A mozdonyvezetők szerelvényét ipari röntgenkészülékkel világították át Szlovákiában, holott az ukrán fél korábban feltételhez kötötte a készülék alkalmazását
Immáron a harmadik dohány reklámarc hunyt el tüdőrákban. Két Marlboro Man után most Alan Landers, a Winston cigaretták arca halt meg, aki egyébként perben állt a gyártóval, RJ Reynoldsszal mivel állítása szerint munkája okozta betegségét.
Újra együtt koncertezik a Beatles két életben lévő tagja: Paul McCartney és Ringo Starr New Yorkban lép fel egy jótékonysági koncerten, amelynek célja a meditációoktatás támogatása.
Gyurcsány drámai hangú figyelmeztetése, miszerint új vasfüggöny oszthatja ketté Európát, nemcsak hogy nem talált meghallgatásra, de még kárörvendő kommentárokat is kiváltott - írta a publicista
Délelőtt 11 órakor már 309,50 forint fölött jegyezték az eurót a bankközi kereskedésben. Eközben a zloty és a cseh korona, amely tegnap bő másfél százalékkal erősödött, ma további fél százalékkal izmosodott.
Az Ukrtranszgaz nevű vállalathoz reggel 9 órakor érkeztek a nyomozók - kommandósok nélkül - akik a cég vezetőinek bemutatták a házkutatásra és iratok lefoglalására felhatalmazó papírokat
A néhai Heath Ledger exmenyasszonya nem örül, hogy nyilvánosságra került egy már elfeledett filmszalag, amelyen Ewan McGregorral vadul szexel. Michelle Williams a filmben mindent megmutat magából.
Szegény lóval az volt a legnagyobb gond, hogy nem akart elpusztulni, ezért vezette a 49 éves férfi a Hernádba - a gyilkos állattartó akár két évet is kaphat
Sark a Csatorna - szigetek egyike , az Egyesült Királysághoz tartozik, de nem része sem Nagy Britanniának, sem az Európai Uniónak. Sark még a Csatorna - szigeteken belül is sajátos autonómiát élvez. Tavaly december 10-én demokratikusan megválasztották Sark új vezető testületét. Két nappal később minden hatodik szigetlakó munkanélküliként ébredt.
Itt a közösségi szellem és a szűkebb pátria iránti elkötelezettség az egyik legértékesebb tőke. Nincs bürokrácia, pénznyelő államapparátus, nincs többpártrendszer
Csupán néhány napja beszélt Jennifer Aniston az Elle magazinnak arról, hogy tudja, milyen nehéz helyzetben van a világ és ő maga nagyon hálás a sorsnak szerencsés életéért. Ezek után viszont gyorsan kivívta a rajongók ellenszenvét is, hiszen kiderült: filmbemutatóján viselt – igen egyszerű, egyenes – frizurája egy vagyont kóstált a színésznőnek.
Titanillo elérte a célját: bekerült a televízióba. A különös nevű és még különösebb külsejű férfi volt az, aki alsónadrágban próbált bejutni az idei Operabálba, de végül a fogdán kötött ki. Partizán akciója annyira megtetszett Fábry Sándornak, hogy Titanillot meg is hívta a Showder ma esti adásába.
Október 22-én ismét hazánkba látogat Eros Ramazzotti. A latin amorózó nem csak a női szíveket dobogtatja meg, hanem komoly szakmai elismerések is fémjelzik sikeres pályafutását. Mindemellett az sem elhanyagolható tény, hogy eddig a világon már több mint 36 millió lemezt sikerült eladnia. Ez kevés előadónak sikerül manapság, pláne ha elsősorban nem angolul énekel. Az olasz nyelv annak sem állított…
Kovács Áron tizennyolc éves kora óta szeretett volna énekes lenni, ennek ellenére visszautasította a Fiesta és a Back II Black együttest is, csak mert nem abban a stílusban zenélnek, amelyet ő szeret. A muzikális műsorvezető álma most karnyújtásniyra került.