2010. december 28. kedd

dec. 28
0:00
Tünetmentes H1N1 fertőzöttek (WebBeteg)
Azok közül, akiknek korábban pozitív H1N1 tesztjük volt, három tünetmentes beteg fekszik még a kórházban, de ők sem a H1N1, hanem nőgyógyászati kezelésük miatt vannak bent - mondta Jákó Kinga, a budapesti Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának orvosszakmai igazgatója hétfőn az MTI-nek.
dec. 28
0:18
A jövő hét közepéig hidegre és havazásra kell készülni (Gondola)
A jövő hét közepéig hidegre és havazásra kell készülni. Kedden ismét - a délnyugati területeket leszámítva - az ország nagy részén számíthatunk havazásra
dec. 28
0:18
Krokodilokat sodornak magukkal az áradások (Blikk)
dec. 28
0:22
A pozsonyi Új Szó a magyar kormány politikájáról (Gondola)
Széllel szemben cím alatt közölt kommentárt hétfőn a magyar kormány politikájáról az Új Szó című szlovákiai magyar napilap
dec. 28
0:36
Körözést adtak ki a baleset helyszínét elhagyó gázoló nő ellen (Gondola)
Körözést adott ki a rendőrség a 32 éves tiszakécskei nő ellen, aki személygépkocsijával halálra gázolt egy férfit vasárnap reggel Kerekdomb és Tiszakécske között, majd kiszállt a személygépkocsiból és elhagyta a helyszínt
dec. 28
0:40
MSZP: az úthálózat fejlesztésére nem gondol a kormány (Gondola)
Leálltak az útberuházások, az uniós pályázatok kiírását és a közcélú foglalkoztatást is megszüntette a Fidesz-KDNP-kormány, a választási ígéretek nem valósulnak meg - mondta Sós Tamás országgyűlési képviselő (MSZP), a párt Heves megyei elnöke hétfőn
dec. 28
0:42
Videó! Arsenal - Chelsea 3-1 (Sport365)
Az Arsenal és a Chelsea 175. alkalommal csaptak össze egymással hétfő este Londonban az Emirates Stadionban, ezúttal az Arsenal örülhetett a végén.
dec. 28
0:54
Három tünetmentes, korábban H1N1-re pozitív nő van a nőgyógyászati klinikán (Gondola)
Azok közül, akiknek korábban pozitív H1N1 tesztjük volt, három tünetmentes beteg fekszik még a kórházban, de ők sem a H1N1, hanem nőgyógyászati kezelésük miatt vannak bent - mondta Jákó Kinga, a budapesti Semmelweis Egyetem I
dec. 28
1:15
Hatalmas lyuk a Schalke Arena tetején - Fotók! (Sport365)
A rá zúduló hó súlya alatt több helyen beszakadt a gelsenkircheni Schalke Arena tetőszerkezete.
dec. 28
1:48
Luciana Aymar bájait bevetve megelőzte Messit -Fotógaléria! (Sport365)
A Barcelona futballsztárjának csak a második hely jutott az argentin „Év sportolója”-választáson, ugyanis egy gyeplabdajátékos megelőzte.
dec. 28
3:09
A tea segít megtartani az ideális testsúlyt (WebBeteg)
Kínai kutatók azt állítják, hogy a tea segít kordában tartani a súlygyarapodást, és több komoly betegséget is megelőzhetünk vele. A Kínában található Kobe Egyetem munkatársai szerint a tea fogyasztása hozzásegít az ideális testsúly megtartásához.
dec. 28
3:18
Vissza kell fizetni a támogatásokat Knut miatt (Blikk)
dec. 28
3:36
Elgázolták, lelőtték és mégis él (Blikk)
dec. 28
4:06
Egy szurival a karcsúbb alakért (Blikk)
dec. 28
4:48
Fénysugár! Mi adhat reményt a frankhiteles lakástulajdonosoknak 2011-ben? (Pénzcentrum)
Bő két évvel a válság kirobbanása után nagy várakozással tekint az ingatlanszakma a 2011-es esztendő elé. A Széchényi Tervben felvázolt tervek és forinthitelek terjedésével kiszámíthatóbbá vált hitelterhek optimizmusra adnak okot, ugyanakkor a makrogazdaság stabilitására is szükség lenne, hogy a lakás-és hitelpiac kilábaljon a gödörből....
dec. 28
5:06
Kormányon nem kell a demokrácia? (Alternatív Energia)
Nincs igénye a vitára az Orbán-kormánynak. Legalábbis ez látszik abból, ahogyan a kabinet megalakulása óta kiiktatott minden ellenzéki jogosítványt, érdekvédelmi jogkört.
dec. 28
5:18
Állami támogatás Koltainak (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Tovább dagad P. Koltai Gábor filmproducer csalási botránya! A Blikk megtudta: Pogány Judit és Koltai Róbert fiának 4,2 milliárdos adócsalási ügye nem csak az illegális elszámolások és az adó meg nem fizetése miatt lett ilyen magas összegű.
