap, mely szerint Kocsis László a főpolgármester bizalmi embere
Némedi Mari színésznő élete pokollá változott. A színművésznő állítja, Maros Gábor zaklatja, és életveszélyesen fenyegeti. Némedi már nem mer egyedül maradni, mert fél a férfitől, akire élete nagy szerelmeként emlékezik. Maros még azt is tagadja, hogy ismeri Marit, BORS-hoz eljutott fotók azonban ennek ellenkezőjéről árulkodnak.
Majka zakóra, nyakkendőre cserélte bő szárú farmerét és lógós hip-hop gönceit. A nagy szájú rappert a Viasat 3 BAR című szeptember közepén induló produkciója miatt alakítják át.
Ötvenhét késszúrást és egy torokvágást számolt össze a halottkém a meggyilkolt Sz. Dézi testén. A Budai Központi Kerületi Bíróságon tegnap letartóztatták B. Lászlót és T. Adriennt. A gyilkos szerelmespárt még egy puszi erejéig sem engedték a folyosón egymás közelébe a nyomozók, nehogy össszebeszéljenek.