BEDFORD — Egyedi módját választotta a bűnhődésnek két amerikai nő. A bűnük az volt, hogy ellopták a születésnapját ünneplő Marissa Holland (9) ajándékutalványait.
BALATONFÜRED - Bujtor Istvánt (†67) örökös tiszteletbeli taggá nyilvánítja a Magyar Vitorlás Szövetség - mondta el Kerekes Kázmér, az egyesület elnöke.
BUDAPEST — „Kérem a bíróságot, azért ítéljen el, amit elkövettem, amit nem, azért ne vonjon felelősségre” – mondta az utolsó szó jogán Kaiser Ede (34). A Fővárosi Bíróság ítésze, Szebeni László így is tett.
BUDAPEST — Bár a választási kampány hivatalosan csak jövő tavasszal kezdődik, a két nagy párt máris szórja a milliókat. A Fidesz és az MSZP is plakátokkal, tájékoztató füzetekkel próbálja meggyőzni a választókat.
Intenzív osztályra került egy kismama az új influenza szövődményei miatt - jelentette be az országos tiszti főorvos. Ózdon egy 13 éves kislány kezelnek a H1N1-el
Magyarország — A kutyákat és macskákat is elérheti a cukorbetegség, ám az odaadó gazdiknak nem kell emiatt feladniuk a reményt, a novemberi diabéteszhónap róluk is szól.
Tragédiával ért véget szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság abádszalóki mérkőzése - adta hírül kora délután a Szoljon.hu.
Nagy győzelmeket és drámai pillanatokat hozott az idei Forma–1-es idény. A Vasárnapi Blikk számokba foglalta az F1-es világbajnokság legemlékezetesebb momentumait
SZÉKESFEHÉRVÁR — Van jövője a magyar jégkorongnak! Az A csoportos világbajnokság után először játszik együtt hokiválogatottunk a hét végén, és a Pannon-kupa első napján 6-1-re győzte le az elitbe tartozó olaszokat. A vb óta kicserélődött keret bebizonyította, hogy képes lehet arra, hogy újra a legjobbak közé jusson.
BUDAPEST – Annak ellenére, hogy a Danubius Rádió november 18-án valószínűleg végleg eltűnik az éterben, Sebestyén Balázs és csapata nem csügged. A műsorvezető azt ígéri, nem hagyja cserben barátait
BUDAPEST — Sajtószabadságot és vizsgálatot követel az MDF Viniczai Tibor alelnök és Dávid Ibolya, a párt elnökének kezdeményezésére, miután a Financial Times és az Economist című tekintélyes gazdasági lapok pártok közötti leosztásról írtak a magyarországi rádiófrekvenciák ügyében.
Sági Szilárd legújabb receptjeinek a húsmentes étrendet kedvelők különösen fognak örülni. Persze ha valaki húsimádó, annak a padlizsánkrémet inkább előételnek ajánljuk.
A bűnügyi helyszínelés világába vezeti be az érdeklődőket a CSI: The experience (Helyszínelők: A tapasztalat) című interaktív kiállítás szombattól a Millenáris Fogadó épületében Budapesten.
BOSTON - Távirányítású hal eddig is létezett, az amerikai MIT kutatóintézetben alkották meg 15 évvel ezelőtt, de túl nagyra sikerült, és nem tudott olyan gyorsan és mozgékonyan úszni, mint egy igazi.
TEGELBERG - A Free Flight repüléstechnikai kiállításon mutatták be Németországban, és immár több repülősiskola is megrendelte a siklóernyő-szimulátort, amelyet a balesetek elkerülése végett fejlesztettek ki.
Újra a családja miatt kell szégyenkeznie John Terrynek, A News of the World magazin kábítószer-árusítás közben buktatta el az angol válogatott és a Chelsea focistájának apját.