dec. 28
5:20
Elsöprő szerelem Tabáninál (Blikk)
dec. 28
5:24
Alaptörvény - változik az elfogadás menetrendje (Alternatív Energia)
A politikai porhintésen túl nem sok értelme van annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én alkotmányozó nemzetgyűléssé alakítaná a parlamentet - véli Fleck Zoltán. A jogszociológus szerint egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek rögtön fel kellene oszlatnia magát, miután elvégezte munkáját. Erre azonban kevés esély van.
dec. 28
5:24
Most már biztos: nem folytatja vállalkozását a magyar színész (ATV)
Sok dolga van a színpadon.
dec. 28
5:26
Súlyos a belvízhelyzet, újabb havazás várható (Alternatív Energia)
Kilenc embert kellett kitelepíteni otthonából az ár- és belvízi helyzet miatt karácsony utolsó napján, ezzel 88-ra emelkedett azok száma, akiknek az árvíz vagy belvíz miatt el kellett hagyniuk lakásaikat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tegnapi közlése szerint 13 megyében, 206 településen van ár- és belvízi védekezés.
dec. 28
5:26
Veszélybe kerülhet a hivatalok működőképessége a leépítésekkel + videó (ATV)
Túlzónak, elfogadhatatlannak, és megoldhatatlannak tekinti a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete a 40-50 ezres leépítésekről szóló híreket.
dec. 28
5:42
Négyszázezer éves emberi fogakat találtak (Blikk)
dec. 28
5:42
Izrael furcsa új barátai (Kripto Akadémia)
Megdöbbentő, egyrészről a nyugat-európai jobboldal, másrészről Izrael, sőt, az egész zsidóság viszonyának alapvető változását jelző esemény történt december hónapban, és nemhogy a világ, de még kontinensünk sem igen vett róla tudomást: egy szélsőjobboldali pártvezérekből álló küldöttség zarándokolt el Izraelbe, s állt ki teljes mellszélességgel a zsidó állam mellett.
dec. 28
5:42
Karácsonyi pornóbotrány a pesti plázában (Pénzcentrum)
Múlt szerdán, karácsony előtt két nappal egy pénisznek öltözött férfi tűnt fel a budapesti Westend City Center bevásárlóközpontban....
dec. 28
5:44
Bűnösnek nyilvánították Mihail Hodorkovszkijt (Kripto Akadémia)
Egy moszkvai bíróság hétfőn bűnösnek nyilvánította Mihail Hodorkovszkijt, a Yukos olajkonszern egykori főrészvényesét és társát, Platon Lebegyevet. Még le sem töltötték korábban kiszabott börtönbüntetésüket, a hatalom ismét példát statuált.
dec. 28
6:00
Hodorkovszkijt másodszor is bűnösnek találták (Kripto Akadémia)
Egy moszkvai bíróság hétfőn ismét bűnösnek találta az évek óta bebörtönzött Mihail Hodorkovszkijt. A Jukosz olajvállalat 2005-ben egyszer már 8 évre ítélt egykori főrészvényesét most sikkasztásban és pénzmosásban találták bűnösnek, egykori helyettesével, Platon Lebegyevvel együtt. A két férfire a büntetést még nem szabták ki. Védőik bejelentették, hogy fellebbezni fognak.
dec. 28
6:12
Anikó Bécit ostromolja (Blikk)
dec. 28
6:12
Knut miatt nyújtották be a számlát a berlini állatkertnek (Infostart)
Berlin világhírű jegesmedvéje, Knut igen népszerű, emiatt a német főváros állatkertje kénytelen kétmillió euró állami támogatást visszafizetni.
dec. 28
6:18
Tiszeker Ágnes: A balhét mindig a sportoló viszi el (Infostart)
A felvilágosítás hiányáról is árulkodik, ha egy országban túl sokan akadnak fenn a doppingellenőrzésen - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Tiszeker Ágnes arról is beszélt, hogy mindig a sportoló felelős azért, ha tiltott teljesítményfokozó anyagot mutatnak ki a szervezetében.
dec. 28
6:18
Spermium elleni antitest - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Párommal hamarosan szeretnénk gyermeket vállalni, de már sajnos 2 alkalommal elvetéltem. Jelenleg kivizsgálásokra járok." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 28
6:24
Áldott legyen mobilod (ProfitLine)
Egy ősi keresztény hagyomány, hogy a karácsony utáni első hétfőn a dolgozók áldást kérhetnek munkaeszközükre. Ezt tették a londoni Cityben is. (AFP/MTI)
dec. 28
6:36
Kanadát sem kíméli a tél (Infostart)
A viharos téli időjárás, amely a napokban az Egyesült Államokban okozott súlyos gondokat, hétfőre elérte Kanada keleti partvidékét.
dec. 28
6:39
Filmforgatás lelkesedésből (Spa Trend Online)
Mátyássy Áron elhagyatott helyet keresett a Karinthy-filmjéhez, olyan magára hagyott épületet, ahová nyugodtan bepakolhatják az MTV-től kölcsön kapott látványelemeket, díszleteket és munkaeszközöket, mert a film álomkerete megengedi a stilizációt.
