A vizsgálat igazi meglepetése az volt, hogy a rendszeres fizikai terhelés hatására a szív bal kamrájának megvastagodása nem alakult ki - még emelkedő vérnyomás esetén sem
Újra versenyezni akar Risztov Éva! A rövidpályán világbajnoki ezüstérmes úszó azonban másik műfajban, a hosszú távú viadalokon bizonyítana. Risztov három évvel ezelőtt kurtán, furcsán hagyta maga mögött a medencék világát, s akkor azt gondolta, végleges lesz a búcsú. Tévedett.
A tavalyi nagysikerű debütálást követően 2009. május 16-án újra hazánkba látogat a világ legnagyobb, egyben leglátványosabb partysorozata, a Sensation White.
A JATO Consult, a JATO Dynamics autóipari piaci intelligencia szolgáltató cég elemzéssel foglalkozó részlege megjelentette legfrissebb-, 21 európai országot felölelő átfogó CO2 tanulmányát
A forint gyengélkedésének köszönhetően idén majdnem 90 ezer forinttal kerülhet többe ugyanaz a – háromfős – külföldi nyaralás, mint tavaly. A lapunk által megkérdezett közgazdász elismerte, hogy a külföldi turizmusnak árthat a magas árfolyam, a belföldit viszont lendítheti.
A volt jegybankelnök tragikusnak nevezte a jelenlegi gyenge forintárfolyamot, szerinte az MNB összevissza beszél. Az Aegon Alapkezelő vezetője szerint az IMF-csomag csak átmenetileg járult hozzá a stabilizációhoz.
A Forma–1 világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton nem ideges alkat, hiszen lelkesen áradozik az új McLarenről, miközben az autó az eddigi teszteken, Jerezben és Barcelonában rendre gyengén teljesített, sőt többnyire a mezőny végén kullogott. A wokingi istálló rajongói ugyanakkor kezdenek kétségbe esni.
A volt jegybankelnök tragikusnak nevezte a jelenlegi gyenge forintárfolyamot, szerinte az MNB összevissza beszél. Az Aegon Alapkezelő vezetője szerint az IMF-csomag csak átmenetileg járult hozzá a stabilizációhoz.
Másodfokú készültség van érvényben Karcag és Kisújszállás közelében, míg első fokú készültséget tartanak fenn a hevesi, a tiszasülyi, a tiszaroffi, a törökszentmiklósi és a Körös-zugi szakaszokon
Tökéletes művégtagot kapott Mosha a háromlábú indiai elefánt. A hároméves thaiföldi állat 2006-ban, taposóaknára lépve veszítette el jobb mellső lábát, és emiatt lehetetlenné vált számára a dzsungel-élet.
A javaslatok idei és jövő évi hatása, valamint az októbertől elindított, 800 milliárd forintos hatású intézkedésekkel az összhatás 1.500 milliárd forint, ami nem nevezhető "puhának"
Bortermelő lesz Sting. A világhírű brit rockzenész Toszkánában vásárolt birtokán állít elő borokat, amelyekből az első palackok szeptemberben kerülnek piacra.
Tárgysorozatba vehető és általános vitára alkalmas a Reformszövetség javaslatcsomagja az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottsága szerint. Erről 17 igen és 12 tartózkodás mellett döntött a bizottság.
Még nem tudni, ki játssza majd Anna Frankot az olasz-magyar együttműködésben készülő filmben, de a statiszták máris tülekednek a szerepekért. A minap még rendőri segítségre is szüksége volt a castingot szervező cégnek.
Több mint száz rendőr keresi azt a német tinédzsert, aki tizenhat embert ölt meg egykori iskolájában, Winnendenben. Tim Kretschmer szó nélkül nyitott tüzet, nyolc diák és két tanár esett áldozatul, a gyilkos tini elmenkült.