Csontos testével, apró, hegyes mellével és kiugró állkapcsával soha nem volt kimondott szépségideál, mégis divatot teremtett. Hírnevéhez jócskán hozzájárultak botrányai is. Sorozatunk negyedik részéből kiderül: hogyan találkozott Pete Dohertyvel és hogyan rántotta a mélybe a heronista zenész.
1600 szakorvosra, 4300 szakdolgozóra és 148 háziorvosra lenne szükség. Jelenleg ugyanis csak 32 orvos jut 10 ezer emberre. A megoldás a bérfelzárkóztatás lenne, amire szándék ugyan van, pénz azonban nincs
Kevesebb az első helyes jelentkező, mint a férőhely a természettudományos szakokon. A szaktárca népszerűbbé tenné a területet, a többi közt azzal, hogy a hozott pontokba beszámítana egy ilyen tárgy is
Nagy részben Gyurcsány Ferenc bűne, hogy az ország jelenleg ilyen állapotban van – állítják ellenzéki politikusok. A választók elsöprő többsége nem kér a most leköszönő miniszterelnökből, hiteltelennek tartja őt. De melyek is Gyurcsány "bűnei"? A Bors fotóarchívuma segítségével megkíséreljük bemutatni a - teljesség igénye nélkül - a távozó kormányfő hét, politikai értelemben vett főbűnét, azaz a…
Lehetetlen észrevenni, mit érez az a nő vagy férfi, akitől sokadszorra is megkérdezik, miért nem vállalt gyereket akkor, amikor még lehetett. Az évek alatt megszokták, hogy a legtöbben elítélik, furcsállják, lenézik, vagy éppen sajnálkoznak azokon, akiknek nincsen legalább egy, de inkább több utódja, ezért megtanulták elrejteni az érzelmeiket. A gyermektelenségnek egészségügyi, anyagi,…
Nem volt kitűnő tanuló, de jól ment neki az iskola. Imádta a focit, a társaság közepe volt, és már a középiskolában sejteni lehetett, hogy vezető lesz belőle
Az akasztási jelenetben leszakadt a színészt rögzítő heveder, és két méter magasból a színpadra zuhant. Komoly sérüléseket szenvedett, jelenleg otthonában pihen
Mintegy 70 ezer ember felé csúszik az APEH az szja-visszatérítésével. Átlagosan egy hetet. Mindezért fejenként 400, összesen 30 millió forint késedelmi kamatot fizetett eddig
A volt pénzügyér szerint nincs nemzethalál, minden ország volt mélyponton. Nem a neoliberális gazdaságpolitikával van a baj, a komoly reformok elengedhetetlenek, ezekkel azonban 1998 óta adós a politikai elit, mely egyszerűen hátradőlt - állítja Bokros
A kis falun két huszonéves utazott át. Ittak egyet, majd távoztak. De néhány nap múlva a helyi horgásztóban megtalálták autójuk roncsait, mellette úszott egyikük holtteste, a másik férfinak nyoma veszett.
A Kubában lévő amerikai fogolytáborról áradozott blogjában Dayana Mendoza. Szerinte gyönyörű helyről van szó, az ott tett látogatása pedig annyira mókás volt. Egyesek szerint alaposabban kellene oktatni a világszépségeket a többi közt azért, hogy ne legyenek oda annyira William Shakespeare zenéjéért
A Népszabadság információi szerint Bajnai Gordon "fájdalmas" intézkedései közé tartozik majd a közszférában dolgozók bértömegének nominális értéken történő befagyasztása két évre és a 13. havi fizetésük megszüntetése
BUDAPEST – Két méter magasból zuhant arccal a színpadra Alföldi Róbert a Bárka Színház kedd esti előadásán. A Nemzeti Színház főigazgatója a Koldusoperában alakítja Bicska Maxit, ám a keddi előadáson az akasztási jelenetben súlyos baleset történt, mentőnek kellett elvinnie a színészt.
Londonban tiltakozások zajlanak a G20-as csúcstalálkozóval párhuzamosan, Budapesten azonban nagyobb a nyugtalanság, politikai bizonytalanság adódik a gazdasági válsághelyzethez - írja a lap
Magassarkú az idei tavasz divat slágere. A 60-as éveket idéző cipővel kecsegtetnek a cipőboltok, melyeket nem csak a hatalmas talp és sarok fog jellemezni, hanem a vidám színkavalkád is.
Keleti Györgyi két romantikus hetet töltött Brazíliában kedvesével. A dús keblű, bikiniben sütkérező lány óriási feltűnést keltett a Copacabanán, a férfiak alig tudták levenni a szemüket róla. Nem csoda, hogy szerelme, Attila egy percre sem merte magára hagyni szexis élettársát.
Ha a kutatók sikerrel járnak, akkor fontos előrelépést tesznek meg azon mód reprodukálásában, mellyel az emberek a kogníció révén interakcióba kerülnek világukkal
A hírek szerint nemcsak a remeklő Brawn-autók miatt táltosodott meg Jenson Button, a brit új szerelme, a japán modell Jessica Michibata miatt is a fellegekben jár. A 24 éves szépség természetesen Melbourne-ből sem hiányozhatott, így este együtt ünnepelték meg párja mesés sikerét.