dec. 28
6:48
Videó: Hazakísértük Tolvai Renit (Blikk)
dec. 28
6:54
Folyamatosan tisztították éjszaka a fővárosi utakat (Infostart)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az éjszakai műszakban 36 munkagéppel folyamatosan síkosságmentesítette Budapest útjait, hajnalban a közösségi közlekedés rendben elindult.
dec. 28
6:54
Az Arsenal nyerte a rangadót (Infostart)
Az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának hétfő esti rangadóján: Arsenal-Chelsea 3-1.
dec. 28
6:57
Egész éjjel tisztították a fővárosi utakat (Privátbankár)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az éjszakai műszakban 36 munkagéppel folyamatosan síkosság-mentesítette Budapest útjait, hajnalban a közösségi közlekedés rendben elindult - közölte a cég az MTI-v...
dec. 28
6:57
Lefelé a lejtőn (Spa Trend Online)
Nem állítható, hogy ebben az évben csúcsformában voltak a színházak. A teátrumok körüli balhék, a direktorválasztások gyakori szakmaiatlansága sokszor sajnos inkább reflektorfénybe került, mint maguk a produkciók.
dec. 28
6:57
Csökken Németországban az elektronikus autópályadíj bevétele az idén (ProfitLine)
Csökken az idén a teherjárművek elektronikus autópályadíjaiból származó bevétel Németországban, 2005. évi bevezetése óta várhatóan először.
dec. 28
6:59
Orbán segítsége nélkül csődbe megy az EMFESZ? (Privátbankár)
Miniszterelnöki megbízott kinevezését kéri a mintegy 300 ezer lakossági fogyasztót gázzal ellátó EMFESZ Kft. Orbán Viktortól helyzetük rendezése érdekében
dec. 28
6:59
Kész a fűszeres kollekció (Spa Trend Online)
Százharmincezren látták a napokban zárult, Art Moments interaktív kortárs képzőművészeti kiállítássorozatot, melynek keretében 50 helyszínen 80 fiatal képző- és iparművész közel 600 alkotása került bemutatásra. A kiállítások látogatói az interneten szavazhattak kedvenceikre, ezekből, illetve a zsűri jelöltjeiből állt össze a Spicy Collection, mely jövőre külföldön is bemutatkozhat.
dec. 28
7:01
Születésnapi koncertet tart a Modern Art Orchestra (Spa Trend Online)
December 29-én, este 8 órakor a budapesti Bárka Színházban születésnapi koncerttel ünnepli megalakulásának 5. évfordulóját a Modern Art Orchestra. A hangversenyen az együttes számára íródott legsikeresebb zenekari művekből összeállított válogatáson túl nagyszerű vendégszólisták közreműködésével megszólaló darabok is elhangzanak.
dec. 28
7:12
Elképesztő prognózisok a svájci frankról - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság egy több mint száz országot érintő médiavizsgálat eredményeit teszi közzé, a Magyar Nemzet pedig arról ír, hogy a MÁV belső ellenőrzési főosztálya programot dolgoz ki a vasúttársaság teljes beszerzési rendszerének átvizsgálására. Az Index.hu-n a svájci frank szárnyalásáról lehet olvasni.
dec. 28
7:12
Last minute ajándék Veres bérlőjének (HírTV)
A kormányváltás előtti utolsó pillanatban számos könnyítést adtak az előző ciklusban összesen hatmilliárd forintos támogatást kapott dán Coloplast társaságnak. A cég Veres János egykori pénzügyminiszter nyírbátori tésztagyárát bérelte. A támogatási szerződést módosító pénzügyminiszteri alkalmazott már a felmondási idejét tölti, az egész ügyet pedig Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos…
dec. 28
7:12
Magyar nevet kapott Morissette kisfia (Blikk)
dec. 28
7:12
Itt a banki halállista! - Hamarosan lehúzzák a rolót (Portfolio)
A Wall Street Journal felmérése szerint jelenleg mintegy 100 olyan amerikai bank áll a csőd szélén, mely már eddig kormányzati segítségnyújtásban részesült. Ez a szám az idei második negyedévben még...
dec. 28
7:15
Az államnak forintjába nem kerül a korengedményes nyugdíj? (Privátbankár)
A szakszervezetek megelégelték, hogy évente harcolni kell a korengedményes nyugdíj újabb egy évre szóló meghosszabbításáért, 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze
dec. 28
7:24
Tóth Ricsi, a sorozatsztár (Blikk)
BUDAPEST – Hamarosan új oldaláról is megismerhetjük Tóth Richárdot, a PokerStars egyetlen magyar profiját.
dec. 28
7:30
MÁV: a leánycégek szerződéseit vizsgálják (HírTV)
A MÁV belső ellenőrzési főosztálya programot dolgoz ki a vasúttársaság teljes beszerzési rendszerének átvizsgálására annak érdekében, hogy a jövőben beszerzéssel kapcsolatos visszásságok ne fordulhassanak elő – tudta meg a Magyar Nemzet.

Keresés