Alaposan próbára teszik a ritka növények a természetfotóst, sőt időnként meg is tréfálják őt. Az év legemlékezetesebb trófeái és történetei közül idézek most fel néhányat.
Budapest – Öt évvel ezelőtt még pályára lépett az MTK évbúcsúztató összejövetelén Zavadszky Gábor (†31), kedden viszont a klub egykori futballistájára emlékeztek barátok, csapattársak.
London - Több mint kétéves átkot tört meg az Arsenal futballcsapata azzal, hogy az angol élvonal 19. fordulójában 3-1-re legyőzte a városi rivális Chelsea-t.
Budapest - Többek füle hallatára halálosan megfenyegette kedd délelőtt egy zuglói képviselő azt a két férfit, akik rá és egy hölgy képviselőtársára készültek terhelő vallomást tenni.
Nem biztos, hogy kapott karácsonyi vacsorát Jamie Oliver. A sztárszakács ugyanis egy interjúban meglehetősen lekicsinylően nyilatkozott felesége, Jools főztjéről.
Budapest – Apósa hat éve ment el, anyósa idén október elején. Fehérvári László (56) és felesége tehát megszüntette a szülők tévéelőfizetését, ám a szolgáltató mégis leemelte az elhunyt asszony bankszámlájáról a novemberi előfizetési díjat is. A panaszos azt mondja, nem egyedüli az esete.
Budapest - Kitörő lelkesedéssel fogadta a közönség Fásy Ádám (57) és Fásy Zsüliett Kedvenc dalaink című első lemezét, amely december 7-én, a Blikkel együttműködésben jelent meg.
Keveseknek adatik meg, hogy olyan közel kerüljenek egy nagy fehér cápához - legalábbis végtagveszteség nélkül -, mint a BBC világhírű természetfotósának.
Budapest - A Blikk-kel szilveszterezik Tóth Gabi (22)! A vadóc énekesnő szilveszter éjszakáján 21 órakor egyetlen női fellépőként áll a Blikk-utcabál színpadára a belváros szívében, a Március 15. téren.
Hiába gondolta úgy a Jóban Rosszban színésznője, hogy a sorozat forgatásának téli szünetében édes lesz a pihenése, nem így lett. A szőke szépség ugyanis betegen nyomja az ágyat.
Száznegyvenhét éve vetették papírra azt a palackba zárt, kódolt üzenetet, amit most egy kíváncsi muzeológus kérésére egy visszavonult CIA-s kódfejtő és az amerikai haditengerészet egyik tisztje megfejtett.
Múlt hónapban jelentette be Rachel Weisz, hogy külön folytatják párjával, Darren Aronofskyval, de nem kellett hozzá hosszú idő, hogy a negyven éves színésznő vigaszra leljen.
Fájdalmas forgatásokon van túl Huhg Jackmann. A népszerű színészt először az ausztrál metropolisban, Sydneyben, majd krikettezés alkalmával érte baleset.
A Jóban rosszban két szereplőjével, Madár Veronikával és Brózik Klárával tesztelték az új, 3D-s plasztikai sebészeti tervező rendszert, amellyel milliméter pontosan be lehet állítani a szépészeti beavatkozás végeredményét.
Az utcán talált kutya szint még meg sem melegedett új otthonában, amikor minden különösebb indok nélkül támadásba lendült. A családfő, Michael O’Mahoney mentette meg 11 éves fiát, akinek 18 öltéssel varrták össze az arcát.