Rendőrruhát látott az egyik tatárszentgyörgyi gyilkoson az elhunyt 27 éves Csorba Róbert hat éves kislánya– állítja Mohácsi Viktória SZDSZ-es európai parlamenti képviselő. Biankát – az őt ért trauma miatt– eddig még nem hallgatták ki, most igazságügyi pszichológiai szakértő vizsgálta.
Egyre több szakemberről és politikusról derül ki, hogy lehetséges kormányfőjelölt, és az is, hogy nem vállalja a megbízást. Laphírek szerint a jelölési mizériában kihulló nevek leginkább arra valók, hogy eltereljék a győzelmet a végső favoritról. Aki a szocialisták szerint immár akár pártpolitikus is lehet. Az SZDSZ ma egy háromfős listát terjeszt elő. Kiszivárgott hírek szerint meglehet, hogy…
Csak szeptemberben láthatjuk újra színpadon Törőcsik Marit. A Nemzet Színésze a korábbi tervekkel ellentétben nem a Nemzetiben, hanem vidéken, a kaposvári Csiky Gergely színházban tér vissza az után, hogy orvosai a halál torkából hozták vissza.
Gáspár Győző bottal ütheti több millió forintja nyomát, amit kölcsön adott saját rokonainak. A Gáspár család furfangos adósai inkább lecserélték a telefonszámukat csakhogy ne kelljen törleszteni híres hitelezőjüknek.
A menetrend: április 6-án jön a bizalmatlansági indítvány, 10-éig le kell adni az átadás-átvételhez szükséges dokumentumokat, 14éig pedig megszűnik a Gyurcsány-kormány megbízatása
Vágó István úgy érzi, hogy bosszúhadjárat indult ellene. Tegnap ugyanis valaki olyan tartalmú levelet juttatott el a Borshoz, amely szerint a kvízmester a gazdasági válság közepette sok millió forintért leszerződött a TV2-höz. Vágó cáfolja ezt, és sejti, hogy ki próbálja lejáratni a nyilvánosság előtt.
Normális polgárként tudta, hogy mit csinál, de nem akart parancsolni beteges ösztöneinek. Saját lányát háromezerszer erőszakolta meg, vérfertőző hevületéből hét gyerek született. De kis is valójában ez a szörnyeteg? Milyen körülmények vezettek ahhoz a borzalomhoz, amit elkövetett? Sorozatunk ötödik részéből kiderül: milyen borzalmakat kellett átélnie Elisabeth Fritzlnek börtönében.
A szakszervezetek szerint nem lehet bevezetni a közszférában a négynapos munkahetet. A jelenlegi létszámmal lehetetlen ellátni négy nap alatt a feladatokat. Ráadásul egyes szakmákban abszurditás lenne a mínusz egy munkanap
Alig néhány hete ért véget Judy és Roli házassága, de az énekesnő oldalán máris új férfi feszít. A férj lapunknak elárulta, hogy korántsem friss kapcsolatról van szó: jóideje érezte, hogy feleségének viszonya van valakivel, mert gyanúsan sűrűn maradozott ki éjszakánként.
Ha nem is hollywoodi produkcióra, de egy hazai mozifilmet el tudna képzelni történetéből Kaiser Ede. A móri mészárlásért jogerősen elítélt férfi már nagyon várja 19 nap múlva kezdődő perújítási tárgyalását. Elvégre ő jogerősen, tényleges életfogytiglan büntetést kapott azért, amit el sem követett, míg az igazi tettesnek W. Róbertnak a bíróság megadta az esélyt, hogy 30 év múlva szabadulhat.…
Soros György késő esti közleményében hangsúlyozta: ő maga nem kötött volna üzletet az OTP részvényeinek árfolyamcsökkenésére. Reméli, hogy a nevét viselő, de már nem általa irányított alapkezelő nem szegett szabályt.
A mai kormányban is vannak párthoz kötődő politikusok is a párthoz nem kötődő szakértők mellett - mondta a pénzügyér, aki nem tud olyan összetételű kormányt elképzelni, amelyben a tagok teljesen függetlenek a szocialista párttól, frakciótól
Janics Natasa amint megérkezett a háromhetes sevillai edzőtáborból, tovább is utazott Olaszországba, hogy a 44 éves olasz Josefa Idemmel készüljön együtt néhány hétig. A két olimpiai bajnok kajakos már korábban is edzett közösen, együttműködésük alapja a kölcsönös szimpátia.
Tegnapelőtt meghalt Ocskay. Tavaly Kolonics. Korábban pedig Fehér Miki, Bánka, a kis Dárdai és még sajnos sorolhatnánk. Fiatalok voltak, tehetségesek, s mindegyiket elvitte a szíve. Közös az is mindegyik esetben: az orvosok feltették a kezüket, s kijelentették, van ilyen, a váratlan szívhalál bárkivel végezhet, dacára a leggondosabb orvosi ellenőrzéseknek is.
Dárdai Balázs, Fehér Miklós, Kolonics György és Ocskay Gábor. Erős, fiatal férfiak, akiket a szívük vitt a halálba. A megdöbbentő tragikus esetek kapcsán szomorúságtól elcsukló hangon kérdezzük, hogy „Miért pont ők?”, pedig feltehetnénk a kérdést úgyis: miért megint egy férfi? Úgy fest, az erősebbik nem valójában sokkal gyengébb, egyenesen kiszolgáltatott.
Szerdán a Gomorra gálavetítésével megkezdődött a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: a díjesővel kitüntetett, Roberto Saviano regénye alapján készült film az olasz maffiát mutatja be. Salvatore Cantalupo, aki a filmben Pascualét alakítja, ellátogatott a nyitógálára. Kérdéseinkre a vetítés előtt válaszolt.
Fabio Capellóval egyelőre szárnyal az angol futball-válogatott a világbajnoki selejtezőkön, ugyanis négy meccsből négyet megnyert, 14 gólt szerzett a csapat és mindössze hármat kapott. A csapat legjobbja Wayne Rooney, aki a 14-ből 5 találatot vállalt, ám a hétvégi, Fulham elleni kiállítása, és az azt követő műsora miatt Capello keményen lehordta: őrült vagy, fiam – mondta neki.